Spencer

Csak jövőre érkezik az NV40 és az R420

Tény, hogy eddig sem mutatkozott túl nagy esély arra, hogy a két nagy grafikuskártya gyártó cég újgenerációs termékei még ebben az évben felbukkannak a számítástechnikai kereskedések polcain, most azonban már szinte biztosra vehető, hogy ennek az esélye lényegében egyenlő a nullával.

Az említett két mamutcég, név szerint az Nvidia és az ATI Technologies tulajdonképpen nem is hibáztatható az üggyel kapcsolatban, hiszen munkatársaik sohasem nyilatkozták azt, hogy új termékeik még az idén meg fognak jelenni, ezen információk ugyanis a közelmúltban egytől egyig nem hivatalos forrásokból érkeztek.

Lényeg a lényeg, vagyis hogy az idei esztendőben már biztosan nem kerül be a karácsonyfa alá sem az Nvidia-féle NV40, sem az ATI Technologies által fejlesztett R420. Ez többek közt már csak azért is biztosra vehető, mert Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnök-vezérigazgatója egy konferenciabeszélgetésen nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem jött el az ideje annak, hogy újgenerációs grafikus megoldásokról beszéljünk, ezenkívül pedig említésre méltó az ATI Technologies egyik vezető beosztású munkatársának a következő kijelentése: "ebben az esztendőben már nincs szükségünk új grafikus architektúrára".


A teljesen hangtalan, ventilátor nélküli MSI GeForce FX 5600

Az Nvidia NV40, illetve az ATI R420 egyelőre tehát még a jövő zenéje, és egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy eme két nagyágyú fejlesztési, vagy gyártástechnológiai nehézségek, vagy éppen különböző marketing megfontolások miatt késik. A találgatások mindenesetre tovább folytatódnak. A legfrissebb információk szerint az Nvidia NV40 fejlesztési kódnevű vadonatúj grafikuschipje 175 millió darab tranzisztort, nyolc renderelő futószalagot, futószalagonként pedig két-két textúrázó egységet fog tartalmazni. Bár a chip állítólag egyelőre még prototípus változatban sem létezik, esetében az Nvidia 600 MHz-es magfrekvenciát célzott meg, a chip mellett helyet kapó memóriachipek pedig várhatóan 1500 MHz-en ketyegnek majd. A rivális ATI R420 várhatóan hasonlóan magas frekvenciaértékeket tudhat majd magáénak, valamint nem kevesebb mint tizenkét renderelő futószalagot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #8
    Új generáció - esetünkben teljesen újra tervezett GPU.
    Ez senki ne várja félévente, évente, ma ez már egyszerűen lehetetlen.

    Az intel sem évente dobja ki az újabb processzorait, viszont rendszeresen "javítgatja" a meglévőket. Ugyanez figyelhető meg itt is(NV30->NV35->NV38, R300->R350->R360).

    Ez nem "egyhelyben totymorges".

  • gonosz #4
    azert van 1 kis gaz..

    a 9700 lassan masfel eve jott ki es azota nem hoztak ki uj kartyat atiek. durva hogy az uj cuccok csak jovore jonnek, mert masfel-ket evig egyhelyben totymorges volt/van. Ez azert szomoru mert meg mindig meregdragan adjak ki ezeket a kartyakat. Es a regebbi kartyakon meg mar nem futnak rendesen a jatekok. Regen pl 8500-nek, gf3ti-nek ennyi ido alatt szepen lement az ara. Mindezt azert mert a nividia elcseszte, Ati meg rendesen kihasznalja.

    60 atlagfps meg annyira nem sok.. ha minimum fps lenne meg azt mondom elmegy. Es persze AA/AF meg meg sehol nincs.
    (amugy ez nem is max mert csokkentett reszletessegu modellek vannak a jatekban..)
  • SoDI--- #2
    Még jó hogy nem jönnek ki, semmi szükség rájuk!
    Még a Half-Life 2-höz is tökéletesen elég lesz egy 9800pro! Minden maxon, 60 fps!
  • HappyBoy #1
    Kíváncsi vagyok, hogy FX 5600 Ultra is van-e passzív hűtővel? Mert a FX 5600 passzív hűtővel maximum markating fogás.