Gyurkity Péter
A Toshiba bemutatta PC-s HD DVD meghajtóit
Zajlanak az események a tajvani Computex kiállításon: a Toshiba bemutatta a személyi számítógépekbe szánt meghajtóit, míg a konkurensek közül többen is szolgáltak némi újdonsággal.
Az SDH802A jelzésű HD DVD-ROM csaknem két hónapos lemaradással követi az asztali lejátszókat, amelyek a tengerentúlon már áprilisban elrajtoltak. A PCWatch beszámolója szerint a kiállításon bemutatott példányok 2,4x-es sebességen olvassák az új HD DVD lemezeket, a hagyományos DVD-korongokat viszont 5x-ös, a CD-ket pedig 15x-ös iramban kezelik. Ezzel a Toshiba - a NEC tavalyi demonstrációját követően - egyedüliként vállalta be a bemutatót, hiszen partnerei továbbra is hallgatásba burkolóznak, illetve az asztali lejátszóra koncentrálnak, amelyek elterjedéséhez a korai rajt révén komoly reményeket fűznek.
Az asztali gépekbe szánt verzió mellett lerántották a leplet a laptopokhoz készült példányokról is, az SD-L902A és TS-L802A jelzésű készülékekről, amelyek ennek megfelelően slim, vagyis vékony kivitelben érkeznek. Ezekről bővebb információt nem közöltek, ám a Qosmio laptopok révén már korábban megérkeztek az első ilyen megoldások, így a termékek bemutatása nem érte váratlanul a közönséget.

Klikk a képre a nagyobb változathoz
A kiállításon a konkurensek is megjelentek, és a hét közepén be is mutatták több, a Blu-ray szabványhoz kapcsolódó fejlesztésüket. Az Asus és a Benq például saját írókkal érkezett: előbbi belső meghajtójáról rántotta le a leplet, amely mindhárom generáció (CD, DVD, Blu-ray) példányait kezeli, de még híján van a pontos névnek, utóbbi pedig belső (BW1000) és USB 2.0/FireWire csatlakozóval ellátott külső (EW100G) készülékét mutatta be, amely szintén megbirkózik mindhárom nagyobb családdal.
A HD DVD szabvánnyal kapcsolatban legutóbb a régiókódok várható megjelenése szolgáltatta a friss témát. A több nagyvállalat - IBM, Intel, Microsoft - részvételével lezajlott tanácskozásokon ugyanis úgy döntöttek, hogy felállítják a rendszert kidolgozni hivatott szakértői testületet. A cél a kalózmásolatok visszaszorítása, illetve annak megakadályozása, hogy olcsó kiadványok tömegével árasszák el a fejlett országok piacát.

uhh, "minőségileg" nem a felbontásra céloztam, hanem tartalmilag meg történetbelileg... mostanában nem nem "nyûgöz" le egy film sem, megnézem és azt mondom "ok ezt is megnéztem", rosszabb esetben teljesen lefáradok tőlük. Nem adnak a "minősére" manapság. Ez a saját véleményem, de biztos van egy csomó filmszerető ember aki nem ért velem egyet. Az ő dolguk, végülis ha őket szórakoztatják ezek akkor miért ne? Ezzel így semmi baj.
Arra akartam célozni, hogy a hardiskek manapság viszonylag elég olcsóak, és egy normális ember intézhet magának olcsón sok helyet. A játékok és a programok nagyrésze meg még a DVDk körül forog, a filmek minőségileg meg a béka segge alatt vannak szerintem, úgyhogy még várok ezzel a technikával egy keveset. Semmi nagyzolási szándékom nem volt vele egyszerû példaként vettem, lehet valakinek több terrabyte ja van, sajnállak hogy ezt vágtad le belőle. Ha meg esetleg csóró vagy és nem engedhetsz meg semmit magadnak arról meg aztán tényleg nem én tehetek.