Gyurkity Péter

Új nevet kap a Media Player nélküli Windows

A Microsoft bejelentése szerint hamarosan új néven kerül a boltokba a Media Player nélküli Windows operációs rendszer, amely az Európai Bizottság határozata értelmében készült el.

Bár a szoftveróriás korábban már nyilvánosságra hozta, hogy a lebutított, a lejátszó szolgáltatásait nélkülöző operációs rendszer Windows XP Reduced Media Edition néven kerül forgalomba, most mégis amellett döntöttek, hogy a régi-új szoftver más elnevezést kap. A döntés értelmében a lejátszó nélküli verzió Windows XP Home Edition N, illetve Windows XP Professional Edition N néven kerül a boltokba, attól függően, hogy egyéb tulajdonságait tekintve melyik kategóriába sorolandó. A korábbi elnevezés ugyanis nem várt összeütközést eredményezett a Microsoft és az európai szabályozók között.

A bizottság tagjai azzal indokolták újabb kifogásaikat, hogy a "reduced media" név félrevezetheti a vásárlókat, akik már csak emiatt is óvakodnak majd az új változat megvásárlásától.

A Microsoft válaszában ígéretet tett arra nézve, hogy együttműködik a bizottsággal a megfelelő név kiválasztásában, bár a szoftveróriás vezetői megjegyezték, hogy a "reduced media" elnevezést éppen az európai szabályozók választották ki a kilenc lehetséges alternatíva közül. "Volt némi rossz előérzetünk a korábbi névvel kapcsolatban, és mi is attól féltünk, hogy félrevezetheti a vásárlókat. Éppen ezért elfogadtuk a bizottság felvetését, és bízunk benne, hogy az új választás hozzájárul a kedélyek lecsillapításához" - jelentette ki Stacy Drake, a Microsoft szóvivője.

Az egyeztetések során egyéb alternatívák is felmerültek, úgy mint Windows XP Not Incorporating Windows Media Player, Windows XP/N és Windows XP/B, a vállalat azonban végül azonban elvetette ezen javaslatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FTeR #16
    értem én, de akkor is szánalmas
  • h4x0r #15
    Windows XP Redneck Edition: Wher' ya wanna go todah'? :-)
  • pemga #14
    Arról nem is szólva, hogy vajon hány darabot tudnak egyáltalán eladni belőle, mivelhogy az egész csak egy generált valami. Aki ért hozzá, ugyis azzal kezdi, hogy feltesz valami normális lejátszót, akármelyik edition-t is veszi meg. Viszont a fogyasztóvédelem tudja verni az asztalt a boltban, ha nincs belőle, tehát muszáj legyártania és kiszállítania őket. Vicces...
  • pemga #13
    Szerintem félreérted. Az EU piszkálja az MS-t, tudja jól hogy nem tudja olyan egyszerűen elküldeni. Arra játszik, hogy magától tesz valami hibát, vagy besokall. Mert ha már a boltokban van, akkor most vissza kell hívni az _összeset_, újra kell nyomni minden papírt, dobozt, marketing-cuccot, stb. Pláne, hogy országonként _különböző_ minden része. (Míg ugye US-ben nincs redneck edition, meg whitecollar edition, addig EU-an minimum 10-15 különféle nyelven külön meg kell csinálniuk.) Ez jelentős kiadás, pláne késlekedés. EU szerintem kifárasztásra játszik. És nem ő az első aki hasonló trükkökkel próbál távoltartani US termékeket. (Japánok is pont ezt csinálták II. vgh után, és most Kína is ugyanezt követi.) Itt már régóta nincs szó magáról a Winről :D.
  • Axon #12
    Vegyük ki belőle az IE-t, az Outlook-ot, a MP-t, aztán hívjuk mondjuk DOS-nak
  • pascal #11
    LOL
    Tegye fel a kezét akinek eredeti Windowsa van. Aki nem tette, ne pattogjon.

    Az EUnak pedig lehetne annyi esze, hogy dobja a szoftversbadalmakat és jelentősen megtámogatja az opensource közösséget.
  • Keldor #10
    csináljon már az EU akármit az XP-vel!
    de ha a Longhorn-ba is bepofáznak még a megjelenés elött!!
    akkor:
  • hornbali #9
    De nem, a tökéletes név Windows XP EU Edition.
  • asysoft #8
    Neeem, az megint félrevezeti a vásárlót, hátrányosan tünteti fel, stb. Windows EXP?:D Ez már jobbnak tűnik:D
  • FTeR #7
    eh, az M$ hülyét csinál EUból. EU meg azt hiszi ők a kemény legények. Tipikus okos enged... M$ről tök az virít, hogy jól van euka legyen igazad.
    Már másodjára vagy harmadjára tesz úgy keresztbe, hogy közben végig az EU döntését követi :D