Berta Sándor

Nem lesz ingyenes Mac OS X az olcsó laptopokon

A száz dolláros notebookokat népszerűsíteni kívánó szervezet már fel is vette a kapcsolatot a Microsofttal és az Apple-lel. Ezeket a harmadik világ országaiban gyerekek millióihoz juttatnák el.

Az "Egy laptop minden gyereknek" (OLPC) nevet viselő nonprofit szervezet - amelynek az alapítását öt nagyvállalat, a Google, az AMD, a Red Hat, a News Corp. és a Brighstar is egyenként 2-2 millió dollárral támogatta - a világhírű MIT Médialaboratórium egyik kezdeményezéséből jött létre. Az OLPC a száz dolláros notebookokat akarja népszerűsíteni, illetve világszerte elterjeszteni, és már fel is vette a kapcsolatot mind a Microsofttal, mind az Apple-lel. A száz dolláros laptopokat a tervek szerint a harmadik világ országaiban gyerekek millióihoz juttatnák el, így biztosítva a számukra a jobb tanulás lehetőségét.

Mint ismeretes, a program elindítója, Nicholas Negroponte, a MIT Médialaboratóriumának alapítója és vezetője. Negroponte a tervek szerint a notebook prototípusát a november 16-18. között Tuniszban megrendezett ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozón (WSIS) fogja először bemutatni. Az OLPC képviselői időközben már megkezdték a tárgyalásokat a világ huszonnégy szegény országával és eddig Brazília és Thaiföld mutatja a legnagyobb érdeklődést az olcsó laptop iránt. A massachusettsi kormányzó, Mitt Romney szintén kijelentette, hogy a szövetségi állam hajlandó lenne 54 millió dollárt fizetni azért, hogy mind az 500 ezer diák ilyen laptophoz jusson.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A tervek szerint 2006 végéig, 2007 elejéig 5-10 millió olcsó laptopot gyártanának, a gyártásban öt vállalat venne részt. Egyelőre azonban sokkal fontosabb technikai problémákkal kell foglalkoznia a szervezetnek, így például még közel sem tökéletes a kijelző, az eszköz ára még jóval száz dollár felett van, és kérdéses az is, hogy milyen operációs rendszer lesz a hordozható számítógépeken. Az OLPC mind a Microsofttal, mind az Apple-lel konzultál, ám míg a redmondi konszernnel a tárgyalások meglehetősen intenzívnek mondhatók, addig a szervezet nemrég elutasította Steve Jobs ajánlatát ami arra vonatkozott, hogy ingyen átadja a kellő számú Mac OS X operációs rendszert. A kifogás ugyanakkor meglehetősen érdekes volt: a Mac OS X azért nem kell, mert nem nyílt forráskódú szoftver.

Az előzetesen kiszivárgott információk szerint az első modellekben AMD processzorok dolgoznának, a 8 colos kijelző pedig egy nagyobb felbontású fekete-fehér, illetve egy kisebb felbontású színes módon üzemelne. Az áramellátás vagy egy hálózati adapteren vagy egy kézzel hajtott kerék és egy dinamó segítségével történne. Az operációs rendszer eredetileg egy Red Hat verzió lett volna, amit szövegszerkesztő, egy levelezőprogram, egy böngésző és programozói felület egészítene ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GulaSoft #43
    Ilyet én is kérek, mennyivel egyszerűbb lenne rajta könyvet olvasni és 20.000Ft-ér ingyé van
  • Macc #42
    egyetertek. De nem csak afrika...
  • Macc #41
    mondjuk vicc...
  • BiroAndras #40
    "Amúgy tényleg kíváncsi lennék rá, hogy az internet önmagában jelent-e olyan csodaszert, hogy a több évszázados gondolkodási szakadékot egy generáció alatt a társadalmak le tudják győzni?"

    Önmagában nyílván nem, de egy nagyon fontos tényező.

    "A párisi szegény fiatalok legyőzték, interneten/mobillal kommunikálnak és amint megértették a helyzetüket, megértették azt is hogy ki okolható mindazért."

    Egész más a helyzet. Párizsban a szegények egy gazdag társadalomban élnek. Valszeg sokuk nem is igazán akar dolgozni. Az afrikaiak viszont a saját országukban élnek, tehát nem nyomja el őket senki. Nem rekesztették ki őket a társadalomból, hanem az egész társadalom kezdetleges.

    "Az afrikai országokat súlytó nyomorúságok, legalább fele részben a nyugat lelkén száradnak. És a feketék nem lesznek valami boldogok, ha rájönnek, hogy a nyugat néhány játéknak is gyenge számítógépen kívül semmit nem hajlandó értük tenni."

    Hogy a nyugat mennyiben felelős az jó kérdés. Valamennyire biztos. De legalább valamit segít. Persze az adósságok elengedése lenne az igazi.

    "Te nem éreznéd úgy hogy kicsúfolnak, ha egy kurblis gépet kapnál egy igazi helyett?"

    Nem olyan rossz gépek azok. Csak van valami oka, hogy kevésbbé szegény országok is szeretnének kapni belőle. Egyébként sem játékgépnek vannak szánva, hanem oktatásra, ahhoz meg bőségesen elég a teljesítményük.

    "Miért nem építik ki az áramot, azzal pl hűtőt, mosógépet, korházat is lehet üzemeltetni és akkor talán nem halnak annyian meg, ételmérgezésben, fertőzésekben, amellett hogy normális gépet és is lehetne rá kötni."

    Nálunk mi építettük fel ezeket, senki sem segített. Tehát nekik is képesnek kell lenniük erre. Annyit persze érdemes segíteni, hogy a tudásunkat átadjuk, mert az nem kerül sokba, viszont rettentő sokat segít.
    Egyébként több okból sem jó, hogy mi építsük fel az ő civilizációjukat:
    - Régen ezt tettük. Gyarmatosításnak hívták.
    - Nem örülnének neki, lásd fent.
    - Iszonyatosak lennének a költségek. Miért mi fizessük ezt meg helyettük?
    - Ha meg is tennénk, azzal végképp tönkretennénk őket. Nem lennének képesek használni a technológiánkat, ha nem értik. Nem lennének képesek se fejleszteni, se gyártani, se javítani. Vagyis teljesen ránk lennének utalva. Ez valószínűleg együtt járnak a nyugati kultúra erős terjedésével. Legrosszabb esetben a párizsi eset ismétlődne meg ezerszeres méretekben.
  • NEXUS6 #39
    Pedig szerintem is igazad van.
    A túlnépesedés viszont viszonylagos. Olyan alacsonyak a termelési hozamok, hogy ezért nem tudnak ennyi embert eltartani.

    Másrészt hiába termelnek árukat külföldre, ha a hiperszuper hozamú ráadásul államilag túltámogatott ezért marha alacsony árakkal dolgozó nyugati mezőgazdaság agyonvágja a piacot.

    És aztán erre már csak hab a tortán, hogy az USA mint az ENSZ legnagyobb befizetője, a saját farmerjeitől veszi meg a segélynek szánt élelmiszert (jó kis génkezelt áru, de hadszokják).

    Szerintem fordítva kéne, A segély összegéből vásárolunk valamit tőlük, amit esetleg nekik vissza is jutattunk, így az ő mezőgazdaságuk pénzhez jutna!
  • Ceb #38
    Hát lehet h egyesek a véleményemért megköveznének,de
    Sztem az Afrika túl van népesedve. Ennyi embert nem tud eltartani. Szóval amig nem csökken le a lakosság létszáma annyira h el tudják magukat tartani addig bármit is tanitunk adunk nekik, nem fogják tudni magukat eltartani.
    Az meg a másik álszent dolog h miközben adjuk a segélyeket, nem engedjük el a hiteleiket.
    A legkorrektebb megoldás az lenne, ha elengednénk az összes hitelt és álljanak meg a maguk lábán.
    Vagy ha valaki annyira segíteni akar, hát segítsen. Önzetlenül!Egyáltalán kérdezték az afrikaikat, h kérnek e a mi kultúránkból, a globalizációból és társaiból? Miért akarjuk rájuk erőltetni a mi életformánkat, ami szerintem nem is valami jó, sőt egyenesen rossz.
    A nagy versenyszellem, h mindenki építsen karriert, gazdagodjon meg és közben meg eltűnnek a sűlyesztőbe a hagyományos értékrendek, család , gyerekek...
    És milyen érdekes a férek lakta országok legtöbbjében a népesség stagnál, elöregszik v fogy. Köszönhetően ennek a degenerált felfogásnak.
    Na asszem ennyi.
  • Troll #37
    Stupid white man...
  • látogató #36
    ok, a többi cikket nem olvastam, nem vagyok naprakész a témában. majd meglátjuk, hogyan valósitják meg az okosok.
  • Cat #35
    neked is csak azt tudom mondani, hogy olvasd el a többi cikket is. Másnak is eszébe jutott már, hogy tanitani is kell őket, nem csak eszközt adni a kezükbe.

    "Nicholas Negroponte elmondta, céljuk, hogy minden harmadik világbeli szegény gyereknek eljuttassanak egy notebookot. Ezzel párhuzamosan pedig a gyerekek lakóhelyéül szolgáló városokat el akarják látni szélessávú internet-elérésekkel, valamint a helyi iskolákban is új tantárgyakat vezetnének be, hogy a kicsik tudjanak élni az új technológiával és a hordozható számítógépekkel."

    Persze ez a gép is megérne egy misét
  • Cat #34
    ott vannak alul a korábbi cikkek, miszerint kina, brazilia, india több millió darabot rendelne. Szóval az egy dolog, hogy egy kormányzó 54 millió dollárral támogatja, de a népes országok kormányai is megvennék ezeket.

    "Negroponte elmondta: az eddigi konkrét érdeklődők körülbelül 50-100 millió laptopra tartanának igényt. Az olcsó készülékek iránt Kínán kívül érdeklődik még Kambodzsa és Kolumbia is."

    "Negroponte kijelentette: jelenleg is több országgal tárgyalnak egyidejűleg. Így például szinte biztosra vehető, hogy Kína három, míg Brazília egymillió laptopot fog rendelni. Ezenkívül a közeljövőben három további ország, egy afrikai, egy közel-keleti és egy délkelet-ázsiai állam rendelne az olcsó notebookból."