Gyurkity Péter

Kitiltják a csalók készülékeit Indiában

A PUBG Mobile helyi változatában így kerülnék el a csalások jelentős részét.

A csalók jelenléte, az általuk okozott kár mindig is jelen volt az online játékokban, ezzel a fejlesztők jelentős része nem igazán tudott mit kezdeni. A különböző platformok összekapcsolása tovább bonyolította a helyzetet, legutóbb arról írtunk, hogy a konzolos Halo-játékosok már a PC-s csalóktól szabadulnának, most pedig egy másik fejlesztő drasztikus lépésről számolhatunk be.

A Battlegrounds Mobile India készítője, a Krafton, jelezte a napokban egy rövid Instagram-bejegyzésben, hogy a jövőben a csaláshoz folyamadó játékosok készülékeit is kitiltják, ezzel az intézkedést nem lehet egyszerűen megkerülni, a teljesen új felhasználói fiók létrehozása ehhez már nem lesz elegendő, az érintetteknek ugyanis (elméletileg) egy másik készüléket kell beszerezniük ahhoz, hogy ismét csatlakozzanak a játékhoz. Ez ugyan szintén nem lehetetlen feladat, mi több, a drasztikus módszer ellen is akadnak bizonyos trükkök, amelyek minden bizonnyal itt is felbukkannak majd, a döntés révén azonban jó eséllyel alaposan lecsökken majd az online csalók száma, legalábbis az országon (és a fenti játékon) belül.

A csalásban érintett hordozható készülék (okostelefon vagy tábla) teljes letiltása meglehetősen komoly lépésnek számít, ehhez eddig nem sokan folyamodtak. Az eset azonban nem teljesen precedens nélküli, hiszen többek között a Call of Duty: Warzone és a Valorant, pontosabban ezek készítői is ehhez az eszközhöz nyúltak, a mobilos szférában azonban jóval kevesebb esetben látunk hasonló lépéseket – a Battlegrounds Mobile India pedig mindenképpen jelentős szereplőnek számít, hiszen a saját Facebook-bejegyzés alapján már naponta 16 millió játékos vesz részt az interaktív mókában.

Meglátjuk, milyen visszhangot vált majd ki a cég döntése, néhány hét (esetleg hónap) alatt pedig már komolyabb következtetést is levonhatunk a csalók számát, annak esetleges változásait illetően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!