Spencer

Emberi testbe implantálható azonosítóchipek

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a fejlettebb országokban a könnyebb raktárkészlet kezelés érdekében a szupermarketekben rádiófrekvenciás elven működő azonosító chipekkel látják el a különböző termékeket, mostantól azonban ilyen chipeket akár már magunkba is beültethetünk.

Az RFID megoldások fejlesztésével foglalkozó Applied Digital Solutions abban reménykedik, hogy az emberek nem félnek majd attól, hogy bőrük alá parányi mikrochipeket ültessenek. A vállalat munkatársai elmondták, hogy a 12 x 2,1 milliméteres méretekkel rendelkező RFID chipeket szakorvosok a megfelelő helyi érzéstelenítést követően lényegében pillanatok alatt képesek a páciensek kezébe implantálni. Az ilyen chipekkel ellátott emberek a kis műtétet követően minden korábbinál könnyebben azonosíthatják majd magukat, illetve akár bankkártya használata nélkül is felvehetnek majd pénzt az automatákból.


Scott Silverman, az Applied Digital Solutions vezérigazgatója a héten Párizsban megrendezett ID World 2003 szakkonferencia keretein belül elmondta, hogy a VeriPay névre keresztelt speciális RFID technológia minden apró részletre kiterjedő teszteken ment keresztül és készen áll a kereskedelmi forgalomban történő bevezetésre. Matthew Cossolotto, a vállalat szóvivője utalt arra, hogy nemrégiben ő maga is átesett a chipbeültetésen, és mindenkit biztosított arról, hogy a technológia teljesen biztonságos. A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy míg a hagyományos bankkártyákat könnyen el lehet hagyni, illetve akár el is lophatják tőlünk, addig a VeriPay esetében ilyenektől értelemszerűen egyáltalán nem kell tartani.

A parányi RFID chipek azonosítást kérő rádiójelzésekre várnak, és amennyiben ilyet észlelnek, kisugároznak magukból egy egyedi identifikációs kódot, ami általában 64 bites szokott lenni. A legtöbb ilyen chip nem rendelkezik saját áramforrással, ugyanis a működésükhöz szükséges energia az azonosítást kérő rendszer által kisugárzott rádiójelekből könnyedén kinyerhető. Az Applied Digital Solutions vezetői elmondták, hogy bár az emberi testbe implantálható rádiófrekvenciás azonosító chipek sok személyiségi jogi kérdést felvetnek, a vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy ügyfelei ezen jogai a legkisebb mértékben se csorbuljanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #84
    minden forumon van.
  • whitehawk #77
    Kiegészítések, hibajavítások (magyarul patch :DDD)1.: Pl leolvasom, és megmondom, hogy buzeráns vagy-e, AIDSes meg hasonlók. Vicces, hogy egy ilyen chip mellé odaraktak egy pénzérmét és azon Liberty (Szabadság) olvasható.
    (utóbb, lehet után se kő , (nem néztem tovább))
  • whitehawk #76
    Azért ez haladás! Persze lehet, azt, hogy csak bűnözőkbe, meg elmebetegekbe. Utána jönnek a nagymamák, hogy lehessen tudni, ha szívrohamot kaptak, meg a cukorbetegek. :DDD Nah aztán kell egy kis löket, pl Microsoft: csak az használhatja a winfost akit azonosít a rendszer :DD Ez olyan reálisnak tűnő dolog. Előbb utób a chip tudása bővülhet: Bioárammal megy, és nem passzív, hanem aktív módon fog működni, jeleket ad, méri a vérnyomást hormonszintet. És egy nagy térképen lehet nézni a kis pontokat ahogy mozognak. Mit csinálnak éppen. Sztem frankó :D Majd ha lesz kölköm 1szer megnézhetem, hogy cigizik-e a suliban, meg iszik, és szexel-e. Meg a tanárok is :D Meg rögzít dolgokat, és ha elmész 1 checkpoint mellett (amik szét vannak szórva a városban) akkor leadja az adatokat. Halál jó!!! Biztos halálra lenne először kódolva aztán feltörnék, és egyes emberek amásokét töltögetnék le :D Mondjuk a TV2, és kiadná Big Brother Unlimited néven :D Nézhetnéd a TV-ben. Lehet, hogy kicsit negatívan hangzik, nem mondom, hogy ez lesz, csak mint lehetőség fennáll.... A Buorne rejtély című filmben is a faszi hátában volt két kis kütyü. (A film elég szar volt, de az más kérddés :DDD)
  • Obi Wan #75
    Hát... ha ilyen lesz, jópár olyan ember is megtalál minket, akinek nem kéne...
  • Dömper Ármánd #74
    Kedves Deltaadmin és Macc!
    A cikkhez érdemben ugyan nem nagyon tettetek hozzá semmit, viszont a magazin olvasóinak kiválóan demonstráltátok a demagógia szó jelentését. Állllat!
  • rolika #72
    ennek az lesz a vége, hogy már kiscsíra korunkban kapunk egy ilyen csipet ... a kötelező oltásokkal!
  • Csatti #67
    Nem ertem mit vagytok ugy oda, ilyenek mar reges reg leteznek csak marhak azonositasara hasznaltak eddig. Egy picit nagyobbak voltak es mar vagy 20 eve leteznek. Semmi extra nincs bennuk.
  • HuAn82 #61
    Ezért utálom a "prédikátorokat"! Idővel azt is képesek belemagyarázni az emberbe,hogy kék a fű és zöld az ég. Csak én soha nem hagyok nekik időt!
  • papabear #43
    "Hogyan kell vagy helyes a Bibliat ertelmezni? Hogyan tette Jézus?"

    Ezek szerint Jézus már olvasta a Bibliát? jajj, maximum a Tórát olvashatta, a Bibliára még várni kellett néhány száz évet. Arról nem is szólva, hogy határtalan nagyképűség -vagy naivság- egy néhány száz éves (csak néhány -lehet hogy csak 1-ember által jegyzett) könyvet igazabbnak gondolni mint több ezer éves vallások tanításait.

    Apropó, Mária Magdolna miért van hanyagolva a bibliában. -nem fért bele a képbe?
    -Azt tudtad, hogy amit Szűz Máriának ferdítettek héberről, az valójában hajadon Mária?
    És az szerinted, hogy egy könyvhöz, feszülethez, Mária-képhez,stb. imádkozol az nem bálványimádás?
    -Hiszel, mert elhitted.
  • Pheel #35
    De ha a Bibliát olvasod, akkor nem kell okosnak lenned, mert gondolkodnak helyetted ;-D Na jó, ez rossz vicc :)