Berta Sándor

Blu-ray-meghajtót gyárt a Toshiba?

A Samsung dél-koreai elektronikai konszern bejelentette, hogy egy új Blu-ray meghajtót fejleszt ki. A készülék várhatóan az esztendő második felétől lesz kapható. Az ügy érdekessége, hogy a meghajtó elkészítésében részt vesz a konkurens HD-DVD táborát erősítő Toshiba is.

Az új Blu-ray készülékeket a Samsung és a Toshiba által létrehozott közös vállalat fogja majd gyártani és piacra dobni. A Toshiba Samsung Storage Technology Cooperation (TSST) nevű közös vállalatot 2004-ben alapította a két cég. A TSST tulajdonjogának 51 százaléka van a Toshiba, 49 százaléka a Samsung birtokában van.

Az új cég elsősorban CD- és DVD-meghajtókat gyárt, tavaly augusztusban debütált az első DVD-olvasója, míg szeptemberben a TSST bejelentette az első notebookokba szánt, slim HD-DVD-meghajtóját is. Összességében elmondható, hogy az új formációban inkább a Toshiba akarata érvényesül. A Samsung bejelentése éppen ezért számít meglepőnek, hiszen így gyakorlatilag a Toshiba birtokába kerülhet a Blu-ray teljes technológiája - ezt azonban mind a két fél cáfolta.

"A Toshiba Samsung Storage Technology Cooperation még azelőtt alakult meg, hogy kialakult volna a HD-DVD és a Blu-ray formátum közötti háború. Cégünk továbbra is kizárólag a HD-DVD formátumra koncentrál és nem tervezi Blu-ray-meghajtók gyártását vagy piacra dobását" - nyilatkozta a Toshiba Europe cég szóvivője. Junko Furuta, a Toshiba másik szóvivője hozzátette, hogy a TSST egy független cég, amelyik semleges piaci pozíciójának köszönhetően a jövőben mind HD-DVD-, mind pedig Blu-ray-készülékeket fejleszthet majd. A pletykák azonban a nyilatkozatok ellenére sem akarnak csillapodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #9
    elég volt már a vörösölből :))))
    éljenek a kékek!!!
    (don't flame me 'm justa messenger :D

    és semmi politika!
  • Hegyikecske #8
    csak addig támogatja a blu-rayt is és mivel egyre többen pártolnak át oda, ez már számottevő is lehet! Nehéz elhinni, hogy így fog kinézni egy nyereséges szabvány! valószínű h a bluraynek több esélye van nyerni :(
  • Hegyikecske #7
    blu-ray? hát ha már a toshiba is blu-rayt gyárt akkor az a hd-dvd halálához vezethet, bár kezdetben se volt valami bizakodó az a pacák (nem tom a nevét aki volt a hd-dvds tábor élén a toshibánál)
  • dez #6
    Egyszerű, két botot tart a tűzbe, biztos, ami biztos. :D Mert ne mondja nekem senki, hogy nincs semmi beleszólása egy leányvállalat ügyeibe az 51% tulajdonrészével. Nem mindegy, mi történik a befektetésével... (Talán valami részesedés is van, nem tudom.) A kérdés inkább az, hozzájut-e így a technológiához. Nehéz elhinni, hogy nem.
  • pentium419 #5
    hát akkor is ez miért jó neki? mert ha bluray technologiáját meg akarják szerezni arra ott az ipari kémkedés. vagy én vagyok ilyen hülye hogy nem értem mi ebben a ráció?
  • Cat #4
    nem a toshiba, hanem az egyik leányvállalata, amiben ő 51%-os tulajdonos... érted.
  • pentium419 #3
    most akkor a Toshiba elpártolt a saját maga által csinált HD-DVD-től??? vagy mivan???
  • Dzson #2
    Minek? Igy dupla összeget kaszálnak a gyártók. :)
  • OliApa #1
    Csinálhatnának egy szupermulti meghajtót, ami mindkét formátumot kezeli. A 60-as években a Holdon jártunk, ilyet meg még nem tudunk? . . .