Spencer

Friss információk az AMD új drezdai gyártóüzeméről

Az Advanced Micro Devices (AMD) immár hivatalos formában is bejelentette, hogy új gyártóüzemet kíván építeni a németországi Drezdában.

A Sunnyvale-i székhelyű vállalat munkatársai elmondták, hogy a high-tech üzem megépítése mintegy 2,4 milliárd dollárba fog kerülni, melyből 900 milliót áll maga az AMD, a fennmaradó tetemes összeg pedig különböző hitelezőktől, befektetőktől és a német államtól fog származni.

A Fab 36-os gyártóüzemben a tervek szerint 0,064 mikronos csíkszélességgel rendelkező mikroprocesszorokat fognak előállítani 300 milliméteres átmérővel rendelkező szilíciumszeletekből. Szakértők szerint az AMD számára komoly megtakarításokat hoz majd az új üzem, hiszen például 300 milliméteres szilíciumszeletekből mintegy 20-30 százalékkal olcsóbb processzorokat gyártani, mint a manapság még széles körben használatos 200 milliméteres szeletekből, arról nem is beszélve, hogy a 0,064 mikronos technológiák bevezetése révén is jelentős költségcsökkenés érhető el.


Az AMD jövőbeli Fab36 gyára a nyugati oldalról nézve

Az igazsághoz tartozik, hogy az újgenerációs processzorok egyre összetettebb felépítéssel rendelkeznek, tehát a fejlesztési költségek nem csökkennek, hanem sokkal inkább növekednek, valamint amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az új gyártási technológiák eleinte meglehetősen rossz kihozatali arányt produkálnak.

Az AMD vezetői elmondták, hogy amennyiben minden jól megy, a Fab 36 épületei már 2004 végére el fognak készülni, és a gyártóberendezések telepítése is nagyjából ekkor fog megkezdődni. A jelenlegi Fab 30-as üzem közvetlen közelében elhelyezkedő új üzem a tervek szerint valamikor 2006-ben kezdi meg működését, és várhatóan ezer ember számára biztosít majd munkahelyet. A Fab 36 kezdetekben havi 13 ezer darab 300 milliméteres átmérőjű szilíciumszeletet fog feldolgozni, azonban ezt a mennyiséget rövid időn belül húszezerre szeretné növelni az AMD.


Az AMD jövőbeli Fab36 gyára a keleti oldalról nézve

A vállalat munkatársai elárulták, hogy a Fab 30-as üzemben jelenleg csak és kizárólag AMD processzorok készülnek, és az üzem a tervek szerint valamikor a jövő esztendő harmadik negyedévében kezdi majd meg a 0,09 mikronos csíkszélességgel rendelkező legújabb AMD chipek sorozatgyártását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Diver #1
    Ha ezek a képek kelet-nyugatiak akkor Északrol fog sütni a nap majd a jövőben:-)