Berta Sándor

Linspire lett a Lindowsból

Új nevet talált magának a Lindows. Az amerikai szoftverfejlesztő cég LindowsOS operációs rendszerét a mai naptól az Egyesült Államokon kívüli területeken, így Európában is Linspire-nek hívják.

A vállalat időközben - saját bevallása szerint - már elérhetővé is tette a hasonló nevű weboldalt. A Lindows vezérigazgatója Michael Robertson mindemellett a bekövetkezett új fejleményekről is beszámolt. A szakember elmondta: a múlt héten a Lindows egy francia bíróságon pert nyert a Microsofttal szemben, ám ennek és az Egyesült Államokban korábban már megnyert per ellenére szükség volt a névváltozásra. Michael Robertson úgy véli, hogy csak így tudják megkontrázni a Windows stratégiáját.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

A cégvezető mindenesetre annak a reményének adott hangot, hogy befejeződnek a vállalat ellen a névváltoztatás miatt indított nemzetközi perek. A Lindows persze több helyen elvesztette a hasonló ügyeket, így például Hollandiában sem használható már a Lindows név. Az Egyesült Államokban ugyanakkor tovább folyik a jogi harc, a tét pedig nem más, mint a "Windows" márkanév tulajdonjoga. Bár ez a kérdés első ránézésre abszurd, hiszen ki másé lehetne ez a márkanév, mint a Microsofté, ám a helyzet közel sem ilyen egyszerű.

Az USA-ban a cég továbbra is használhatja a Lindowst, mint cégnevet. A Linspire, Michael Robertson szavaival élve, azonos a LindowsOS-szal. A névváltozások a vállalat meglévő ügyfeleit nem érintik, így nincs szükség semmilyen "termékfrissítésre" sem. A Lindows egyébként egy héttel ezelőtt kezdett el új nevet keresni az operációs rendszere számára. Persze kérdéses, hogy ennek a jogi hercehurcának milyen pénzügyi hatása volt már eddig is, illetve milyen hatása lehet a Lindows sikerére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • knwd #3
    Kaadi: Ez KDE .

    Amugy én meg levédem majd az "Ajtó" szócskát, és csődbe megy az összes nyílászáró gyártó cég... milyen dolog levédeni az ablakokat? :)
  • pascal #1
    Ez semmiben nem több mint egy UHU, sőt. Hülye embereknek adják el amit ingyen is megkaphatnának. Vadkapitalizmus van :(