JohnnyCage

AMD: a 64 bites Windows késése nem nagy probléma

A processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) bejelentése szerint nem jelent nagy problémát, hogy az AMD64 platformhoz készített 64 bites Windows XP operációs rendszer a vártnál 1-2 hónappal később jelenik meg.

A vártnál kedvezőbb harmadik negyedéves eredményeket regisztáló AMD egyik vezetője egy telefonos konferencián bejelentette, hogy a 64 bites Windows XP végleges változatának késése nem jelent akkora problémát, mint ahogy azt egyes szakértők a közelmúltban állították.

"Szerencsére 1-2 hónap késés nem változtat a processzorok értékén sem a vállalati, sem a magánfelhasználói szegmensben" - mondta Bob Rivet, az AMD pénzügyi igazgatója.

A Microsoft riválisai ellenben minden bizonnyal megpróbálják kihasználni az AMD64 platformhoz készített 64 bites Windows XP késését. Hector Ruiz, a processzorgyártó elnök-vezérigazgatója a telefonos konferencia során azt is elmondta, hogy a legjelentősebb szoftvercégek többsége, mint például a Microsoft, IBM, SUN Microsystems, vagy az Oracle, teljes támogatást biztosít az új, 64 bites Opteron, illetve Athlon 64 processzorokhoz.


Az AMD vezetői szerint a 64 bites rendszerek bevezetési folyamatának döntő részére még csak a közeljövőben kerül sor, és az átállás várhatóan több hónapot vesz igénybe.

A processzorgyártó harmadik negyedéves bevételei 88 százalékkal múlták fölül a cég egy évvel korábbi eredményét. A jelentős növekedést, amely a cég veszteségét is számottevően csökkentette, részben a PC processzor részleg, részben pedig a flash memória üzletág biztosította. Az AMD vesztesége az időszakban 31 millió, egy évvel korábban pedig 254,2 millió dollár volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Joe #19
    32 bites oprendszer alatt AMD64-es procin minden további nélkül futtatható 64 bites kód, már csak azért is, mert már most is léteznek ilyen progik, ami cáfolja az elméletedet. Például Benchmark progik, de XviD filter is van már 64 bites és néhány játék is.

    Bootolható oprendszer akkor lesz, ha valaki jó üzletet lát benne. Egy DVD-n kiadott játékprogi már lehet bootolható CDs, mert van elég hely az oprendszernek.

    De:
    - Mi lesz azokkal, akik játék közben másra is használnák a gépet, pl. munka, web v. ftp szerver?
    - Hogyan supportálja a bootolható játék az új hardware-eket? (Sehogy)
    - Hogyan adnak ki hozzá path-et?

    Konzolhoz OK, ingyenes játékhoz OK, de nincs jövöje szélesebb körben.
  • Pheel #18
    Miért kellene bármit is feltennem? A világot a pénz hajtja. Láthatóan kifizetődőbb a mostani rendszer már csak fejlesztési eszközök tekintetében is.
  • Pheel #16
    És szerinted miért nem csinálnak minden játékot így? Az America's Army OpenGL-re fejlesztett játék, direkt, dedikáltan multiplatformos. Ezáltal jóval drágább - bár a hadseregnek van pénze, ő a megrendelő ugyanis - , de legalább megy Linux alatt is, akárcsak a játékok elenyésző százaléka. A többi meg nem...
  • Pheel #14
    Húúúúúúúúúúúúúdesötét lehet nálad...

    A sok hülye fejlesztő meg Windowsra fejleszt! Pedig itt a tökéletes megoldás!
  • GabiWong #11
    én ugy halottam, hogy vagy 32 bites-es módban, vagy 64 bites módban müxik a proc, iet nem halottam hogy kombinálja.
  • Pheel #10
    Lehet én vagyok rövidlátó, de azért nem kellene egy single process OS-re húzott extendert bonyolultságban egy multi threaded OS-hez készített kiegészítőhöz hasonlítani. :)
  • Pheel #8
    Na azt megnézem, mikor úgy fog 64 bites kód futni egy alkalmazásban, hogy az alatta lévő oprendszer 32 bites...

    Sokáig fogok élni, ha ilyet akarok látni :)
  • Joe #7
    A játékokat attól még lehet 64 bitre optimalizálni, hogy a Windows nem 64 bites. Az Athlon64,FX úgyis elsösorban gamerek gépeiben lesz alkalmazva elöször. Játék futtatása közben a Windows processzeinek ideje kb. 10-20%, tehát nem igazán számít, hogy maga a Windows 64 bites-e.

    Egyes nem játék alkalmazások gyorsulnának fel jelentösen, amik a Windows rutinjaival dolgozzák fel az adataikat. Ezek az alkalmazások viszont már úgyis elég gyorsak.

    Azonál az alkalmazásoknál, ahol számit a 64 bit, pl. DVD, DivX, XviD kódolás, úgyis kihozzák a 64 bites filtereket jóval a 64 bites Windows elött.
  • Pheel #2
    Nem nagy :) Erre alapozták az egész marketingjüket, de nem nagy probléma :) Hát persze :)
  • gonosz #1
    Az 64 bites Windows késése nem nagy probléma
    :)