Gyurkity Péter

Saját olcsó PC-n dolgozik az Intel

A processzorgyártó néhány héten belül ígéri fejlesztésének első eredményeit. Bill Gates eközben kritizálta a százdolláros laptopot, mondván, hogy saját megoldásuk jobban áll a szoftverek és a támogatás terén.

Az Intel terveiről Bill Siu, a Channel Platforms csoport első embere beszélt a CRN-nek adott interjúban. Ebben többek között elmondta, hogy saját megoldásuk teljes értékű élményt nyújt, mivel az interneten fellelhető tartalmakat is eléri. Ezzel szerintük kiküszöbölhetik a korábbi próbálkozások legnagyobb hátrányát, amely az olcsó készülékek túlzott korlátozásában mutatkozott meg. Bill Gates, a Microsoft elnöke szintén kritizálta a meglévő megoldásokat, és természetesen ő is saját verziójukban látja a kiutat.


William M. Siu alelnök az Intel Community PC mellett

Az Intel célja egyértelmű: eljuttatni a PC-t a következő egymilliárd emberhez, akik eddig kimaradtak ebből a körből. "Ez egy olyan piac, amely méreteiben többszöröse a jelenleginek. Úgy gondoljuk, hogy esélyünk van a második milliárd meghódítására, mivel mi nem pusztán egy terméket, hanem egy teljes megoldást szállítunk a fejlődő régiókba, amely alkalmazkodik a helyi igényekhez, tartalmakhoz és kezdeményezésekhez" - mondta Siu. A vállalat inkább PDA-t, mintsem PC-t lát a konkurensek által beharangozott megoldásokban, legyen az százdolláros kurblis laptop, vagy az AMD Personal Internet Computer (PIC) névre keresztelt eszköze. Az interjúban elhangzott ígéret szerint az első eredményeket néhány héten belül megismerhetjük.


Hasonló elgondolást követve tartotta meg beszédét Bill Gates az amerikai kormányzók küldöttei előtt a Microsoft Government Leaders Forum rendezvényen. A szoftvercég elnöke nyitóbeszédében az előttünk álló nagy változásokról, a kormányzati rendszerek megújulásáról beszélt, ám szóba került a fejlődő régiók és az olcsó PC kérdése is. A Reuters beszámolója szerint Gates ezúttal is kritizálta az MIT által elkészített százdolláros laptop ötletét, amely szerinte a szoftverek, illetve a támogatás terén halott ügy. "A hardver a költségek kis részét teszi csak ki" - emelte ki az elnök, leszögezve, hogy a nagyobb részt a szoftverek és a háttértámogatás köti le.

Gates természetesen saját megoldásukat, az Origamit említette befutóként, amely azonban 600 - 1000 dolláros áron kerül majd forgalomba. "Ha megosztott használatra szánjuk készülékünket, adjunk hozzá szélessávú elérést, és legyen ott valaki, aki segíthet a felhasználónak. Szerezzünk egy valamirevaló számítógépet, amelyen valóban el lehet olvasni a szöveget, és nem kell tekerni gépelés közben" - mondta a szoftveróriás elnöke. Nem csoda, hogy kritikával illette a a "tekerős laptopot": az MIT projekt egyik legfontosabb támogatója a Google, amely számos területen Redmond egyre nagyobb riválisaként jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #21
    "Tök értelmetlen a nagyok villogása!"
    ja!

    gec' feszít a buzirózsaszín ultratrendi ingjével és hülyeségeket hablatyol, marketinget próbál nyomatni

    100 $-s wc eleve nem a "fejlett" országoknak lett kitalálva, továbbá egyértelmű: ha neki nincsen ilyen jellegű megoldásban semmi haszna, akkor vhogy meg kell magyaráznia a saját 'igazát', különben éhenhal

    "és legyen ott valaki, aki segíthet a felhasználónak"
    a felhasználó legyen akkora hülye, hogy még egy minimális ECDL-szintű tudás se kelljen neki előtte elsajátítania,
    a felhasználó legyen egy hozzá-nem-értő cyber-tolószékes hülye, akit lépten-nyomon "segíteni" kell és aki ezért ontja magából a pénzt...

    minő nagyszerű filozófia
  • NEXUS6 #20
    Tök értelmetlen a nagyok villogása!

    Azokba az országokba ugyan is, ahol erre minimális igény van tonnaszám hordják már most is a fejlettebb országok elektronikai hulladékát.

    Bizonyos szempontból mi is ilyen célország vagyunk, a nyugateurópai intézmények lecserélt gépeit hulladék áron hozzák be és terítik használt számítógépként, a mieink meg mennek még keletebbre, az övüké meg megy délre.

    Ezek a próbálkozások meg max kicsit a használt/feketepiac árfolyamába fognak bekavarni.

    Akinek pénze sincs se kenyérre se áramra, annak bármilyen olcsó kurblis pécére sem lesz. Puszira meg senki nem fog 1 mrd kurblis pc-t legyártani az embereknek (akik az átvétel után amúgy is csak eladják néhány dollárért, hogy kaját vegyenek).
  • [Jakuza] #19
    Az igaz, hogy az uzletre megy ra, de azert a konkurenciara ne tegyen mar ilyen megjegyzeseket.

    "A Reuters beszámolója szerint Gates ezúttal is kritizálta az MIT által elkészített százdolláros laptop ötletét, amely szerinte a szoftverek, illetve a támogatás terén halott ügy"

    Ebbol csak azt akarom leszurni, hogy az MS ebben a szegmensben is rakarja eroltetni a vasarlokra a draga Windows alapu op rendszereket.
    Azert kicsit finomithatnanak az uzletpolitikajukon, mert az tiszta rohely, hogy meg most is 2006-ban egy szaros DOS 6,22 8000Ft folott van.
    At kellene mar ertekelni naluk a dolgokat.
    Kicsit unalmas, ez a kapzsisag.
    Masik kedvenc bejelentesukkel szinten nem loptak be magukat a szivembe, amikor kiakartak harcolni az hogy a tobb magos CPU-kra a magoknak megfelelo szamu licencet kell kotni a vasarloknak szoftvereikre.
    Egyszeruen rohejes.
  • Caro #18
    Nem értek egyet.
    Szerinted milyen számításigényes feladatokat akarnak a kurblis gépeikkel végeztetni? Amire nekik kell nem a hardware sebessége, hanem az ember sebessége az akadályozó tényező.
  • Darth Sith #17
    nem értek egyet azokkal akik fikáznak most itt. Az egyértelmű, hogy Gates az üzletre megy, de szerintem az is közre játszik, hogy míg a fejletebb országokban több mint 10 év eltelt, mire a P1 óta eljutottunk idáig, nyílván arrafelé ugorni akar egy kicsit, és kapásból egy erősebb konfigu géppel indítani, hogy méggyorsabb legyena felzárkózás. ennek persze megvan az ára, de gondolj bele, 600-1000 dollár. A semmi után ennyiért egy ilyen technológia, a P1 idején pl az IBM vagy valamelyik cég mennyit fizetett volna egy ilyen technológiáért? sztem millió $-ban mérhető. Egyszerüen sztem nem akar újabb tíz évet, hanem egyből fejlett rendszereket akar eljuttatni oda, hogy pár éven éven belül feltudjanak zárkózni, az ottani felsőbb rétegek, aztán sorban az alsók.
  • HUmanEmber41st #16
    Végül is a cikk címe: olcsó laptopon dolgozik...
    de a cikkben csak azt olvashatom, h fikázzák a többieket.. nem is jelentettek be ilyesmit..
  • arty #15
    sztem jobb h nem adnak rá ők valami eccerre két programot futtatni képes sz*rt ... ahogy korábban tették :)
  • HUmanEmber41st #14
    A "kurblis laptop" hardwere 100 Dolcsi, ha win kerülne rá, mindjárt lenne 400 dolcsi ( kb PPC ára).
    Mivel valami olcsó oprendszert akarnak rátenni ( hogy olcsó maradjon)a Microsoft nem nagyon jöhet számításba.
    Most látják, h elkéstek. Ahelyett, h felajánlottak volna valami ingyen oprendszert a 100 $ -os gépre, most alternatívának kínálják ezt a drága vackot..
  • strogg #13
    Egyetértek: savanyú a szölő. Legalábbis ha nem tudtuk lenyúlni, leszóljuk FUD ez is.
    No comment.
  • greg971 #12
    Ja tudom már .... KÍNÁT célozza meg ...dehát bill még nem volt drága szállodákon kívül ... onnan szép kína ...kiváncsi lennék mit szólna ha a szegénységgel sújtott vidéken flancolna egy kicsit ahol kiépített utak sincsenek ... BILL A KIRÁLY