Hunter

Dekódolták a fekete halált

Tudósok kidolgozták a pestist okozó baktérium teljes gén szerkezetét. Ez nagyban segíti a történelem során milliók pusztulását okozó kór jövőbeli kezelési módszereinek kidolgozását, melyet a mai napig is rettegés övez, különös tekintettel arra, hogy a terrorizmus biofegyverként is számításba veszi.

A pestis baktérium (Yersina pestis) egy dinamikusan és gyorsan változó organizmus. Több ezer évvel ezelőtt alakult ki, akkor még egy enyhébb változatban, mely a beleket támadta meg (Yersina pseudotuberculosis).

Azonban nem kellett sok idő, hogy megjelenjen a hírhedt pestis, mely a rovarok által is terjedt és a vérben lakozott a belek helyett.


A gén szerkezetét a Cambridge Egyetem Sanger Központjának tudósai dolgozták ki, Dr. Julian Parkhill vezetésével. A mintát egy 1992-ben elhunyt állatorvosból nyerték, aki egy pestis fertőzött macskától kapta el a kórt. A tudós csoport megkereste azon géneket, melyek a pseudotuberculosist gyilkos betegséggé változtatták. Ezek közt olyanok találhatók, amik méreganyagot termelnek, illetve rábukkantak olyan géntörzsre is, amelyekre nem volt szüksége a pestisnek, ezért ezek már nem voltak aktívak. Sikerült megállapítani, hogy a pestis baktérium genetikailag hasonló a lepráéhoz, valamint azt, hogy még mindig fejlődik, így egy nap olyan organizmussá alakulhat, ami veszélytelen lehet a gazdatest sejtjei számára. Mindazonáltal Dr. Stewart Cole és Dr. Carmen Buchrieser, a párizsi Pasteur intézet munkatársai figyelmeztetnek, még ha a pestis lassan kihal is, ez egy rendkívül lassú folyamat. A géntérképről az Interneten is megjelennek információk, azaz szabadon elérhetővé válik a világ bármely kutatója számára.

"Az, hogy szabadon hozzáférhetővé tettük az adatokat kiküszöböli a kockázatot, hogy valaki rossz célokra használja. Sokkal értékesebbek ezek az információk olyan embereknek, akik gyógyszereket vagy antibiotikumokat fejlesztene. Az adatok közzétételével felgyorsíthatjuk a fejlesztéseket, főleg a fejlődő országok számára" - nyilatkozott Rick Titball, a Porton Down mikrobiológiai intézet vezetője. A pestis, mely nálunk Európában fekete halál néven ismertek, a 14- és 17. század közötti időkben pusztított kontinensünkön és Ázsiában. Becslések szerint a 14. században 200 millió halálos áldozata volt. Bár a kór már nem létezik Európában, a világ több részén még mindig gyakori. A WHO közel 3000 esetet jelentett. Az éghajlatváltozás és a növekvő globalizáció újra élesztheti a kór a fejlett világban is. Angliában újra megjelentek a fekete patkányok, a baktérium hordozói.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bambi Hunter #12
    én most végzek egy dolgozathoz kutató munkát, és a cikkkekből kiderült, hogy igenis a patkányban megtalálható a vírus, a hordozó állat viszont nem lesz tőle beteg. Amitől viszont az emberek megbetegszenek bubópestissel, az tényleg a patkányon lévő bolha csípése, amelyel a patkány fertőzött vére az emberi szervezetbe kerül, és a baci megkezdi ámokfutását !
  • Vízipók #8
    Hiba!
    El vadj tályolwa!
  • Kenny #5
    hmm
  • misran #4
    A pestis ragad, dekodold magad...