Rónai György

Részletek a következő generációs ATI processzorról

Egyre több részlet szivárog ki az ATI R420 és R500 VPU-jával kapcsolatban. Az ATI jelenleg forgalomban lévő grafikus processzorai 24 bites lebegőpontos precizitással számolnak, ami tökéletesen megfelel a DirectX 9.0 szabványnak, mégis a legfrissebb hírek szerint gyorsan át akarnak állni a 32 bit támogatására is.

David Orton a japán PC Watch weblapnak árult el néhány információt, de természetesen semmi konkrétat, ami elég meglepő lépés is lett volna, figyelembe véve a piacon kialakult kiélezett versenyhelyzetet. Orton általános jellegű koncepciókat fedett fel csupán.

Elmondása szerint az ATI VPU-i hamarosan 32 bites precizitással fognak dolgozni, tehát nem tervezik a mostani 24 bites Pixel Shaderek további alkalmazását. Ugyan azt nem árulta el, hogy melyik ATI termékben fog debütálni az új technológia, azonban ha azt vesszük, hogy a Microsoft következő API-jában előírásként szerepel már, elég valószínű, hogy már az R420-ban ilyen lesz. Az ATI jelenlegi R3X0 és RV3X0 grafikus processzorai 24 bites belső pontossággal számolnak, méghozzá szigorúan, ezzel eleget téve a DirectX 9.0 szabványának, amely minimális követelményként 24bites pontosságot ír elő.


David E. Orton, az ATI elnöke

Természetesen sebesség szempontjából lesz érdekes kérdés a 32 bitre való átállás, ugyanis mint azt az nVidia példája is mutatja, igencsak komoly hardver kell egy elfogadható teljesítmény eléréséhez ilyen precizitás mellett. A jelenlegi nVidia GPU-k ugyanis kényük-kedvük szerint variálnak az általuk támogatott 16bitFP és 32bitFP üzemmódok között, beállításoktól függetlenül. Mivel 32 biten nem képesek elegendő teljesítményre (értsd: jóval lassabbak, mint az ATI 24 biten) bizonyos számításokhoz automatikusan visszaállnak 16 bitre, amely tulajdonképpen nem felel meg a DirectX 9.0-nak. Tekintve, hogy még a Microsoft következő generációs operációs rendszeréhez is szerepel majd a Pixel Shader 2.0 támogatás - mint alapkövetelmény -, főleg az nVidiának igencsak igyekeznie kell még ezügyben.

A Longhornban debütáló DirectX 10 tehát már Vertex és Pixel Shader 4.x-et ír majd elő, amelyek még a mostaniaknál is rugalmasabbak lesznek, így a VPU-k felépítése egyre jobban megközelíti majd a processzorokét. Orton szerint az ATI nem zárkózik el a 64 bites precizitás támogatásától sem, de ez jelenleg még komoly kihívásokat jelent a hardverben, így ez a kérdés valószínűleg már csak az R500, vagy az R600-as VPU-kat fogja érinteni.


Az ATI különböző piaci szegmensekre vonatkozó ütemterve

Az ATI elnöke még egy dologra hívta fel a figyelmet, méghozzá az ipar túl gyors fejlődésére. Hangsúlyozta, hogy az ATI várhatóan hosszabb termékciklussal fog dolgozni a jövőben, annak érdekében, hogy a szoftver fejlesztők is lépést tudjanak tartani a hardver fejlődésével. Probléma, hogy a jelenlegi termékciklus mellett nem tudják kifutni magukat az egyes technológiák, és a szoftverkínálat jelentős lemaradásban van ahhoz képest, amit a jelenlegi hardverek nyújtani tudnának. A másik technológiai gond a grafikus chipek mérete. Orton szerint ezt is egyre jobban csökkenteniük kell a költséghatékonyság érdekében, valamint a 256 bites memóriabusz általánossá válása miatt újfajta, nagy sebességű, de viszonylag alacsony költségű GDDR-II és 3 típusú memóriákra is átállnak.

Alapvetően ezek a fejlődések és késleltetések nagyjából 18, 24 hónapos termékciklust fognak jelenteni, ahogy azt Orton már idén egyszer elmondta. Várhatóan tehát másfél-kétévente számíthatunk ezentúl új hardverre az ATI-tól, de persze a ráncfelvarrott, módosított verziók közben is életben tartják majd a piacot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #15
    "ez 20-30 millió tranzisztor mínuszt jelentet"
    ez hülyeség
    max + 1-2 millió.

    "Power, belőled nagyon kifogyott a póver. Mielőtt ilyen hülyeségeket beírnál előbb ismételd át a legalapvetőbb ismereteket a lebegőpontos és fixpontos számábrázolásról, persze csak ha volt egyáltalán neked ilyen valaha.
    Ha az FP16-nak nincs értelme, akkor John Carmack tök értelmetlen ürge (ugyanis többek között ő is javasolta ezt a formátumot), valamint a Microsoft is értelmetlen emberek gyülekezete, akik szabványba foglalták ezt a DX9-ben!"

    ezzel nagyjából alapjában véve egyetértek, de ami azt illeti, a m$ valóban értelmetlen emberek gyülekezete:D

    ugyanakkor megjegyzendő, hogy a pipeline megfelelő részeire megvannak a minimális specifikációk. van, ahol elég a FP16, de van, ahová valóban az FP32 kell. rohadsok hely van, ahová mindenhová meg van határozva, hogy mi, és mennyi. ezen helyek pontos meghatározása nélkül nincs értelme vitázni. persze az SGn ez nem jelent csalódást, az elmúlt években keményen dolgoztak, hogy ilyen alacsony legyen a színvonal, csak nem rontják el kemény munkájuk eredményét egy pontos cikkel:)
  • Power #12
    "hogy milyen zseniális húzás volt az ATI-tól a 16/32 bit helyett 24biten számolni mindent."

    A 16 bitnek egyszerűen nincs értelme nem elég pontos(semmivel sem jobb mint a fixpontos, de legalább lassabb). Az ATI 0,15 mikronon nem lett volna értelme egyből 32 bitet meglépni, ha elég volt a 24 bit is(ez 20-30 millió tranzisztor mínuszt jelentet). Az R420 ennél már fejlettebb gyártás technológiával készül, így könnyebben implementálható a 32 bit.

    "Nos igen, annyira zseniális volt, hogy a következő termékükben rögtön meg is szabadulnak tőle (a 24/32bit ugyanis nem fog együtt menni)! "

    Semmi értelme nincs megtartani belül a 24 bitet. Az ATI chipek belül mindig is egyféle pontosságot ismertek. Az nv csak ott hibázta el, hogy a kevert módot preferálja szinte mindig, ha full 32 bites megoldást készített volna, akkor jobban járt volna(és mi is).
  • Ruffi #8
    VÉgre én!
  • Gresi #7
    Végre egy értelmes ember, aki nem üres marketing dumával tömi az emberek búráját. A valós gondokról, és azok megoldásairól is beszél.

    Reszkess nVidia... :)
  • [HUN]PAStheLoD #4
    2ik negyedév + a késés
  • Darth Sith #2
    hát, ez jónak tűnik. de még messze van. :(
  • Chappy #1
    fhg