Berta Sándor

Jogi problémákba ütközhet a Windows Vista

A Heise német online hírportál információi szerint a névváltozásról szóló hivatalos közlemény után nem sokkal jelentkezett egy vállalkozó, aki az új név miatt máris jogai megsértésével vádolja a Microsoftot.

Úgy tűnik tehát, hogy nem hozott szerencsét a Microsoftnak a Longhorn név lecserélése. Emlékeztetőül: a redmondi cég múlt héten pénteken jelentette be, hogy megváltoztatja a Windows XP Home és Professional operációs rendszerek utódjának nevét, amely Longhorn helyett Vista lesz. A Vista szó előretekintést, kitekintést, perspektívát jelent. A névváltoztatást hosszú vizsgálódás előzte meg, de úgy tűnik, a vállalat mégsem volt elég körültekintő. Történt ugyanis, hogy jelentkezett egy vállalkozó, aki a cégnév-jogai megsértésével vádolja a társaságot.


Lehet, hogy korai volt az igazgatók törzsi tánca

John Wall Redmondban már 1999-ben megalapította a Vista nevű cégét, amely vállalati szoftverek forgalmazásával foglalkozik. A férfi azonnal jelezte a Microsoftnak, hogy kész megtárgyalni az esetet és nem akar egyből a bíróságra rohanni. A férfi ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor per lehet az ügyből. Wall választása nem egyedi eset: számos cég használja a Vista nevet termékei megjelölésére. Ezt a cégvezető is megerősítette, mondván, neki is komoly gondot okozott és sok idejébe került, míg kiharcolta magának a név tulajdonjogát.

Stacy Drake, a Microsoft szóvivője ugyanakkor meglehetősen visszafogottan fogadta a hírt és elmondta, ők a név tulajdonjogának megszerzését közösen a Windows névvel együtt, azaz Windows Vista néven kezdeményezték. Ráadásul John Wallon kívül még senki nem kereste meg a redmondi céget hasonló problémával. Neil Charney, a Microsoft Windows részlegének vezetője hozzátette, mint a legjobb alternatívát, a Vista nevet is több lehetséges szó közül választották ki. Kérdéses tehát, hogy az amerikai vállalat rövid időn belül lecseréli-e a Vistát vagy marad minden így, ahogy van; esetleg újra Longhorn lesz a Vista?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NuCLEARScoRp #27
    Újreg ne ugass!! A Vista nem idióta név, ellenben te az vagy!!
  • Fiok #26
    Back to Longhorn,a Vista idiótán hangzik.
    Amúgy MS!
  • fapapi #25
    Visszakapja ez a mocsok MS örülök neki a longhorn ugy is jobb név volt.

    Szivasák csak a MS t Ezekért meg fel lehet jelenteni :D
  • ttt ttt #24
    Mitha az Ms. pont ezért perelte volna le a gatyát a Lindows Os név bejegyzőéről, szóval ezt nekik is tudomásul kellene venni, bár inkább a céget fogják megvenni.
  • precision #23
    a #7 -ben van az igazság :D
  • pemga #22
    Ezzel a trükkel már bepróbálkozott a Microsoft. Szerencsére az ausztrál paplangyártók nyerték a pert, mert nem azonos szektorban engedélyezik az ottani törvények az azonos márkanevet.
  • peca #21
    inkabb utosebb oprendszer kellene..meg stabilabb...meg esetleg egy p3-on is eldocogjon...meg kevesebb hibaval...meg 1 nem tul fintazott kezekofelulettel...megy egy TENYLEG uj rendszerrel...biztonsagosabbal...stb..
  • Csaba #20
    Perelje is be őket, hátha elállnak ettől a béna névtől. Meddig agyaltak rajta, két percig?
    Sokkal ütősebb név kéne.
  • h4x0r #19
    Windows XLISTGUWERK v1.0
    A program GPL forrasu, barki felhasznalhatja, garantaltan platformfuggetlen, optimalis eroforrashasznalat es minimalis memoriahasznalat jellemzi. Minden hardvert tamogat, egyszeru kezelofelulete van. Ja, es nincs benne sem lokalis, sem remote hiba. :)
  • Mice #18
    :D bazzz ez űber :D