Gyurkity Péter

Az Intel és a Microsoft a HD DVD mellett áll

A két nagyvállalat bejelentette, hogy csatlakozik a HD DVD szabványt támogató gyártók mellé, és minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy ily módon biztosítsák a platform győzelmét.

A Microsoft közleményéből kiderül, hogy a két cég a HD DVD Promotion Group táborához csatlakozik, amely nevének megfelelően a szabvány népszerűsítésén, annak mielőbbi elterjedésén fáradozik. A lépést azzal indokolták, hogy a DVD Forum által kidolgozott következő generációs formátum egyedülálló előnyöket rejt magában, és ezzel egy időben igencsak megkönnyíti az átállást az érdekelt vállalatok számára. Véleményük szerint a HD DVD minden más kezdeményezésnél gyorsabban teszi majd széles körben elérhetővé a high-definition tartalmakat.

"A nagy felbontású tartalmakra történő átállásban több kihívás és lehetőség is rejlik egyszerre. A mai PC-k rendszerében egyértelmű, hogy a HD DVD kínálja a legjobb minőséget, és ezzel együtt rugalmas és gazdaságos megoldásnak nevezhető" - jelentette ki Brendan Traw, az Intel Digital Home Group technológiai igazgatója. A két vállalat szerint ezek a legfontosabb előnyei a platformnak, és még abban is egyetértenek, hogy a dupla rétegű, 30 GB-os HD DVD lemezek révén a kapacitás terén is maguk mögött hagyhatják a konkurens Blu-ray médiákat, amelyek 25 GB-on debütálnak majd.


Úgy tűnik tehát, hogy a Toshiba fáradozása, konok kitartása saját formátuma mellett végül mégiscsak meghozza gyümölcsét. Az utóbbi időben egyre inkább a Blu-ray győzelme látszott valószínűnek, mígnem napvilágot látott a hír, hogy a japán gyártó kitart megoldása mellett, és nem enged a Sony fölényének. A vállalat legutóbb a hírben is említett dupla rétegű HD DVD lemezeket fogadtatta el a DVD Forum bizottságával, igaz, ez még nem jelenti a szabvány véglegesítését. Erre csak a következő évben kerül sor, amikor már a piacon lesznek az egyrétegű, 15 GB-os korongok.

Az Intel eközben a processzorpiacon sem tétlenkedik. A napokban jelentették be, hogy elkészült az utolsó egymagos Xeon chip, amelyet már az ikermagos utódok követnek majd. A korábbi terveknek megfelelően ismét lejjebb vitték a feszültséget, és a szerverekbe, valamint blade megoldásokba szánt processzoroknál csökkentették a fogyasztást. A család utolsó tagja 3,8 GHz-en fut, 2 MB másodszintű gyorsítótárat foglal magában, és lábkiosztását illetően kompatibilis az elődökkel. Az AMD szintén új processzorokat, mégpedig ikermagos Opteronokat dobott piacra, amellyel a vállalat nyilvánvalóan előnyös pozícióját szeretné bebiztosítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #68
    Eredetileg csak tokosnak szánták, de én is hallottam, hogy lesz majd tok nélküli is. Gyakorlatilag a karc és egyéb fizikai behatások miatt jó a tok, de megdrágitja a médiát főleg amikor egyre megy magának a médiának az ára lefelé.
  • dez #67
    Egy képen láttam valahol tok nélküli BD-t kitéve. (Azt hiszem, a tok még a TDK-féle keményréteg előtt volt betervezve.)
  • vax #66
    Lásd a Cd-k-nél a Caddy-s megoldást és a DVD-ram-nál szintén a tokos megoldást.
  • vax #65
    Ha lesz tok nélküli megoldás akkor elképzelhető. Máskép szerintem semmiképpen. Főleg amikor a média egyre olcsóbbá válik.
  • dez #64
    És ha az egyrétegű BD jóval olcsóbb lesz, mint a DL HD-DVD...? Viszont szerintem az egyrétegű HD-DVD nem lesz annyival olcsóbb, mint az egyrétegű BD, hogy megérje a -10GB ellenére.

    (Ma már nem is csak ár/teljesítmény [AMD vs. Intel], de mindegy.)
  • dez #63
    Hogyan?? Abban már most vörös+kék-lézer hibrid fej van talán?
  • vax #62
    Lásd a DVD-ram, DVD+, és DVD- árakat. Akkor rájössz. Ja és még DL-t is érdemes megvizsgálni.
  • vax #61
    Rosszul tudod. :)
  • BiroAndras #60
    Honnan tudod előre az árakat?
  • Hegyikecske #59
    Pfff, az amd jelenleg is sokkal jobb ár/teljesítmény százalékkal dolgozik mint az intel... És a hd dvd sokkal olcsóbb mint a bluréj... nyilván csak a duplarétegű az életképes megoldűás de még az is nagyon messze van, és ha az terjed elé akkor az a 30giga veri a 25öt (gondolom így érthette a cikk író is) és jó.. tegyük fel lesz 50es bluray... akkor ez csak 1,6* nagyobb kapacitás, viszont átba vagy 3* akkora... ÉS IGEN én nézem az ár/ teljesítményt is, mert minen egyes fortintért meg kell dolgozni, ha nálad nem így van akkor gratulálok..............