Berta Sándor

A hardver- és az autóipar is a szoftver­szabadalmak mellett van

Szakértők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy az előterjesztés elfogadásáért nemcsak a nagy szoftverfejlesztő cégek - mint amilyen például a Microsoft - lobbiznak, hanem a nagy hardvergyártók is.

A következő hetekben ismét napirendre kerülhet a szoftverszabadalmi javaslat elfogadása az Európai Parlamentben. A lobbisták közé tartozik a DaimlerChrysler, a Siemens, a Nokia és a Philips is. Ez azonban csak az elmúlt hetekben vált ismertté, addig ugyanis mindenki csak találgatta, hogy vajon kik gyakorolnak gazdasági nyomást az Európai Unióra. Mint kiderült, főleg az autóipari konszernek, mint amilyen például a DaimlerChrysler vagy az autóiparban kiemelt beszállítói posztot betöltő vállalatok, mint az Infineon és a Siemens állnak az erős lobbitevékenység hátterében.

Érdekesség, hogy Európában a legtöbb bejegyzett szabadalmat az autóipar birtokolja. A hatezer szabadalom többsége az elektronikai-számítástechnikai területet érinti. Ennek tükrében már érthető, hogy miért lobbizik annyira a szoftverszabadalmak bevezetéséért az európai autóipar. A másik csoport, amely szintén élénk lobbitevékenységet folytat ebben az ügyben az európai hardvergyártó cégek. A Siemens 3892, a Bosch cég 3587, míg a Philips 2365 szabadalmat jegyeztetett be. Tehát elsődlegesen nem a Microsoft gyakorol nyomást az Európai Unióra és hivatalaira, hanem az európai autó- és hardveripar.


A nagyvállalatok minden apróságot levédetnek, nehogy lemásolhassa a konkurencia

A szoftverek, a szoftvergazdálkodás és -beszerzés napjainkban nagy szerepet töltenek be az autóipari konszernek életében, hiszen ma már az autótervezés és -gyártás szinte minden szakaszában elengedhetetlen a szoftverek megléte. Ezek, valamint a felhasznált chipek és firmware-k pedig minden esetben szabadalmaztatva lesznek. Bármilyen szoftverfeltörés nehéz helyzetbe hozhatná az autóipari cégeket, hiszen a legjobb esetben is változtatniuk kellene a teljes marketing- és árpolitikájukon, vagy akár vissza is kell hívniuk többszázezer járművet a szervízekbe. Azokban az országokban pedig, ahol nincsenek nagy hagyományai az autógyártásnak - mint például Finnországban vagy Hollandiában - a multinacionális cégek (Nokia, Philips stb.) veszik át a fő lobbisták szerepét.

Ezért van az, hogy az autóipar és a hardveripar szereplői ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy a jövőben bármilyen szoftvert szabadalmaztatni lehessen. Ezt a jogot a legtöbb konszern mint az amerikai és japán konkurensei elleni védekező- és támadófegyvernek tekinti.

Jürgen Schade, a Német Szabadalmi Hivatal elnökének véleménye sok mindent elárul a mai európai szabadalmi helyzetről. A vezető kijelentette, hogy elszomorító és elgondolkoztató, hogy napjainkban a szabadalmak 90 százaléka a nagyvállalatok birtokában van, míg a kis- és középvállalatok, a civil szervezetek vagy a fejlesztői csoportok csak 10 százalékuk felett rendelkeznek. Így érthető, hogy az új szabadalmak bevezetése csak és kizárólag a nagy konszerneknek kedvez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ceb #90
    Én úgy látom a helyzetet, h mivel ugye a kis és középvállakozásoknak nem lesz pénzük a szabadalmak megfizetésére, létrejön pár nagy multi ami elég gazdasági hátérrel bír ahhoz h nagy portfoliót tarson fenn. Aki programozásból akar élni , az mehet oda kilincselni, h ugyanmár vegyék fel aprópénzért. Mert amit a cég alkalmazásában talál ki az a cégé. Ő megkapja az aprópénzt a múlti a pár darab fejes és részvényes meg kaszálja a milliárdokat. Hol itt az igazságosság?
    Áhh nem is folyttom mert csak ideges leszek, csak annyit még hozzá:
    Szép új világ!!!!!
  • Yeti #89
    Akkor léci definiáljátok már, hogy mi számít még algoritmusnak, és mi nem, merthogy nem nagyon van erre általánosan elfogadott definíció.
  • Mice #88
    ez most hogy jön ide?
  • Mice #87
    nem mert limitje van az egy hozzászólás hosszának is amúgy meg different emberkének different threadjére ment

    amúgy meg "csak" 9 db :)
  • Mice #86
    "másrészt egy algoritmust viszont nem lehet levédeni a szoftver szabadalmak szerintt sem."
    sajnos de
  • [email protected] #85
    sg-ről az csak egy kereszthivatkozás, a hwsw random hír dobozkájára, ami az amúgy régebben lehozott hírek közül csemegézve dob fel néha egyet kettőt, valami hangzatos névvel, hogy az emberek rábökjenek. Btw az említett cikk is úgy kezdődik szerintem, hogy "a microsoft megbízásából készített...", és amúgy itt az sg-n is leadták.
  • neonlight #84
    "tudja ön, hogy...
    a Linux ugyanannyiba kerülhet mint a Windows?"

    sg.hu cimlapon.. felette egy hirdetes felirat.
    erdekes. tehat egy ez hirdetes, ami a hwsw.hu-ra mutat. Vajon ki is szponzoralja ezt a hirdetest?
    A hwsw.hu? Neki ez miert jo? talan azert kerul annyiba a linux mint a windows, mert a cikket a Microsoft tamogataval keszitettek?
    Tehat akkor a hwsw.hu egy M$ szponzoralt lap. Talan az sg is?

  • NEXUS6 #83
    Úgy látom közgázban mindenki otthon van, de szerintem érdemes egy-két szakmaibb kérdést is megvizsgálni:

    1. marha gyorsan átsiklottunk a trivialitás kérdésén. Tudtommal a progi kódot ma is védi a szerzői jog egyrészt, másrészt egy algoritmust viszont nem lehet levédeni a szoftver szabadalmak szerintt sem.
    Szal az a kérdésem akkor mi a francot véd a szoftverszabadalom, a fából vaskarikát, vagy mi a f.szomat?
    2. Nem ártana figyelembe venni, hogy a progikat általában evolutív módon fejlesztik. Valaki kiindul egy tankönyvi példából aztán hozzá ad megint valamit, aztán jön az újabb változat, míg a végén egy egész eccerű kis programocskából lesz egy millió soros. Persze sok minden új bejön, de valahogy a progizók szeretik megtartani a régi dolgokat is.
    És ha teszem azt, valaki levéd egyszer egy tankönyvben levő példaprogramot, akkor bukott a fél világ, meg bíróságra jár, ő meg halálra keresi magát?
    Tök "innovatív", mondhatom!!!!
  • pemga #82
    Ööö, nem lett volna jó, egyben kommentben megírni ezt, esetleg beidézni, hogy mire mi válasz? Esélyem nincs kiborászni a thread-et :).
  • Mice #81
    nem vágja rá senki, csak a mostani erős túlzással nevezhető bármilyen formában is jónak