Specker Balázs

Fél­milliárd dolláros alap a YouTube per­költségeire?

Nem tudni, van-e valóságalapja annak a hírnek, miszerint a Google 500 millió dolláros keretet különített el a YouTube várható szerzői jogi ügyeinek finanszírozására

Bár egyelőre még senki sem perelte be a Google-t a tulajdonába került videós oldal miatt, azonban az esély kétségtelenül megvan rá, hiszen rengeteg illegálisan felrakott anyag szerepel kínálatában. David Card, a Jupiter Research vezetőelemző-alelnöke szerint a keresőóriás és az érdekelt médiacsoportosulások egyszerűen megegyezésre jutnak majd az ügyben - írja a NewsFactor.

Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója egyértelműen cáfolta egy ilyen nagyságú, perköltségekre szánt alap létezését. A pletyka akkor kapott szárnyra, mikor Mark Cuban, internet-milliárdos, a Dalllas Maverick NBA-csapat tulajdonosa, nagypályás YouTube-bíráló, saját netes naplóján is közzétette egy ismeretlen blogos irományát. A névtelen író azt állítja, hogy a Google-YouTube megállapodás egyik záradékából kiderül, a keresőcég egy jelentős összegű alapból kárpótolja majd a szerzői jogaikban megsértetteket.

Azonban bizonyítékkal mindezidáig senki sem tudta alátámasztani az állítást, amely hitelességét mindössze Cuban rokonszenvet mutató szavainak köszönheti. A San Franciscóban megrendezett Web 2.0 konferencián Schmidt valótlannak nevezte a pletykákat, ám ugyanakkor azt is elárulta, hogy cége több médiavállalatot is megkeresett egy olyan megegyezés lehetőségével, amely megvédené őket a jövőbeni jogi hercehurcáktól.

Card ugyanakkor megkérdőjelezte, hogy az olyan jogsértő oldalak, mint amilyen a YouTube is, valójában mennyi kárt okoznak az érintetteknek. "Az a kérdés, hogy ez a fajta terjesztés megöli, vagy segíti-e az üzletet" - elmélkedett az piackutató. A világhálóra feltett tartalmak úgy terjedhetnek el, mint a virágpor a szélben, a YouTube-hoz vagy a Microsoft Soapboxjához hasonló szolgáltatások pedig teret adhatnak a különböző hálózatoknak, a producereknek és a feltörekvő művészeknek is, bár kétségtelen, hogy sok esetben dollármilliókat húznak ki a médiapiac szereplőinek zsebéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aDannyBoy #5
    ez nem újdonság imho... telco szolgáltatók itthon szintén tuti h tartanak zsetont GVH büntire, a TVk meg ORTT büntetésre... így megy ez :)
  • djukel #4
    A kibaszott ügyvédek irányitják az egész világot. Nem láttátok az ördög úgyvédje c. filmet?
  • uniu #3
    sztem meg az a gaz, hogy ennyi penz kell adni az ugyvedeknek...
  • ssdb #2
    Felküszülnek mindenre... tiszta gáááz így már pert indítani ellenük :)
  • bertino #1
    vaaann péééénz...