Gyurkity Péter

AMD tervek 2008-ra

Ismét kibővült az AMD útiterve, mégpedig a 2008 második felében érkező processzorokkal. A többnyire 45 nanométeren készülő fejlesztések gyorsan kiszorítják a futószalagokról az elődöket, mindenhol elérhetővé téve a DDR3 memóriákat.

A DailyTech a napokban tette rá a kezét a megújult útitervre, amely már az év végén érkező, csillagok után elnevezett különböző változatok utódait is feltünteti. Eszerint a 45 nanométeres gyártástechnológiával készülő fejlesztések 2008 második felében jelennek meg és a processzorgyártó tervei alapján aránylag gyorsan leváltják majd az olykor alig féléves pályafutással bíró elődöket.

Bár nemrég arról számoltunk be, hogy a Phenom várhatóan jövőre csúszik, az útiterv még 2007 második féléves jelzéssel tünteti fel ezen processzorokat. Ez lesz az első "csillagos" generáció, amely első ízben foglal majd magában négymagos, ikermagos és egymagos chipeket. 2008 első felében mindössze két újdonságra számíthatunk, ezek sem tartanak azonban tovább fél évnél, hiszen a Rana (Athlon 64 X2) és a Spica (Sempron) sorozatot rögtön le is váltja majd a Regor és a Sargas, amelyek már a második generáció tagjaiként DDR3/DDR2 és Socket AM3 támogatással érkeznek.

A középkategóriát a szintén ikermagos Propus jelenti majd, amely Phenom X2 néven lát napvilágot. Itt szintén a DDR3 és a Socket AM3 jelent majd újdonságot, valamint a megosztott harmadszintű gyorsítótár, amelynek mérete azonban nem ismert. Mivel a HyperTransport 3.0 már az elődöknél elérhető lesz, itt nem említjük külön.

A csúcskategóriát természetesen a Deneb és a Deneb FX képviseli majd, Phenom X4 és FX néven. Itt a négymagos felépítésnek köszönhetően nagyobb teljesítményre számíthatunk, egyébként a processzorok a már említett újdonságokat (HT 3.0, DDR3 és Socket AM3) foglalják magukba. A cache mérete és a frekvencia itt sem ismert, mindössze annyit biztos, hogy ezen chipek feladata lesz majd felvenni a versenyt az Intel négymagosaival az asztali szegmensben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 505thZajcev[PT] #12
    Deneb? Mit fog ehhez szolni a Magellan? :D
  • arty #11
    13-15ezer forintos kétmagos, jol huzhato (x2 3600+) proc mellett én nem panaszkodom a proc árak, teljesitmények miatt :)

    sztem a vga gyártók szálltak el idén, csunyán :(
  • Magnetic #10
    Miért is ? :)
  • Nortu #9
    Csatlakozom az előttem szólóhoz...
  • Wittgen #8
    Hmm..én még elkaristolok a sima A64-emmel egy jó ideig, max majd jövőre váltom le a procit, alaplapot. Remélem AMD fel tud vonultatni addigra vmilyen jó kis procit.
  • nenad #7
    akkor nem neteznel itt :D
  • dara #6
    És a Via mit tud ezen változtatni?
  • L3zl13 #5
    Nem csak rajtuk múlik. A memóriagyártók sem akarnak 3 féle memóriacsippet gyártani.
    Meg aztán mostanában már nem mellékes az sem, hogy a DDR2/3 kevesebbet fogyaszt. (Főleg notiknál.)
  • BlueGold #4
    Ha már procit nem tudnak gyártani, legalább útiterveket gyártsanak . Mert a végén meg azt hiszik a vevők, hogy "lehúzták a rolót".
  • Mo.Organ #3
    Nekem DX-2 66MHz procim van. Ez már jobb azért valamivel annál? Mert ha nem igen akkor nem kell.