72
  • windrunner
    #72
    "Ma a hatalomban nem Igazságos Mátyások vannak, nem a nép érdekeit nézik, ennyi.",

    Senki nem is fogja rajtunk kívül a mi érdekeinket nézni:)
  • Béla bácsi
    #71
    Az egyház csak próbálta visszatartani az olyan elméleteket, melyek károsak voltak számára, érdekük volt hogy minél több hívőt szerezzenek maguknak, azokat megtartsák, etc. Később azonban rájöttek hogy ezt be tudják illeszteni a világképükbe. Ha jól tudom a darwini elméletek is eléggé meredekek voltak nekik anno, esetleg még ma is azok. Ma ugyanígy van az óvszerrel is. Nem tudja összeegyeztetni a tanaival. Igaz hogy manapság az európai egyházak kevéssé vannak befolyással az emberekre, mint azelőtt.
    Az a gond, ha valaki az összeesküvés szót használja, az sokanak valami misztikus dolgot jelent. Akinél hatalom van, az megtehet bizonyos dolgokat, amiket más esetleg nem. Tavaly volt a hírekben a washingtoni lövöldözés. Ha jól tudom 10 embert tettek el úgy hogy a rendőrségnek fingja se volt hogy ki csinálta. Egyszer elkövettek egy hibát és már csattant is a bilincs. És ez csak 2 jamaicai bevándorló volt. Ezek a dolgok ilyen egyszerűek. Akinek érdekében áll az eltehet így elnököt is. Csöpp konstruktív készség kell hozzá. Ma a hatalomban nem Igazságos Mátyások vannak, nem a nép érdekeit nézik, ennyi.
  • Morden23
    #70
    Nem azzal vitatkoztam, hogy Bush felszabadítani ment-e az iraki népet, hanem azzal, hogy semmiféle egyházi összeesküvés nem célozta tudatosan a Föld alakjának elrejtését. Pont amit mondtál: nagyon sok mindent üldöztek a hit miatt. De az egyház a következőképp gondolkodott: "Azt mondja, kerek a Föld? ERETNEK, MEGÉGETNI!"

    Nem pedig úgy: "Basszus, ez tudja, hogy kerek a Föld. Gyerekek, lebuktunk basszameg..."
  • Béla bácsi
    #69
    Mert a Föld alakja, a napközéppontú világkép homlokegyenest állt az egyház tanításaival és ez a hívőket megrendíthette volna hitükben. Ha Darwin jött volna elő elméleteivel abban a korban, ugyanúgy üldözték volna, mert az is szembement a tanokkal. Ha én gurultam volna ki egy kocsival az útra, ugyanúgy üldöztek volna, mert "ördögi szerkezetnek" találták volna. Mert az ugyanúgy szembement az egyház tanításaival. Akkoriban az egyház nagyobb hatalomal bírt, mint ma. Ez ilyen egyszerű.
    De hogy a lényegre visszatérjek, ma is ugyanúgy egy elit érdekei mozgatják a világot. Gondolod hogy Bush azért ment irakba, mert annyira szerette volna azt a népet felszabadítani? Ő ezt mondja, a CNN ezt mondja, csak elég nevestséges érv. Egyszerűen annak a vezetésnek érdekében állt odamenni. Ilyenekkel van tele a világ csak észre kéne venni.
  • Morden23
    #68
    Figy, te kevered azt, hogy "veszélyesnek tartja, és eltitkolja" és azt, hogy "egy őrütségnek, istenkáromlásnak tartja".

    Nem volt titkos hatalom, aminek érdekében állt volna a Föld alakjának eltitkolása. Egyszerűen nem is számoltak a lehetőséggel, hogy lehet más alakja. Mintha nekem most azt mondanák, hogy a Föld valójában kocka alakú. Kinevetném az illetőt, nem érdekelnének az elméletei stb. De ha éppen a hitembe köt ezzel bele (ami akkoriban igencsak sokat jelentett), akkor lehet, hogy esetleg bántani is akarnám.

    Az egyház nem azért tartotta veszélyesnek ezt a tant, mert tudta, hogy a Föld gömbölyű, de nem akarta, hogy az emberek megtudják, hanem mert ők HITTÉK, hogy a Föld lapos, márpedig ha hisszük, akkor az úgy is van, és részükről ennyi.

    Amúgy ha már annyira belefolytunk ebbe a Föld alakja mizériába, áruld már el, hogy miért állt volna érdekében az egyháznak eltitkolni a Föld alakját?
  • Béla bácsi
    #67
    Ennek eredményeképp aki azt mondta, hogy a Föld nem lapos, az egyben támadta a világképet, és ezzel együtt a vallást is. És ez az amit nem toleráltak. Így van. Itt húzódik meg az érdek.

    Nem az átlagembert kellett meggyőznöd a föld gömbölyűségéről, mert az olyan magas ívben szarta le, hogy tőle aztán kocka is lehetett volna.
    Nem az átlagembert, csak egy idő után az átlagember fülébe is eljutott volna, és azt az egyház veszélyesnek tartotta.
  • BiroAndras
    #66
    "Egyszerűen érdekük fűződött egyeseknek ahhoz hogy azt terjesszék hogy a Föld lapos és a Föld a világ közepe, akörül kering minden."

    Nem ez volt az érdekük. A hatalom le se szarta, hogy milyen a Föld alakja. Ugyan miért érdekelte volna őket?
    Eredetileg azért gondolták, hogy a Föld lapos, mert az alapvető hétköznapi tapasztalat alapján ez teljesen egyértelmű.
    Ezután ez a "tudás" részévé vált egy világképnek, ami akkor szorosan összefonódott a vallással. Ennek eredményeképp aki azt mondta, hogy a Föld nem lapos, az egyben támadta a világképet, és ezzel együtt a vallást is. És ez az amit nem toleráltak. Nem csak a hatalom, de az átlagember sem.
    Még ma is lehet tapasztalni hasonlót. Pl. sok hívő azt hiszi, hogy az ateistáknak nincsennek erkölcseik, merthogy az erkölcs a Bibliában van benne. Hasonlóan támadnak pl. olyan tudományos elméleteket melyek szerint az ember nem a termtés csodája, meg felsőbbrendű lélekkel rendelkező lény, hanem "csak" a vak és esetleges evolúció által létrehozott komplex "gép". Ezt ugyanúgy nem tudja megemészteni az egyszerű halandó, mint régen azt, hogy a Föld gömb alakú (mert ugye akkor az alul lakók leesnének).
  • Morden23
    #65
    Na, akkor még egyszer nekifutok.

    A föld gömbölyűségének elismerése nem hatalmi kérdés volt. Köze nem volt hozzá. Nem érdemes egy félezer évvel ezelőtti korszakot mai szemmel (tudással, hozzáállással stb.) szemlélni. Akkoriban a vallás volt a tudomány, és a tudomány a pogányság. Nem az átlagembert kellett meggyőznöd a föld gömbölyűségéről, mert az olyan magas ívben szarta le, hogy tőle aztán kocka is lehetett volna.
    Példa még mindig marad rossz:)

    Nem hiszem azt, hogy az állítja az "ultimate" igazságot, aki a tévében bölcsészkedik. De azt sem hiszem, hogy mindenki hazudik. Csak ennyi.
  • Béla bácsi
    #64
    Amerikával is ott a baj hogy New York vezeti Washington helyett.
  • windrunner
    #63
    cégében = számtógépeiben,adataiban sorry a hibáért
  • windrunner
    #62
    Istenem ekkora butító cikket, sztetek mennyi az esélye hogy Amerika turkál a bankok cégében mikor ugyanugy a banki hitelekből áll talpon az egész mr.USA....elterelő történetnek mindenesetre szuper:)
  • Béla bácsi
    #61
    Pont azért volt agyrém mert alapjaiban rengette meg az akkor elfogadott világfelfogást, és ezt egyesek nem kívánták. Az igazán művelt emberkék pedig ott kuksoltak a távcsövek mögött. Ez ma is így van. Nehogy azt hidd hogy ma az a valós értelemben tanult ember aki bölcsész diplomával rendelkezik és mondja a nagyobbnál nagyobb baromságokat a TV-ben.
    Ami meg az előző rendszert illeti, volt szerencsém belekukkantani pár korabeli jelentésbe. Hogy kijöttek érted az csak a végjáték volt, azt megelőzte egy helyzettől függően alapos titkossszolgálati munka is. Az is érdekes hogy akkor hol voltak azoknak embereik. Szinte mindenhol.
  • Morden23
    #60
    A kommunizmus megint más tészta. A lapos föld szisztémánál azzal volt a probléma, hogy még a tanult koponyák is úgy néztek ezekre az elméletekre, mint én most a Danikenre. Arról nem is beszélve, hogy nem igazán volt "általános tudás", meg info-áramlás.
    Az akkori kultúrában holmi planéták mozgása holmi csillag körül, meg holmi gömb alakú föld olyan agyrém volt, amit az átlagember kb. annyira nem tudott felfogni, mint én a kvantumfizika esszenciáját.
    A példa marad rossz.
    A komcsiban a fennálló rendszer tudatos védelme volt a cél, az teljesen más. És nem a titkos társaság cuppant rád, hanem olyan nyíltsággal vittek el pihizni, hogy a teljes szomszédság végigmozizta a szitut ("kádugrás" -> ha jöttek a bőrzekések a letartóztatási paranccsal, és éppen fürödtél, akkor jól rácsesztél, mert rádfogták, hogy azért fürdesz, mert nem akarsz koszosan nyugatra szökni... most így elgondolva kész komika, de tényleg volt ilyen).
  • Béla bácsi
    #59
    Bizonyíték? Voltak azért érdekes felfedezéseik. Anno egyes tanításokra volt káros hatással a napközpontú világkép. Valós tudás? Ne legyél már ennyire naív. Próbáltál volna annak idején arra rávilágítani, hogy ami itt folyik az nem kommunizmus, vagy hogy mit keresnek itt az "ideiglenesen állomásozó" szovjet csapatok. Egyből rádcuppantak volna a "titkos társaságok". Pedig ez valós tudás. Egyszerűen egyeseknek érdekében állt azt a rendszert fenntartani. Mint ahogyan lehet minden összeesküvés elmélet ... is hibás. Vagy nem. Így van. Ez megint a citrom esete abban a bizonyos filmben.
  • Morden23
    #58
    Sokszor fölhozzák ezt a "Föld lapos" marhaságot ilyenkor példának, de abszolút értelmetlen.

    Soha, senki nem akarta eltitkolni azt, hogy milyen alakja van a Földnek. Egyszerűen volt egy hitvilág, és akik cáfolták, azokra úgy tekintettek, mint bizonyítékok hiányában HAMIS tudást terjesztő elemekre, akik veszélyesek. Ez nem ugyanaz, mintha titkos társaságok folytanák vérbe a VALÓS tudást birtokló (és hangoztató) komákat.
    És persze lehetett volna hibás az elmélet. Kiderülhetett volna, hogy valóban lapos. Mint ahogyan lehet minden összeesküvés elmélet (az ufóktól az arnyékkormányokon át egészen a hadiiparig) is hibás. Vagy nem.
  • Béla bácsi
    #57
    Pusztán logikát próbálok meg felfedezni a dolgok között legjobb tudásom szerint. Csak az a nevetséges ha valaki túl sokáig hisz a Mikulásban, és szerinte a világot meg csupa szép, csupa tisztességes ember irányítja, mindenféle érdekek nélkül. Egy iskolai történelemkönyv tartalomjegyzéke is elárulja, hogy ez nem így van. A történelemben az események pedig ritkán történtek véletlenül, érdekeket mindenhol fel lehetett fedezni.
  • Béla bácsi
    #56
    És ha néhány száz éve megkérdeztek volna annak a száz embernek az őseit hogy milyen a Föld alakja, akkor ha mondtak volna rá valamit akkor az az lett volna hogy lapos. És ha valaki ezt megkérdőjelezte, akkor azt szankcionálták is ha jól tudom. Persze erre is lehet azt mondani hogy ez is csak összeesküvés. Egyszerűen érdekük fűződött egyeseknek ahhoz hogy azt terjesszék hogy a Föld lapos és a Föld a világ közepe, akörül kering minden.
  • Morden23
    #55
    Igazából ez a kérdés azért értelmetlen, mert vagy MINDENBEN kételkedsz (hiszen ilyen alapon nincsen "nem szűrt" információáramlás), vagy mindent ELHISZEL (ez azért már 10 éves korban is kicsit cinkes), vagy megpróbálod SAJÁT MAGAD megítélni, hogy mi igaz, mi nem (ezzel meg az a baj, hogy semmilyen alapod/hozzáértésed nincsen, hacsak nem vagy valami igencsak túlfejlett polihisztor).

    Na, melyik opció tetszik?:)
  • Béla bácsi
    #54
    Én az előbbi példával pusztán arra próbáltam rávilágítani hogy vannak olyan események, melyek egyesekkel megtörténnek, egyesekkel meg nem. Ettől azonban azonban még megtörténnek ezek a dolgok. Én is pusztán az igazságra vagyok kiváncsi, ha tévedek, bevallom, de nem biztos hogy az az igazság, amit először mondanak, vagy széles körben ismert (lásd pl Föld alakja, helyzete a Naprendszerben), pláne ha a TV2 vagy az RTL mondja.
  • Morden23
    #53
    Szövgetni, gondolkodni, filózgatni mindenki szeret (legalábbis remélem, hogy ebben igazam van).
    Érdekes dolog elméleteket gyártani, de minden marhaságot emésztetlenül lenyelni már nem.

    Az összeesküvés elméletekkel nekem az a legnagyobb bajom, hogy olyasmire akarnak választ adni, aminek nem ismerik a hátterét. És ha ismeretlen maga a háttér (nem értjük a "figurákat mozgató erőket"), akkor még a spekuláció szóval sem lehet illetni őket.
  • Inquisitor
    #52
    Úgy emlékszem az irodák többségében 9-kor kezdődött a munkaidő, az első becsapódás meg 8.46 körül volt ... bár fene tudja, gondolom 80-100 emeletet liftezni se 2 perc.
  • GABOR16
    #51
    "Nekem ha azt mondja valaki egy citromra hogy narancs, attól az nekem még citrom marad..."
    Ez eszembejuttat egy kísérletet, ami az emberek többségének a félelmét használja fel.
    Volt nagyából 100 ember, ésabból 99 emberrel megbeszélték, hogy mindig a helyes válasz ellentétét kell helyesnek mondani. A maradék 1 ember erről semmit sem tudott.
    Pl. mutattak 2 kört egy zöltet, és egy pirosat, és kérdezték, hogy a jobb vagy a ball oldali kör-e a zöld. Hiába volt mondjuk a bal a zöld, és szegély akcióba benem volt emberünk is látta, hogy az a zöld, de mivel mindenki a jobbat mondta, az ember egyszerüen nemmerte a balt mondani (és ez nagyából az emberek 95%-ával ígyvan).
  • BiroAndras
    #50
    "Másrészt az első repülő becsapódása a munkaidő kezdete elött volt jóval, így a többség még be sem ment melózni, vagy az alagsorban bagózott."

    Hát, nem tudom arrafelé mi a normális munkakezdés, de 9 körül voltak a becaspódások, ami jobb helyeken már bőven munkaidő.
    http://en.wikipedia.org/wiki/September_11,_2001_attacks
  • Béla bácsi
    #49
    Nocsak, látom más is szövögeti itt az elméleteit :). Van egy olyan érzésem hogy az illető meg tudott volna győzni téged is ;).
    Egy ennyire kontrollálható világban, ha túl sok a véletlen, túl sok a susmus, szerintem reális az ha megkérdezem, mi van ha nem véletlen, ha szándékkal történt? Gondolod hogy akiknek annyi hatalom (pénz) összpontosul a kezében (és esetleg neadjisten a köz javát kéne szolgánia), az nem él ezzel és nem próbálja meg a történéseket úgy befolyásolni, ahogy az érdekei diktálják? Nekem ha azt mondja valaki egy citromra hogy narancs, attól az nekem még citrom marad...
  • Inquisitor
    #48
    Másrészt az első repülő becsapódása a munkaidő kezdete elött volt jóval, így a többség még be sem ment melózni, vagy az alagsorban bagózott.
  • Inquisitor
    #47
    Nyilván való baromság. Gondolom bármilyen csóróbb arab országba menő utalást, vagy segélyt potenciálisan veszélyesnek tartanak, nem számit mire is használják fel azt.
    És gondolom az USA gazdasági életében enyhén szólva nagy szerepet vállaló Szaud Arábia utalásait meg nem nézegetik, még akkor se, ha a 911-ben részvevő terroristák nagyobb része onnan való.
    Ellenben rendkívűl gyanús, ahogy kotorásznak az EU gazdasági életében, boncolgatják, stb. Csak nehogy "véletlenül" belevágjanak pár ütőérbe és idegbe a "doktorurak" ...
  • Morden23
    #46
    A Bin Laden család kitelepítése igencsak ésszerű lépés volt, ha elgondolkodsz azon a két szón, hogy "népharag" és "retorzió".
    Az amerikai kormány azt nyilatkozta, hogy tisztázta őket, más kérdés, hogy Moore és a meginterjúvolt FBI-os szerint ez nem igaz.
    Megintcsak más kérdés, hogy ha alapot adunk az "összeesküvés elméletnek" (ami azért mégiscsak egy igencsak logikus következtetés), akkor a fenti "tények" értelmüket vesztik.
  • BiroAndras
    #45
    "A masik,h a WTC-ben akkor csak 3-4 ezer ember volt,ami messze van az atlagos keddi forgalomtol."

    Ez csak a halottak száma. Az emberek többsége kijutott (volt rá 1-2 órájuk).
  • senoy
    #44
    Mar most is vannak elmeletek erre vonatkozolag.
    Pl. a Bin Laden csalad amerikaban elo tagjai kozvetlenul a robbanas utan elhagytak az orszagot,repulogeppel.Pedig ha jol emlexem tilos volt barmilyen repulnek felszallni.
    A masik,h a WTC-ben akkor csak 3-4 ezer ember volt,ami messze van az atlagos keddi forgalomtol.

    Szoval konnyen meg lehet,h az usa szervezte az egeszet.Hisz lassuk be mi mindent tett mar a terrorizmusra es 09/11 -re hivatkozva: Irak,Afganisztan,totalis megfigyeles,korlatozasok,stb.
  • ostroml
    #43
    Az itt a gond hogy szeptember 11-el csak nyert az usa.. Csak nehogy 20-30év mulva kiderüljön hogy ök szerveszték az egész akciot...
  • Morden23
    #42
    Az NB-t, a BM-et, meg ilyesmit nem feltétlenül nevezném titkos társaságoknak.

    Én már mindegyiket láttam. Pardon, helyesbítek: találkoztam már olyannal, aki zsebtolvajnak, hackernek, autótolvajnak vagy ügynöknek tartotta/gondolta/hazudta magát. Általában az ilyen emberekre 3 korty sörnél több időt nem szoktam vesztegetni.
  • Charybdis
    #41
    A szeptember 11-i [URL=http://www.loosechange911.com/]"terrortámadás" [/URL]óta azt tehetnek, amit akarnak, a terrorizmus elleni harcra hivatkozva (Afganisztán, Irak, személyes adatok megsértése).
  • Béla bácsi
    #40
    Ezekben az emberekben az a közös, hogy nem írják a homlokukra általában hogy kicsodák. Én zsebtolvajt még életemben nem láttam, úgyanúgy mint hackert vagy autótolvajt sem, ettől függetlenül még léteznek. Egykori titkosszolgálati tiszttel viszont voltam egy ideig köszönőviszonyban. Sokkal többet nem nagyon tudtam róla, de hogy tiszt volt, azt igen.
  • Morden23
    #39
    Az óvatos, a paranoid és az összeesküvés elmélet-szövögető között vannak különbségek.

    Kicsit több zsebtolvaj járkál a világban, mint hacker, és több autótolvaj, mint titkos szervezet-tag.
  • Béla bácsi
    #38
    Nyilván akkor is összeesküvéselméletszövő vagyok akkor is ha pl valamilyen immobilisert szerelek be a kocsimba. Pedig én egész egyszerűen csak el tudom képzelni azt hogy esetleg vkinek az én kerekeimre fáj a foga. Egyszerűen belátom hogy ilyen a világ. És itt csak pár százezer forintról lenne csak szó. Ahol az adatokhoz hozzá lehet férni, ott azokat le is lehet másolni, vmilyen módon továbbítani, csak akarat kell hozzá. Ahol nagy pénzekről és érdekekről van szó, ott ez az akarat meg is lehet egyes körökben.
  • rigidus
    #37
    En a londoni merenylet elott nehany honappal (3?) voltam Londonban, szinte mindenutt ellenoriztek az embert. Nem sokkal a merenylet elott oldottak fel a keszultseget.

    Viszont mindettol fuggetlenul azt tudom mondani, hogy az egesz keszultseg is csak komolytalan latsztatkeltes, panikmegelozes volt. Aki fegyvert akart volna bevinni magaval valahova, az be is vitte volna.
  • Praetor
    #36
    Link

    Az angolok sem, hiszen akkor komolyan vették volna a bejelentést. Pedig Blair Bush láncos kutyája.
  • rigidus
    #35
    "...lehet úgy is harcolni a terroristák ellen..."

    Nem harcol itt senki terroristak ellen gyerekek, ebredjetek mar fel.
  • BlackRose
    #34
    "John Snow amerikai pénzügyminiszter" tenném hozzá, hogy az USA-nak soha nem volt, nincs és nem is hiszem, hogy lesz pénzügyminisztere, ugyanis ez az ottani világnézet szerint fékezné a gazdaságot - és ez szintén vonatkozik a gazdasági minisztérium/minisztere is - az sincs (jómagam egyet értek velük), John Snow az amerikai kincstár titkára. Secretary of US Department of the Treasury. Persze rá lehetne fogni, hogy kb. az itteni pénzügyminiszter megfelelője... de nem, mert az USA pénzügyi rendszere nagyon de nagyon különbözik az itt megszokottól, a FED elnöke közelebb állna az európai féle pénzügyminiszterekhez, de azt sem lehet összehasonlítani.

    Ami viszont a "kémkedést" illeti, nem vagyok szakértő ezen a jogi területen, azért inkább hagynám a jogászoknak, hogy döntsék el, ez legális, vagy illegális volt e, és ennek megfelelően intézkedjenek a megbízott és felelős szervek. A többi duma lényegtelen. Jogállamban élünk, és ott pontossan megvan, hogy mit kell csinálni, ha valaki törvényt sért. Persze mondom, nem biztos, hogy törvénysértésről van szó. Az ugye áll, hogy erkölcsileg nem hiszem, hogy ez rendben van, mármint ez a "számlakémkedés", de az még nem jelenti, hogy illegális. Itt persze nem vitatkozok ezen, mert már mondtam, nem tudom. Különben ha két ember maga közé enged egy harmadikat (mint közvetítőt) ez igaz a banki átutalások esetében akkor alapjában már elveszett a "privacy" a bank tudja!, most persze ha ezen kívül a kormány is tudja, akkor valójában nem történt semmi, mert a "privacy" megszünt az első esetben. A bank ezeket az adatokat használja, a kormány is ugyanezt teszi. A probléma az lenne, ha a bank és a kormány ellenünk használná ezeket az adatokat úgy, hogy hamisítaná stb. de ezt elméletileg megteheti, ha nincs is neki valós adata, ha pedig illegálisan szerzett pénzeket utalok át, akkor meg is érdemlem, hogy "karóba huzzanak", szóval ez inkább filozófiai kérdés, minthogy erkölcsi, vagy jogi, és még magam sem tudom, pontossan mit gondoljak, egy dolog biztos, a kizárás, a párbeszéd elmaradása, az "abszolút igazság" birtoklása soha nem vezet bennünket sehová.
  • PíszLávJuniti
    #33
    "tekintett be"?
    _kicsit lágyan_ fogalmaz a cikk. gondolom lett volna rá legális út is arra hogy megadott számlaszámokat, vagy tranzakciókat figyelhessenek, megkaphassanak. de nem, nekik mint világ csendőrnek joguk van a "terrorizmus" címszó alatt betörni bárhova, majd ha véletlenül jogsértésekre fény derül, akkor enyhe kézmozdulattal megmagyarázni a miérteket..
    Mint ahogy azt is el tudták intézni hogy terrorista gyanus személyek, szervezetek európai és amerikai bankok számláit befagyasszák.