Gyurkity Péter

Nem volt egyedi a kigyulladt Dell laptop esete

A most kiszivárgott dokumentumok alapján a Dell több esetről is tudott, amelyekben hasonló okok vezethettek egyes laptopok öngyulladásához, felrobbanásához. A gyártók szerint legtöbbször nem ők tehetnek a hibáról.

A CRN a napokban számolt be a birtokába került dokumentumok alapján arról, hogy a Dell már a korábbi esetek révén tudott az öngyulladásos problémákról. Két év alatt ugyanis több ilyen incidenst regisztráltak, ám ezeket nem hozták nyilvánosságra. Néhány laptop kigyulladt, burkolatuk megolvadt, vagy megpörkölődött, sőt elszenesedett.

Emlékezhetünk arra, hogy a Dell a múlt hónapban indította meg vizsgálatát egy hasonlóan járt készülék esetében, amely egy Japánban megrendezett konferencián támadta meg gazdáját. A gyártó meglehetősen gyorsan megkaparintotta a hibás laptopot, ám a részletekről semmit nem árult el, mondván, hogy meg kell várni a vizsgálat végeredményét. Most úgy tűnik, hogy jóval korábban is tudtak hasonló incidensekről, csak éppen ezt elfelejtették közölni a szélesebb közönséggel.


A konferencián magától felgyulladt laptop

A képekkel kiegészített dokumentáció megpörkölődött, megolvadt burkolatú laptopokat említ, amelyek szinte minden esetben magas hőmérsékletű környezetben adták meg magukat. Érdekes módon azonban az első számú gyanúsított, vagyis az akkumulátor környéke olykor tünetmentes maradt, tehát az esetek nem intézhetők el azzal, hogy ennek túlmelegedése okozta a problémákat. A készülékek egy része az oldalán, mások közvetlenül a kijelző alatt olvadtak meg, lyukat, vagy elszenesedett részt hagyva maguk után. Előfordultak ugyanakkor megpörkölődött Ethernet csatlakozók, a ventilátor, illetve az akkumulátor körüli olvadások.

Az incidensek alacsony száma jól jelzi, hogy még a hibásnak minősített szériák is elenyésző arányban okoznak ilyen problémákat. Mindazonáltal a gyártók kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, még ha igyekeznek is aláhúzni, hogy a legtöbb esetben nem saját komponenseik, hanem külső cégektől származó akkumulátorok vagy töltők a hibásak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gordonmail #28
    Most nem azért, de olyan undorító az a Zöld terítő.....
  • gordonmail #27
    és milyen asztalterítőre gondólsz? Nemtán Dell márkájúra? :)))))
  • gordonmail #26
    : ))))))))))))))))))
    Igen, valoszinu xD
  • pepe003 #25
    lehet nem is a laptop gyulladt ki hanem a terítő, csak a terítőgyár titkolja a dolgot
  • Caro #24
    Én itthon szervernek egy eredetileg 500-as P3-at használok, amit lehúztam 333-ra, és így passzív hűtéssel megy.
  • Owert #23
    jajam, azt én is érdekesnek találom :)
  • m a x #22
    Mondjuk az sem normális, aki olyan konferencián, ahol várhatóan mindenki laptopot használ terítőt tesz az asztalra, amivel jó esetben sikeresen ronthatja a gépek hűtését...
  • Owert #21
    Az én véleményem erről az egészről az, hogy szerintem ahhoz kell igazítani a géped amit csinálsz. Pl: én videót vágok és 2,4ghz 256ddr-rel egy nagy 0. Viszont filmnézéshez zenehallgatáshoz, grafikázáshoz (úgy vélem) teljesen tökéletes. Nekem a szerver gépem 384MHZ-es 64mb rammal. Azon is simán fut minden még avi filmeket is játszik, zenehallgatáshoz az is tökéletes.
  • junior117 #20
    Pedig a Dell a legjobb :(
  • Caro #19
    Én sem mondtam, hogy 300-ast mindenkinek, bár az a gép is erős lehet, attól függ mire kell.
    Az, hogy mára hová "fejlődtek" egyes szoftverek nem jelenti azt, hogy a gép szar. Csak a programozók lusták.
    Én csak azt írtam, hogy NEKEM még mindig tökéletes, arra, amire kell.
    De az asztali gépem se egy brutál állat. 1000 P3 Coppermine, 512 SD RAM, 40 GB vinyó.
    Ennek ellenére ezzel is bőven elvagyok, és ezzel tényleg mindent meg tudok csinálni, és még egy csomó mai játék is megy rajta!(Grafkari most lett cserélve Raderon 9100-ról GefFX 5500-re, a monitor: SyncMaster 730 BF 17" 1280x1024 4ms)