Gyurkity Péter

Jön a Call of Duty: Warzone mobilos változata

Most először árulták el, hogy milyen mobilos fejlesztéssel készülnek, azonban segítséget várnak.

A globális trendnek megfelelően egyre-másra jelentik be a népszerű fejlesztések mobilos változatait, ahogy a nagyobb stúdiók is az okostelefonok és a táblák felé fordulnak, igyekezve kihasználni a terület által nyújtott lehetőségeket. Ezek között bukkant fel a Warcraft-franchise, most viszont az Activision-Blizzard van soron, ők a tavalyi első részleteket követték, mégpedig konkrét névvel, így már tudjuk, mivel készülnek.

A cég által közzétett hivatalos közleményben arról olvashatunk, hogy a Call of Duty: Warzone egészül ki a maga mobilos változatával, amely ezek szerint egy teljesen új játékként, az AAA-kategóriában nyújtana megfelelő élményt az érdeklődőknek. A pontos dátumot még nem közölték, ez viszont elsősorban annak köszönhető, hogy maga a bejelentés tulajdonképpen a kiterjedt toborzókampány részét képezi, a cégnek ugyanis szüksége van további fejlesztőkre ahhoz, hogy befejezzék a munkát és megfelelő minőségben dobják piacra a játékot. Az érdeklődés szintjével valószínűleg nem lesz gond, a Warzone kellően népszerűnek számít a battle royale-játékok szegmensében, viszont egyelőre a csapat kibővítésére van szükség.

A bejegyzés alapján több eltérő területen szeretnének komoly mértékben előrelépni, ezek között jelenik meg a dizájn, a mérnöki munka, a marketing, valamint számos további szakág. Összesen több mint 60 pozíció áll üresen, mégpedig több különböző stúdiónál (Solid State Studios, Beenox, Digital Legends és Demonware), ami valószínűleg a cég belső politikája kapcsán felmerült vádak és pereskedés eredménye, amiről korábban szintén beszámoltunk. Nagy kérdés, hogy mennyiben tudják pótolni majd a távozó munkatársakat, a fenti bejelentés nyilván többek között ezt szolgálja.

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján egyelőre a fejlesztés korai szakaszában járnak, így nem tudni, mikor futhat be a mobilos játék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!