Berta Sándor

Közös VDSL-hálózat épül Németországban

A telekommunikációs vállalatok elsősorban a jövőbeni infrastruktúra létrehozásával kapcsolatos költségek csökkentése miatt döntöttek az együttműködés mellett.

Még Németországban is rendkívül komoly terheket ró a távközlési vállalatokra egy saját VDSL-hálózat kiépítése és a rendszer későbbi gazdaságos üzemeltetése, ráadásul nincs értelme, hogy minden egyes telekommunikációs vállalat saját VDSL-hálózatot hozzon létre, mivel azok sávszélességének csupán a töredékét használnák ki az előfizetők. A szolgáltatók tehát az együttműködés mellett döntöttek és ezzel a lépésükkel nyilvánvalóvá vált az is, hogy semmiképpen sem várják meg az Európai Unió és a Németország között kirobbant vita végeredményét. Ugyan a DT-nek - érthetően - egyáltalán nem tetszik az új ötlet, a konkurens távközlési cégek kitartanak az elképzelésük mellett.

A feladat azonban óriási, ahogy a helyi szakemberek nevezik gyakorlatilag mamutberuházásról van szó. Csak a hamburgi belvárosban 2000 kapcsolószekrényt és alközpontot kellene bekötni az új rendszerbe, egész Hamburgban pedig 7400 ilyen berendezést kellene egymással összekötni. Kölnben, Stuttgartban vagy Frankfurtban egyenként körülbelül 3000 ilyen alközpont található, ezek mindegyikéhez legfeljebb 250-300 előfizető kapcsolódik. Ez pedig önmagában túl kevés, itt kerül előtérbe az együttműködés haszna. A túlzottan magas költségek azonban még mindig közbeszólhatnak.

Érdekes ugyanakkor a szakmai szervezet vezetőjének véleménye. Peter Knauer, a Német Szélessávú Kommunikációs Egyesülés (BREKO) elnöke ugyanis kijelentette: "Nincsenek konkrét együttműködési tervek a VDSL-piac jövőbeni szereplői között, azonban a helyi kooperáció kifizetődő lehet." A projektben részt vevő cégek között felmerült többek között az Arcor, a Hansenet, a Versatel, a Telefónica és a QSC neve is. Emellett szintén szóba került a földrajzilag egymáshoz közeli tartományokban és régiókban jelen lévő távközlési vállalatok együttműködése is. A harmadik megoldás pedig a Deutsche Telekommal való kooperáció lehet.

A DT eddig már tíz városban építette ki a VDSL-hálózatát, 2008-tól pedig már 50 településen lesznek elérhetők VDSL-csomagjai. De felmerült annak a lehetősége is, hogy a programba további 50 helységet vonnának be. A projekt márciusban indult, az összköltsége 3 milliárd euró. Persze még az is kérdéses, hogy az Európai Unió kontra Németország vitában milyen eredmény születik, az ugyanis teljesen megváltoztathatja az eredeti elképzeléseket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #1
    Nocsak, nocsak, lehet hogy a DT riválisai inkább összefognak és kiépítenek egy saját VDSL hálózatot? Mondjuk az ilyen összefogások nem szoktak jó elsülni, mert a csoport egyéneinek érdekei mindig mást diktálnak mint ami a csoport közös célja lenne, ezért nem nagyon szoktak haladni a dolgok. Ott van példának az ausztrál G9 csoportosulás ami szintén a helyi inkubens Telstra NGN hálózatának állami megtorpedózása után kijelentette hogy majd ők megcsinálják, sokkal olcsóbban, sokkal jobbat. Erre a Telstra csak azt mondta rendben, ha tényleg olyan olcsó lesz ők ott lesznek az első bérlők között. Persze évekig csak ment a szájtépés a csoport tagjai között, de nem igazán tudtak megegyezni amikor a piszkos anyagiak kerültek terítékre. Mert a számlát valahogy senki nem akarta állni, vagy legalább csak úgy hogy rá a lehető legkisebb rész jusson. Csak nehogy végül a németeknél is ugyanez legyen a vége. Mondjuk az ausztrálok rosszabul jártak mert az inkubens hálózat építési szándékát államilag megtorpedózták így nem lett modern hálózat, helyette évekig volt alternatív ígérgetés, csak épp azon nem lehet netezni. Annyi idő alatt már rég kész lett volna Telstra a hálózatának kiépítésével. Németeknél legalább nem tököltek, EU-val meg szabályozással, hanem megépíti a DT így legalább az előfizetők jól jártak, aztán majd hosszú évek múlva a pereskedések eldöntik kinek volt igaza.

    Mondjuk ez az alternatív összefogás más országban is előjött már. Svédeknél a Telenor hozott össze egy csoportosulást hasonló VDSL2 fejlesztések terén, ők viszont az inkubens Teliával ültek le tárgyalni, hogy az osztozna a költségeken összefogva inkubens és alternatív építsen ki egy VDSL2-es hálózatot közel 1.8 millió háztartást elérve 1.5 milliárd dollár költségből. A svédeknél a Telenor erős piaci szereplő, talán a másodikok, van saját FTTH hálózatuk amit felvásároltak, csak épp az elmúlt években az nem igazán bővült lefedettségileg. Helyette az xDSL vonal bővül, akár VDSL2 techológiával is, de a nagy last mile távolságok miatt nem igazán hatékony

    Telenor leads push for faster broadband

    Franciáknál is vannak olyan hangok ami szerint az a legnagyobb alternatívok akár hajlandóak lennének egy céggé olvadni és így fellépni a France Telecom és annak FTTH fejlesztéseivel szemben. Mind a Neuf, Iliad, Noos részéről hangzottak már el ilyen igértek. Persze kérdés mi lesz, a gyakorlat is mutatja ígérni mindig 1xű, de amikor a piszkos anyagiak és az üzleti érdekek kerülnek terítékre akkor hamar ki szoktak hátrálni az ígérgetők.

    neuf’s Jacques Veyrat says market consolidation inevitable