Hunter

Bonyolódik a sötét anyag rejtélye

Egy intergalaktikus "romhalmaz" megfigyeléseinek eredményei szerint a csillagászok még annyira sem ismerik az amúgy is rejtélyes sötét anyagot, mint eddig feltételezték.

A NASA Chandra röntgensugarú obszervatóriuma és több optikai távcső is egy sötét anyag magot azonosított, amihez nem kapcsolódnak galaxisok, nem messze pedig egy kisebb galaxishalmazt sötét anyag nélkül, márpedig a jelenlegi elméletek egyik alaptézise, hogy a kettő nem válik el egymástól.

A galaxishalmazok három fő összetevőből állnak: különálló galaxisokból, melyek több milliárd csillagnak adnak otthont, a galaxisok közötti forró gázból, és a sötét anyagból, ami a halmaz tömegének nagy részéért felelős és csak a gravitációs hatásain keresztül észlelhető. Az optikai távcsövek a sötét anyag által kifejtett gravitáció fényhajlító hatását használják ki a detektáláshoz.

A sötét anyag leginkább elfogadott elmélete szerint a sötét anyagnak és a galaxisoknak együtt kell maradniuk még egy erőteljes ütközés esetén is, ahogy azt az 1E 0657-56, más néven Lövedék-halmaz esetében megfigyelésekkel is alátámasztották. Azonban a Chandra által a szintén több kis klaszter nagy sebességű összeütközésével létrejött Abell 520 nevű halmazról összegyűjtött adatok az optikai távcsövek megfigyeléseivel kiegészülve meglehetően zavaros képet rajzoltak ki a csillagászok elé. Egy sötét anyag mag tűnt elő, ami tartalmazott ugyan forró gázokat, fényes galaxisoknak azonban nyomát sem látták. Ezen felül egy "világos területet" is észleltek, ahol egy galaxis csoport helyezkedik el, sötét anyagot azonban alig detektáltak, azaz nagyon úgy tűnik, hogy a sötét anyag mégis különválhat a galaxisoktól.

Az eredményeket elemző Victoria Egyetem csillagászai nem leplezték meglepődésüket, mondván, ilyen jelenséggel még nem találkoztak, így ez alaposan próbára teheti a sötét anyag viselkedéséről eddig összeszedett ismereteiket.

Míg a Lövedék-halmaz esetében az ütközéssel a forró gáz lelassult, a galaxisok és a sötét anyag akadálytalanul haladtak tovább. Ezzel szemben az Abell 520-nál úgy tűnik, míg a galaxisokat nem hátráltatta az ütközés, jelentős mennyiségű sötét anyag maradt a halmaz közepén a forró gázzal.


A sötét anyag és a galaxisok elválása az Abell 520 esetében. A sötét anyag kék, a forró gáz vörös színnel vannak jelölve, a galaxisokat a világos foltok jelzik

Dr. Andisheh Mahdavi, az eredményeket elemző csoport vezetője két lehetséges magyarázattal állt elő, azonban egyik sem kedvez a jelenlegi elméleteknek. Az első szerint a galaxisok egy gravitációs kilökődés sorozat hatására váltak el a sötét anyagtól. Ezzel a magyarázattal az a gond, hogy a számítógépes szimulációkkal eddig nem sikerült olyan kilökődéseket produkálni, melyek elég erősek lettek volna az elválás előidézéséhez. A másik lehetőség szerint a sötét anyagot nem csupán a gravitáció befolyásolja, hanem egy eddig még ismeretlen kölcsönhatás is a részecskéi között. Ez az alternatíva a fizikai alapelvek újragondolását igényelné, mindemellett aligha lehetne megfigyelésekkel alátámasztani.

A sötét anyag mag létezésének megerősítéséhez és a bizonyítékok teljes kibogozásához a kutatók újabb adatokat fognak beszerezni a Chandrától, illetve bevetik a megfigyelésekhez a Hubble Űrtávcsövet is, melyek a csapat reményei szerint megoldják a rejtélyt. Az Abell 520-ról szerzett új adatok várhatóan az Astrophysical Journal október 20-i számában jelennek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wanek #109
    Te már kijártad a nyócat'? MEGALOL!!!
  • valaé valaé ná #108
    + S z ó k i n c s.

    De minek állsz le gyerekekkel vitatkozni ?
  • tpeterr #107
    Igazad van neked is. De nem hinném, hogy itt a fórumozók a laikusok meggyőzése végett vitatkoznak. Az meg az ő baja, ha hülyeséget tanul itt. :-) Én csak a vita kultúráltabb és kevésbé agresszív módjára próbáltam felhívni a figyelmet. Mert mennyivel jobb lenne itt is a légkör, ha kicsit barátságosabb lenne a hangnem...
    Egy kis respect egymás felé gyerekek...
  • BaltásRém #106
    Igazad van, hogy nem csatatér, de az a baj hogy aki laikus teljesen ezeken a témákon, de szeretne ismeretet szerezni, vagy csak szeretné hogy nagyjából fogalma legyen a dolgokról...szal ezek általábban a "rámenősebb" szövegeket figyelik, meg amelyik oldalon többen vannak. Ha 10 ember hülyeséget beszél, és csak 1-nek van igaza, akkor a laikus a 10 embernek fog hinni. És így fog megszületni a mégtöbb hülye, aki a hallott hülyeséget fogja továbbadni teljes határozottsággal !!!!!!!!:)
  • tpeterr #105
    Ejnye gyerekek, nem kell ennyire komolyan venni, ez csak egy fórum, nem csatatér. Vagy tévedek? :-D
  • wanek #104
    Ahhoz képest, hogy engem mindennek elhordtál, elég gyáván megfutamodsz. Üres, de hangzatos dumával nálam nem sokra mész. Be is égtél rendesen, mert az "állításaidat" nem tudtad konkrétumokkal alátámasztani, az érveid pedig nevetségesek voltak.
    Ettől függetlenül is két dologban viszont egyetértettünk:
    1. a publikálási kényszer iszonyú sok szemetet eredményez
    2. sötét anyag nincs

    Neked külön is elmondom, amit már páran korábban olvashattak, hogy nem bölcsész vagyok (legalább kétszer is utaltál ilyesmire), hanem - többek között - villamosmérnök. Szóval a TV-s példádon, mint CERN, jót derültem.

    "M a g y a r N y e l v.

    S z ö v e g é r t é s." - ezt ugye magadra értetted, mert a hadilábon állás inkább rád jellemző.

    Előitéleteid neked vannak, például a már említett bölcsészekkel kapcsolatban.

    "na megyek máshová flame-elni" - hát igen, neked itt ennyire futotta.

    Nyugodtan válaszolhatsz is, az input-output nálad majdnem ugyanaz, tudod, s.gg és száj :)
  • bvalek2 #103
    Ez az utolsó hozzászólásom, mostmár tényleg feladom. Csak még valami:

    M a g y a r N y e l v.

    S z ö v e g é r t é s.

    mindkettővel hadilábon álltok. És akkor még az előítéletekről, meg a tudatlanságról nem is papoltam... na megyek máshová flame-elni :)
  • tpeterr #102
    Szerintem kevesek vagyunk mi még ahhoz(tán azok is maradunk), hogy felmérjük a világegyetemet, mennyi a látható anyag stb... Hiszen még azt sem tudjuk, hogy van-e a viláegyetemnek határa, ha van hol van, tágul-e vagy sem. Persze megbecsülni, tippelgetni lehet, de amit mondanak/írnak, azt nem feltétlen kéne készpénznek venni. Ettől persze lehet igaza annak, aki egyetért ezekkel az elméletekkel, de azoknak is lehet igazuk, akik nem. Túl kicsik és kevesek vagyunk ahhoz, hogy a világegyetemre bármit is általánosítsunk. Ezért sem szabad lefikázni a másikat, aki nem ért velünk egyet. Részemről ez vonatkozik mind Wanekra, mind a többiekre. :-)

    Én most inkább mégis Wanek pártjára állnék, de nem tartom hülyeségnek amit Bvalek2 meg a többiek írnak. Nem is tarthatom, mert bárkinek igaza lehet, meg mind a ketten, plussz a fórumozók nagyon nagy része jóval több ismerettel rendelkezik, mint jómagam. Nah, lehet fikázni. :-)
  • szivar #101
    Ebből max. párszáz fényévnyire lehet távolságot mérni. Másra nem tudom hogy mire lehet is jó a felsorolt 'adatok' halmaza.
  • Zro #100
    A sötét anyag egy helyen biztosan megtalálható, a kutatók fejében, akik ezeken az elméleteken dolgoznak :) A tudásunk még meglehetősen hiányos ezen a téren is, de talán néhány évtized múlva FÉNY derül a sötét anyag titkára is ;)