Gyurkity Péter

Megújul a médialejátszó nélküli Windows

Máris megszületett az első eredménye annak, hogy a Microsoft elfogadta az Európai Bizottság korábbi határozatát: a Media Playert nélkülöző Windows verziók kisebb átalakításon estek át, és hamarosan forgalomba kerülnek.

A szoftvercég hivatalos közleményben számolt be a fejleményről, amelyben hangsúlyozzák, hogy a tavaly márciusi ítéletnek eleget téve dobják piacra az új verziókat. A közlemény szerint a Windows XP Home Edition N and Windows XP Professional N június 15-től érkezik a PC-gyártókhoz, és július első napjától kezdve kerülnek kereskedelmi forgalomba. Ezek a határidők az angol, francia, német, olasz és spanyol nyelvű verzióra vonatkoznak, míg a dán, cseh, holland, görög, magyar, finn, norvég, lengyel, portugál és svéd változat 15 napos késéssel jelenik meg.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Amint arról a közlemény beszámol, az Európai Bizottság már megkapta saját példányait, így a bizottság tagjai maguk tanulmányozhatták a lebutított operációs rendszereket. A lejátszót nélkülöző Windowsok eredetileg januárban jelentek meg, de már márciusban névváltoztatáson estek át. Ez sem segített: az Európai Bizottság, amely korábban elengedhetetlennek vélte a butított változatok megjelenését, ekkor már azt kifogásolta, hogy túl sok funkció hiányzik azokból, amely a Microsoft stratégiájának egyenes következménye.

A vállalat most ezen az elítélő véleményen szeretne változtatni, azt azonban nem árulták el, hogy pontosan milyen változtatásokat hajtottak végre az operációs rendszerben. Azt már tudjuk, hogy a Microsoft nem szeretné magát teljes mértékben alávetni a bizottság korábbi határozatának, legalábbis ami a nagyobb interoperabilitást lehetővé tévő információk átadását illeti. A ZDNet értesülései szerint ugyanis a vállalat beleegyezett abba, hogy a nagyobb kompatibilitás érdekében több információt bocsásson a nyílt forráskódú fejlesztők számára, de azt már nem tartja elfogadhatónak, hogy a fejlesztők továbbadják az így megszerzett információkat. A bizottság egyelőre nem fogadta el a javaslatot, így tovább folytatódik az egyeztetés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • h4x0r #46
    Mondjuk az MS a kernelt adna, es nehany alapprogramot (ami szorosan a rendszerhez tartozik). Ezen felul lennenek az egyeb programok, amiket viszont a disztro keszitoje allitana ossze, es ezekkel szallitana a rendszert. Ez jo lenne sztem.
    Amilyen gyorsan az IT valtozik, meg az is lehet, hogy ezt is megeljuk. :)

    FTeR: ne erezd magad megbantva, sztem a jel el fog mulni... csak hat a temperamentum, ugye :)
  • Caro #45
    FTeR nem olyan mint arschg, vele lehet vitatkozni. Egy kis MS beütés van benne, de ez még önmagában nem vészes. :)

    Az én véleményem: Mi lenne, ha lennének windows disztribúciók? Tehát az OP-rendszer egy részét adná a microsoft, de az installert mondjuk már nem, és hasonlóan egy linux telepítésnél kiválaszthatnád, hogy mit akarsz feltelepíteni?
    Persze ebbe az MS soha nem egyezne bele, meg ha beleegyezne, akkor is ott lenne valszeg az inkompatibilitás, hogy megint csak saját szoftvert támogat, stb...
    Itt pedig alapvető informatikai alapelvek sérülnek meg. Szerintem a media player egy kalap trágya, de egy operációs rendszerhez hozzátartoznak segédprogramok, amik egy számítógep alapszintű funkcionalitását szolgálják.(lásd pl egyszerű szövegszerkesztő, stb...)
    Ma már egy médialejátszó simán benn van ebben a kategóriában. Attól tartok, hogy ez inkább a lobbi műve, mintsem az "igazság felett őrködő" EU bizottságé.
    Mondjuk ahol megtehetik, hogy betiltanak egy algoritmust vagy egy programot, mert illegális célra IS használható, ott ilyenen nem kéne csodálkozni...
  • FTeR #44
    tudom, h gonoszkodás volt :) ott a smile.
    csak kicsit megbántva érzem magam a jel miatt.
    örökre itt marad?
  • h4x0r #43
    Akinek nem inge... Es nem is konkretan Rad celoztam, hiszen a hozzaszolasaidbol kiderul, hogy nem szoktal szemelyeskedni.
    Mellesleg a masodik bekezdes fuggetlen az elsotol, az elso csak egy kis gonoszkodas volt.
  • FTeR #42
    utána lehet nézni, h engem hányszor hülyéztek le és semmit nem szóltam vissza.
    moderátor srác biztos úgy érezte, h már pár hónapja nem doglgozott ezé benéz ide megmutatja magát, h van...
  • FTeR #41
    "Linuxfanok neve mellett ritkan van felkialtojel"
    1. ez nem igaz
    2. amiért kaptam, azért mindenki kaphatna 1et.
    3. szinte soha nem személyeskedek.
  • Hegyikecske #40
    Ez már tényleg túlzás mit művelnek!!! Nem tom ezeknek a hülyéknek mér kell ennyire szívózni a mikrofosttal akinek nem kell a media player az leszedi ennyi, viszont ha összezárnak egy géppel meg egy xp cd-vel, akkor te alapból semmilyen médiát nem fogsz tudni lejátszani... Nem tom mi értelme van ennek h amit már kitaláltak kivenni belőle, ilyet se vennék, max nemhasználom, de legyen csak benne és legyen képes lejátszásra. Úgy hallottam az ára sem lesz sokkal kevesebb, nem éri meg... Mondjuk munkahelyeknek lehet megtetszik h telepíteni nem lehet multimédiázni szintén nem, majd nem ezzel töltik el az idejüket a dolgozók.. (otthonra meg minek professional, ugye)... Szal télleg nem értem ezt bizottságot, mer még ha adnának vmit nem elvennének...
  • h4x0r #39
    Linuxfanok neve mellett ritkan van felkialtojel...
    Igazabol a vitakulturaval van a baj. Akarmennyire is kozhely, de a vitaban jol jellemzi a szemelyeket, hogy mennyire szidjak a masik allaspontjat. A cafolatok sokszor a szemelyek ellen iranyulnak, nem az allaspontban leirtak ellen.
    Tudjatok: a tezis es antitezis alkotja a szintezist, a vita lenyeget. De ki vagyok en, hogy ilyeneket mondjak.
  • FTeR #38
    megszólítva érzem magam, pedig nem vagyok fan. egy OS csak az eszköz nem a cél (ellentétben 1 játékkal).
    de kiváncsi lennék miből vontad le majdnem következtetésed?
    és az is érdekelne, h melyik műveltségi szinthez sorolod magad?
  • yvorl #37
    Ez tényleg egy érdekes kérdés, gondolom azért előfordul hogy nem kizárólag és színtisztán ms termékeket használsz még akkor is ha van belőle, jól esne ha ha az ms ellehetetlenítené ezeknek a fejlesztését? (Ha 100% ms termék használó vagy akkor mondjuk ezt hiába kérdeztem)