Berta Sándor, Gyurkity Péter

A Vistát támadja az Adobe és a Symantec

Közvetlen támadást indított a Microsoft ellen a két szoftverfejlesztő cég, akik azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy mindenáron akadályozza meg a redmondi konszern további terjeszkedését.

A Reuters a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy az Adobe és a Symantec a Windows Vista korlátozására buzdítja az Európai Bizottságot, amely jelenleg is vitában áll a céggel. Azt remélik, hogy a testület a bizakodó hangok ellenére mégis akadályokat gördít a januári megjelenés elé, legalábbis az öreg kontinensen.

Az Adobe Systems azt akarja elérni, hogy az Európai Bizottság tiltsa meg a Microsoftnak, hogy felár vagy bármilyen licencdíj fizetése nélkül integráljon egy elektronikus dokumentumok (például PDF formátumú fájlok) olvasását és létrehozását lehetővé tévő programot a Windows Vistába.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A lépés mögött az állhat, hogy a Microsoft XPS formátuma az Adobe-nak már régóta szálka a szemében, hiszen ezt a világszerte népszerű PDF formátum konkurensének szánja az amerikai óriáscég. Az XPS integrálása a Vistába tehát fenyegetést jelent az Adobe-ra nézve. A Symantec szintén komoly támadásokra készül a redmondi konszern ellen. Kiszivárgott információk szerint a következő hetekben a számítástechnikai biztonsági cég több menedzsere is Brüsszelbe utazik, hogy bemutassa azokat a biztonsági funkciókat, amelyek szerintük veszélyeztetik saját szoftvereiket.

A biztonsági cég három fejezetből álló összefoglaló értékelést készített a készülő operációs rendszerről, amelyben főleg a biztonsági újításokat igyekeztek rossz színben feltüntetni. Ebben tehát nem az "ingyenes" alkalmazások megjelenését kifogásolták, hanem a nagy dérrel-dúrral beharangozott biztonsági funkciók gyakorlati hasznát, ami szerintük nem felel meg annak, amit a Microsoft szeretne elhitetni a vásárlókkal.

Cris Paden, a Symantec szóvivője elmondta, hogy a tiltakozással akarnak reagálni a Microsoft nemrég történt PR-fogásaira. Az Európai Unió és a Microsoft közötti vita a Vista kapcsán nemrég újult ki. Neelie Kroes, az Európai Unió versenyügyi biztosa ugyanis figyelmeztette a Microsoftot, hogy az új funkciók Vistába való integrálásával megsértheti az európai versenyjogot. A szakember ugyanakkor tagadta, hogy már a piacra dobása előtt vizsgálatot indítanának a Vista ellen és így akadályoznák meg annak piacra kerülését.

"Az Európai Unió már több mint egy évvel ezelőtt tanácsokat adott a Microsoftnak ebben a kérdésben. Ám az kizárólag a konszern döntése, hogy végül milyen csomagolásban és milyen funkciókkal felvértezve dobja majd piacra a Vistát" - jelentette ki Jonathan Todd, az Európai Bizottság szóvivője.

Mint ismeretes, a Microsoft és az Európai Unió képviselői néhány nappal ezelőtt összeszólalkoztak a cég új operációs rendszerébe épített biztonsági funkciók miatt. Az EU szemében ezek a szolgáltatások szálkát jelentenek, a Microsoft azonban ragaszkodik hozzájuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blaze #38
    Ki az, aki azt mondja, hogy nem lenne jobb, ha nem kellene semmiféle Acrobat Reader-t vagy egyéb pdf olvasót telepíteni, mert a Vista tudná alapból?
    Szerintem egy átlaguser csak jól járna. Produkáljon inkább valami felhasználócsalogatót az Adobe a rinyálás helyet!
  • BiroAndras #37
    Még az is fontos, hogy a rendszer partíción sok szabad hely legyen (25% a minimum, 50% az ajánlott).
  • droland #36
    Ha a haverod utána nézni a windows rendszer memóriakezelésének és virtuális memóriának beállítana fix fél vagy 1 gigát DE EGY MÁSIK VINYÓN, ahol a beállított virtuális memória nem töredezetten jön létre, akkor rájönne, hogy mégggyorsabb lesz a gépe, mert a windows rendszer a virtuális memóriához van optimalizálva, csak sokan nem tudják azt, hogy a bekapcsolt virtuális memória NEM ÖNMAGA lassítja esetlegesen a rendszert, hanem az a tény, hogy egy vinyón van a rendszer VAGY maga a virtuális memória töredezett vagy egyszerűen csak lassú a vinyó...
  • squirell #35
    Hidd el nem estem hanyatt. Amellett, azok a funkciók, amelyekre szükségem van megvannak a ghostban. Ha másra nem jó, a időmet akkor is spórolja.
  • Caro #34
    Csak arra akartam reflektálni, hogy nem kell hanyattesni a ghosttol.
    Elég keveset tud.
  • nedudu #33
    A foxitreader kint van és mit használ? PDF-et. Tehát nem fosik miatta, mert övé a pdf formátum.
  • nedudu #32
    man cp, man dd, man bzip2, man gzip, man scp, man ssh ...
    Egyéb kérdés?
  • cr3ativ3 #31
    nem csak instabil, még randa is.
    és ráadásul botrányt akar kavarni a vista
  • fflx #30
    jolvan koszonjuk az informaciot, de hogy jon ez most ide?

    (egyebkent ha nem csak igy benyognel valami nagyon fennkoltet, hanem linket vagy pontos leirast adnal, meg nemi ertelmet is nyerne az amit irsz)
  • Caro #29
    A norton ghost unix-like rendszerekben cp/dd, gzip/bzip parancsokkal elvégezhető.