Dojcsák Dániel

Három új Siemens telefon

Ugyan nemrég még temették a német óriásvállalat mobil üzletágát, de a mostani bejelentések megcáfolhatják a tavalyi híreszteléseket. Az új modellek között találunk fiatalos, kozervatív, menedzser- és alapkészüléket is, de az mindegyikben közös, hogy megpróbál a vetélytársak nyomába eredni.

Az első készülék az SXG75, mely a Siemens első 3G telefonja, de persze az UMTS mellett 900/1800/1900 MHz-es GSM hálózatokon is használható. Kijelzője kifejezetten nagyra sikeredett, kb. 6 cm képátlójú, 262 ezer szín megjelenítésére képes 240x320 pixel felbontású TFT, ami alapfunkcióján kívül elektronikus keresőként szolgál a beépített 2 megapixeles fényképezőhöz.


Klikk ide! Klikk ide!
Siemens SXG75 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az extrák halmozva vannak a készülékben, hiszen egy külön kamerát találunk benne a videó telefonáláshoz, illetve egy beépített különálló GPS vevőegység is elrejtőzött a készülékben. Természetesen az mp3-lejátszó és az FM rádió sem maradhat ki a sorból. Ugyan a beépített 128 MB memória a zeneszámok tárolására sem tűnik kevésnek, de ez tovább bővíthető MMC segítségével. A készülék a külvilággal USB-n, Bluetoothon és infrán keresztül tud kapcsolatba lépni, illetve normális felhasználás mellett a gyár 16 napos készenléti időt vagy 6,5 óra beszélgetési időt ígér. A vállalat igérete szerint szeptemberben kerül forgalomba.

A Siemens CX75 kifejezetten szórakoztatásra készült. Kamerája 1.3 megapixeles, kijelzője 132x176 pixel felbontású, 262 ezer színű TFT. A készülék mp3 és aac formátumú zeneszámok mellett videólejátszásra is alkalmas, és támogatja a 3D-s mobiljátékokat is. Belső memóriája ennek már csak 14 MB, de természetesen MMC-kártyával ez is tovább bővíthető. A csúcskészülékkel ellentétben ez már nyáron megjelenik, és az árát is a középkategóriába pozicionálják.


Klikk ide! Klikk ide!
Siemens CX75 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

A tagadhatatlanul nőknek készült CL75 90 grammos súlyával egyenrangú társa a sminkkészletnek és a kistükörnek. Szerencsére tudása méretével ellentétben nem kicsi, a létező összes hálózati szabványt alapból támogatja, illetve kijelző ügyében sem fukarkodtak a készítők. A belső 128x160 képpontos 262 ezer színű TFT mellett egy külső 96x64 pixeles 65 ezer színű CSTN kijelzőt is kapott. Kapcsolódni csak kábelen és infrán keresztül tud, a kamera pedig egy szimpla VGA kamera (640x480-as felbontás), 4x-es digitális zoommal. A képeket a 11 MB-os belső memóriába mentheti a felhasználó. A gyártó igérete szerint 2005 második negyedévétől lesz kapható.


Klikk ide! Klikk ide!
Siemens CL75 - klikk a képekre a nagyobb változathoz

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eke #17
    Akkor nézd meg a Motorola E365-öt...
    Nekem az van
  • gz8 #16
    Ehhez centis, méretre reszelt műköröm kell, azzal lehet frankón nyomkodni!
  • concrete #15
    "sajnos" az én ujjaim nagyok ezekhez a készülékekhez - vagy ez egy ergonómiai hiba?
  • asysoft #14
    Lehet, de a 6230-ban még csak 128*128 van, s azt se felejtsd el, hogy a CX75 valószínüleg nem egy árkategóriában lesz az általad említettel. Annak amúgy hány színű kijelzője lesz?:)
  • quentit #13
    "Sztem tökéletesen elég ez a 132*176, főleg, hogy a Nokia telefonjaiban még mindig 128*128-ast találunk."

    Hol élsz te a Marson??? A szintén újonnan, sőt még hamarabb is bejelentett 6230i-nek 208x208-as felbontása lesz!
  • asysoft #12
    Sztem tökéletesen elég ez a 132*176, főleg, hogy a Nokia telefonjaiban még mindig 128*128-ast találunk.
    Ezek a készülékek jónak tűnnek, mp3 lejátszás, 262 ezer színű kijelző, bővíthető memória (kár, hogy csak MMC), az SXG75 meg kifejezetten brutális, 240*320-as kijelzőjéhez inkább nem is fűzök hozzá semmit sem... PocketPC-mnek van ekkora:)
  • Anee #11
    úgy látszik ezt a csudajó kijelzőt még egy pár generációba látni fogjuk 132*176...a két és fél évvel ezelőtti Pana tudott ennyit...hmm..
    ellenben a csaj telefon jól néz ki,a többi maxx unisex de buziezüst ráadásul amit nem szeretek:(
  • MrTressy #10
    lásd sx1
  • Gremovan #9
    A gombokat némely tipusokon tényleg szokni kell. De ennek ellenére szerintem nagyon jó telefonok. Eddig 7 féle Siemensem volt, és egyikel sem voltak nagyobb gondjaim. A menüről meg csak annyit, hogy csak egy idióta nem tudja megtanulni. Nekem nem jelent gondot egy uj telefon kezelésének megismerése max 1 óra alatt. Ellenben egy Sony Ericsson telefon sem volt még a kezemben, aminek számomra normális menüje lenne. De ez gondolom szubjektív, kinek mi jön be.
  • mikike #8
    jah, csak flémelek jobbra balra
    a gombok picik és nyomhatatlanok, a kinézetük szánalmas és a menü sem az igazi
    szvsz