SG.hu

Az ASVA üdvözli a fájlcserélők elleni amerikai döntést

Az internetes fájlcserélők működtetői felelőssé tehetők ezentúl a rendszereken zajló szerzői jogsértésekért az Amerikai Legfelsőbb Bíróság határozata alapján. Az Audiovizuális Szerzői Jogokat Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) üdvözölte ezt a precedens értékű, várhatóan az európai jogalkotásra és -értelmezésre is kiható ítéletet.

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának határozata alapján az internetes fájlcserélők üzemeltetői mostantól felelősségre vonhatók a rajtuk zajló szerzőijog-sértésekért. Az ügyben illetékes alsóbb szintű bíróság 2003-ban ezzel a döntéssel ellentétes határozatot hozott. A Morpheus és Grokster nevű internetes fájlcserélőket üzemeltető StreamCast nevű céget az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (Recording Industry Association of America) és az ASVA amerikai társszervezete, az amerikai filmstúdiókat tömörítő szövetség (Motion Pictures Association of America) fogta perbe 2001-ben.

Két évvel ezelőtt a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság kimondta, hogy a fájlcserélő hálózatok üzemeltetői nem felelősek a használók által elkövetett szerzői jogsértésekért. Az újabb ítélet szerint azonban a fájlcserélők működtetői felelőssé tehetők, ha felhasználóik illegálisan cserélnek filmeket, zenéket, szoftvereket.

Kálmán András, az ASVA igazgatója a döntéssel kapcsolatban elmondta: "nagyon örülök ennek a határozatnak. Ha a fájlcserélő hálózatok üzemeltetői is felelősségre vonhatók az illegális fájlcserélésért, akkor kötelesek nagyobb gondot fordítani arra, hogy ne történjen rajtuk keresztül szerzői jogsértő magatartás. Reméljük, hogy a felelősség hajlékony értelmezésében az európai direktívákkal megújuló magyar jog és a bírói gyakorlat is ebbe az irányba lép előre és a jogi rendezés után lehetővé válik a szerzői joggal védett alkotások legális internetes terjesztése."

A fájlcserélő rendszerek illegális használata az internet terjedésével párhuzamosan nő. Egy tavaly októberi felmérés szerint a népszerű peer-to-peer (P2P) fájlcserélő rendszereket megközelítőleg 10 millióan használták egyidejűleg az OECD országokban. Az OECD tanulmány beszámol arról is, hogy a fájlcserélő rendszerek által okozott szerzői jogsértések egyre inkább érintik a filmipart. Kimutatták, hogy 2003 óta az OECD-országokban élők több filmet, képet és játékot töltenek le, mint zenét. 2002-ben még a zenei letöltések aránya volt nagyobb (62,5 %) ezekben az országokban, míg 2003-ra megfordult az arány, és a film, kép és játékok letöltése tette ki a letöltések 51,3 %-át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • crow #15
    Aki szeretne személyesen kérdezni Kálmán Andrástól, illetve az Artisjus képvislőjétől, az jöjjön el ide:
    http://www.hacktivity.hu/view.php?oldal=hack2005
  • crx #14
    Kálmán bácsinak ajánlanám 50 ezret 30 napra szerintem gőze nem lenne hogy is ossza be de azért kiváncsi lenék hogy miről is mondana le mert sokmindenről le kellene mondani vagy eszik és nem dvd zik , vagy dvd zik és nem eszik.
  • Frank99 #13
    már azok vagyunk....
  • xavier #12
    Ámen.
    És nem is kéne hagyni hogy a hamburger zabálók gyarmatává váljunk.
  • Braindead #11
    Egyetértek.
    Az asva rájöhetne már, hogy Magyarországon /egyelőre még/ nem érvényesek az amerikai törvények...
  • Frank99 #10
  • blaze #9
    Ezt nem bírom ki beszólás nélkűl! Kinek hiszi magát ez a Kálmán András?! "nagyon örülök ennek a határozatnak" én személy szerint annak örűlnék, ha az ASVA csődbe menne. A szerzők se nagyon csíphetik ezeket az élősködő piócákat!
    Kálmán András úgy állítja be egy laikus szemében a fájlcserélőket, mintha bűnözők lenénnk. Azt állítja, hogy filmet, zenét letölteni illegális, az Artistjus szerint legális! Itt egy oldal pl, ami szerint teljessen legális filmet, zenét letölteni magáncélú használatra:http://www.index.hu/tech/jog/cdcopy/
    Különben is, az üres adathordozókra fizetjük a kemény jogdíjat! Igaz ezt az Artisjus zsebeli be, ez is fájhat Kálmán Andrásunknak.
    Egyébként meg, próbáljon megvenni is valamit Kálmán András minimálbérből! Ez nem csak neki szól, hanem az összes f.szopó kormányon levő politikusnak!
    Hova halad ez a világ, ma olvasom, hogy a magyar átlagkereset bruttó 170ezer forint. Egy átlag melósnak meg jó, ha 100ezer megvan bruttóban, akkor még a minimálbérért gürizőkről nem is beszéltem! Ehhez gondolom nem is kell kommentár, a számok magukért beszélnek! Valahol ott a felső rétegben degeszre kell keresni magukat, hogy az átlag 170 meglegyen. Ekkora keresetkülönbséget nem szabadna megengedni!
    Bocsi, a vége kicsit offra sikeredett, de talán nem is annyira, mert ez is arról szól, mint ez az egész ügy, a pénzről!
  • klastrom #8
    Nagyon okosan látod a helyzetet !!
  • hufnagel #7
    és a jogi rendezés után lehetővé válik a szerzői joggal védett alkotások legális internetes terjesztése."

    Vajon ez freudi elütés volt? :)
  • Frank99 #6
    tovább megyek:

    nem lenne Freeweb, nem lenne ATW, nem lenne a mobilszolgálttaóknak EXTRA haszon az SMS-ekből stb, stb..

    :-()