Gyurkity Péter

Mozilla: újabb Firefox 3 tervek

A nyílt forráskódú böngészőt fejlesztő alapítvány további részleteket közölt a szoftver következő verziójáról, amely több régóta várt funkciót foglal majd magába. A megjelenés a harmadik negyedévben várható.

Az új információkat a Firefox 3 részletes wiki bejegyzésében tették közzé, amely alapján pontokba szedhetjük a biztosan várható, valamint a leginkább kívánt újításokat. Ezek között több régóta várt apróság, illetve a meglévő funkciók, komponensek átalakítása is szerepel, és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a webszolgáltatások, amelyeket immár alapértelmezett alkalmazásként is el tudunk érni egyes fájltípusoknál.

Az újítások között elsőként a kiegészítők rendszerének átdolgozását említik, amely egyrészt leegyszerűsödik, emellett valószínűleg visszakerül a többi beállítás közé. Az esetleges frissítésekre új, könnyebben észrevehető jelzés hívja majd fel a figyelmünket, a böngésző újraindítását pedig egy, a kezelőfelületen folyamatosan jelen lévő gomb könnyíti majd meg. Támogatni fogják a távoli, vagyis más gépről használt könyvjelzőket, valamint a webszolgáltatások alapértelmezettként való beállítását. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy egyes fájltípusokhoz például a Google online irodai csomagját is hozzárendelhetjük, így - meglévő internetelérés esetén - rögtön a szükséges weboldal nyílik meg az alkalmazással.

A böngésző MSI-telepítőt kap a rendszeradminisztrátorok munkájának megkönnyítése érdekében, kibővül a nyomtató támogatás, megjelenik továbbá a Microsoft CardSpace, valamint az OpenID, amelyek a biztonságot hivatottak növelni. A hibabejelentésekről a jelenlegi TalkBack helyett a Airbag gondoskodik majd.

A kívánt újítások között szerepel a privát böngészési mód, amely valószínűleg a gyorsítótár, az előzmények, valamint a weboldalon beütött adatok eltárolásának mellőzését jelenti, vagyis semmilyen adat nem rögzítené az adott oldalon tett látogatásunkat. A megtekintett tartalmakat akár PDF-formátumban is elmenthetnénk, a letöltéseknél pedig végre megjelenne a szüneteltetés, amely az addig letöltött anyagot megőrizné a következő indításig. A teljes listában több egyéb részlet is szerepel még, amelyek a belinkelt oldalon tekinthetünk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sil78 #22
    Volt róla hír, minden új verzióról, meg a tervekről is. Keress csak rá. Szelektív az emlékezeted.
  • jin #21
    Jobb az FF az Operánál, nem kicsit, nagyon. Minden napi használatkor hamar rájön az ember, hogy az FF nem csak gyorsabb az Operánál, hanem praktikusabb is. Én töröltem is az Operát, mert emelett már nem használtam.
  • Hegyikecske #20
    MIÉRT mindig csak a FF frissítéseiről esik szó? Én egyik böngészőnek se vagyok az elfogult híve, csak azt használom amit jónak találok, így hát kipróbáltam a ff-ot is, ami még egy skint se engedett lecserélni, akárhogy engedélyeztem a pipákkal, márpedig az a fapados grafika engem nem fogott meg, de nem ez a baj, mert attól még lehetne jó böngésző. De mért nem látok legalább ilyen sűrűséggel mondjuk az opera frissítéseiről híreket? Az is már a 9.10es verzió megjelenése után tart, egy jóideje szintén reklámmentes, és gyors, jól kezelhető... Ebben minél tud többet a ff??????
  • jin #19
    Nekem annyira bejött az FF2, hogy le is töröltem az Operát. Klasszisokkal jobb.
  • archkoven #18
    Húz ezt már kurvára várom! Tízszer annyit fogok netezni!!!
  • smv #17
    Haladás...
  • Sil78 #16
    Tudomásom szerint az Alpha még nem teljesen, de a nightly-k már igen.
  • asysoft #15
    Ha középső (görgő) gombbal kattintasz egy fülön, az bezárul. Szerintem ez kényelmesebb, mint mindenféle x-ekre vadászni:) Egyébként ugyanígy lehet megnyitni a linkeket új füleken.
    Egyébként én annak örülnék a legjobban, ha valamivel gyorsabban indulna el:)
  • Bith #14
    Acid2-t az már jól mutatja?
  • Sil78 #13
    Hát még ha meg is kérdeznétek az ilyeneket a Firefox-topicban, mennyivel gyorsabban meglett volna a válasz... ;-)