SG.hu·

Ezer font a brit miniszterelnök ujjlenyomatáért

Úgy tűnik, hogy hamar követőkre talált a német Chaos Computer Club (CCC). A No2ID és a Privacy International nevű civil szervezetek ugyanis szintén közszemlére akarják tenni a brit politikusok ujjlenyomatait.

A No2ID és a Privacy International kereken ezer brit fontot, vagyis mintegy 1260 eurót ajánlottak fel annak, aki megszerzi és továbbítja a számukra Gordon Brown brit miniszterelnök vagy Jacqui Smith belügyminiszter egy-egy ujjlenyomatát. A két szervezet egy klasszikus, PNG, JPG és PDF formátumban egyaránt elérhető és letölthető Wanted-posztert hozott nyilvánosságra, amelyen a két politikust többek között összeesküvéssel és "személyiséglopással" vádolják. Az akció célja, hogy felhívják a politikai vezetők figyelmét a hatóságok túlzott mértékű adatéhségére és biometrikus adatgyűjtésére.

A No2ID és a Privacy International ugyanakkor kikötötték, hogy a programban résztvevők a miniszterelnök és a belügyminiszter ujjlenyomatát kizárólag legálisan, például egy kilincsről vagy pohárról szerezhetik meg. Az ezer fontot nem a leggyorsabb beküldő kapja meg, hanem egy általa megnevezett alapítvány vagy más civil szervezet.

A szervezetek véleménye szerint Nagy-Britanniában a kormány szeretné az állampolgárok összes ujjlenyomatát megszerezni és egy központi adatbázisban megőrizni. Ezzel gyakorlatilag bűnözőknek tekintik az embereket. A polgárjogi egyesületek szerint ez nem csak önmagában, hanem a közelmúltbeli adateltűnési botrányok tükrében is aggályos és elítélendő.

A múlt héten a Chaos Computer Club hozta nyilvánosságra Wolfgang Schäuble német belügyminiszter ujjlenyomatát, akit ugyanakkor mindez hidegen hagyott. A CCC ezzel a lépéssel is szerette volna felhívni a figyelmet a biometrikus igazolványokkal kapcsolatos veszélyekre. A német szervezet a Die Datenschleuder nevű kiadványában a jövőben leközli majd többek között Schäuble elődjének, Otto Schilynek, Angela Merkel német kancellárnak, Günther Beckstein bajor miniszterelnöknek és Jörg Zierckének, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnökének az ujjlenyomatát is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© nickwearby2008. 04. 08.. 20:17||#7
"Igazán csak akkor lesz érdekes, ha egy betörés helyszínén találják meg valamelyik politikus ujjlenyomatát..."

Komolyan örülnék ha ehhez hasonló megtörténne, legalább rájönnének, hogy mennyire veszélyes ez a technológia...

© A12748152008. 04. 08.. 11:45||#6
"Ennél már csak az lenne keményebb, ha megszereznék a DNS-üket, és csinálnának belõle igazi hajat.😉"

Vagy egy másik képviselõt, aki majdnem ugyan az, de mégsem.<#kacsint>
© Lame2008. 04. 08.. 11:31||#5
Akkor mar egyszerubb siman a hajat megszerezni nem???
© ihateworkdays2008. 04. 08.. 10:50||#4
Ahogy a mai technikát elnézem, egy vékony mûanyagfilmre felviszik a miniszterek ujjlenyomatait, ráragasztják óvatosan egy orvosi gumikesztyûre, betörnek benne, és no lám, hát nem a miniszter volt a csúnya bácsi?😄

(Ennél már csak az lenne keményebb, ha megszereznék a DNS-üket, és csinálnának belõle igazi hajat.😉 Na akkor teljes lenne a káosz.😄)
© bertino2008. 04. 07.. 20:51||#3
az mekkora ciki lesz 😄DDDDDDDDDDDDDDDDDd
© teddybear2008. 04. 07.. 18:05||#2
Igazán csak akkor lesz érdekes, ha egy betörés helyszínén találják meg valamelyik politikus ujjlenyomatát...
© AranyKéz2008. 04. 07.. 15:14||#1
Helyes, helyes. Igyák csak meg amit kifõztek.