Gyurkity Péter

Kigyulladt laptop miatt vizsgálódik a Dell

A Dell megerősítette, hogy vizsgálatot indítottak egy laptop ügyében, amely a múlt héten mindenféle külső behatás nélkül borult lángokba egy Japánban megrendezett konferencián.

Az incidensről múlt szerdán számolt be az Inquirer, fotókkal illusztrálva a balesetet, amelyben szerencsére senki nem sérült meg. A hírben megerősítették, hogy a Dell által gyártott laptop valósággal felrobbant, és kisebb pukkanásokkal körítve elégett, mindenféle behatás nélkül. A laptop típusa nem derült ki és arról sem esett szó, hogy milyen lehetséges okai voltak az esetnek.

A Reuters értesülése szerint a gyártó időközben megkaparintotta a kérdéses laptopot, pontosabban annak maradványait, és megkezdte saját vizsgálatát a valószínű okok felderítésére. A Dell szóvivője megerősítette a vizsgálat elindulását, ám nem közölte a készülék típusát és túl korainak tartotta találgatásokba bocsátkozni a balesetet kiváltó tényezőkről. Ígéretet tett azonban arra, hogy alapos, minden részletre kiterjedő tanulmányozás során igyekeznek kideríteni, hogy mi vezetett a laptop öngyulladásához.

A Dell tavaly decemberben nem kevesebb mint 35 ezer akkumulátort hívott vissza, mégpedig többnyire túlmelegedése problémák miatt, amelyek olykor gyulladást is okozhatnak. A több kontinenst érintő akció a 2004. október 5. és 2005. október 13. között eladott notebookok hibás komponensei miatt indult, amelyek egy része külön, gyári cseredarabként került forgalomba. A Latitude, az Inspiron család, az XPS Generation 2 notebookok, valamint Precision mobil munkaállomások gyanús akkumulátorait díjmentesen kicserélték, követve a HP, a Sony és az IBM példáját.

A Dell szóvivője elmondta, hogy a mostani eset nem hozható összefüggésbe a visszahívott sorozatokkal, de az okokról nem nyilatkoztak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gyunagyos #16
    az alsó képen a csávó gyorsan kikapcsolja a saját gépét is
  • Tinman #15
    Az a legnagyobb baj, hogy pl a Clevo -de egyéb cégek is- pár éve piacra dobáltak olyan "izom" P4-es laptopokat, melyek eszméletlenül melegszenek.
    A hőcserélés problémáját szépen meg is oldották, de ha a balfasz user eltakarja a meleg levegő kimenő útját, akkor máris nem csoda, hogy vajh, hogy történhet ilyen.
    Akár hiszitek akár nem egy ilyen terítővel -mint ami a képen van- letakart asztalon a régebbi típusok nagyon gyorsan átmelegszenek.
    Ne adja ég még valami jófajta melegedős NEC DVD pörkölő is benne van...
  • CsabiDuke #14
    Az alsó képen a terítón a laptop előtt van egy kis vízfolt, lefolyva a terítőn... az lehetett az oka? vagy azzal már csak oltani akarták? :D
  • BiroAndras #13
    Egy ismerősöm hasonlóan járt nemrég (csak nem Dell, hanem HP). Bár nála nem volt láng, csak füst, és egy tápcserével megúszta. Neki is akkor történt, amikor épp nem is ült a gépnél.
  • patexati #12
    Ezért érdemes tájékozódni vásárlás elött nehogy valami szart vegyünk 200e-ért!
  • dez #11
    Szerinted ma megengedhetné azt magának egy cég? Mellesleg azt nem 20cm-ről nézted.
  • virs lee #10
    Akkor tévét se szereljenek a gépre, mert mivan ha videoton colorstar?
  • assdf #9
    Jó hát azért még nem kell mindjárt halálra rémülni. Ez egyedi eset bárkivel előfordulhat de csekély az esély. Az öngyújtod is felrobbanhat, mégsem tiltják be a repülön.
  • zzebi #8
    Ez nagyon durva.
    Es meg sokkal veszelyesebb, ha mondjuk repulogepen tortenik.
    Nem csodalkoznek, ha ezutan elgondolkodnanak a legitarsasagok, hogy engedjek-e a notebook hasznalatot a fedezeten.
  • dez #7
    Állítólag nem ez az első hasonló eset. Csoda, hogy nem keringenek megégett arcú felhasználók képei... =o
    Na, azt hiszem 1-2 hétig visszaesnek a laptop eladások (utána meg elfelejtik az emberek)