Gyurkity Péter

Nintendo Switch-en is jön a Call of Duty-széria

A most megkötött megállapodás révén egy teljes évtizeden keresztül biztosítják a hozzáférést.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy a Microsoft a korában kezdeményezett felvásárlás kapcsán az EU-t engesztelte, ennek során pedig felmerült, hogy a CoD-franchise licencelése révén gyűrnék le az illetékesek ellenállását. A jelek szerint erre most sor kerül, bár a célközönség a jelek szerint nem pontosan ugyanaz.

Az első hírekben eredetileg még arról olvashattunk, hogy az Activision-Blizzard jól ismert szériájának elérhetőségét elsősorban a Sony konzoljain biztosítanák, mégpedig egy kereken 10 évre szóló licencmegállapodás keretében. Erre nyilván azért lenne szükség, mert így nagymértékben negligálhatnák a piaci verseny negatív változásával kapcsolatos aggályokat, egyben pedig alaposan megnehezítenék a tranzakciót ellenző Sony dolgát. Érdekes módon most a Twitter oldalán a Microsoft Gaming első embere azt jelentette be, hogy a Nintendo illetékeseivel kötöttek ilyen megállapodást, vagyis a franchise jól ismert darabjai ez utóbbi cég hardverén válnak elérhetővé, mégpedig 10 éven keresztül.

A mellékelt magyarázat szerint a Microsoft a Minecraft esetében alkalmazott filozófiát másolná le, vagyis az eltérő platformok teljes, kiterjedt támogatása érdekében végeznek el komoly munkát a játékon, ebbe a körbe pedig nemcsak a Nintendo Switch, hanem a PlayStation 5 is beletartozik majd. Ezzel egy időben a Steam támogatását is megőriznék, vagyis az Activision-Blizzard felvásárlása nem jelenti az Xbox-platform helyzetének megerősítését, annak kizárólagossá tételét, ami mindenképpen jó hír a széria iránt érdeklődő felhasználók számára. Nyilvánvaló módon a fent említett ellenállást igyekeznek most mérsékelni, egyáltalán nem biztos azonban, hogy ezt sikerül is elérniük.

A beolvadással tehát alaposan kibővítik a vásárlói tábort, bár azt még nem tudjuk, hogy 69 milliárd dolláros üzlet pontosan mikor zárulhat le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    De ha ugyanúgy jön a COD mindenre és még többre is, akkor mi éri ezen meg az MSnek?