Gyurkity Péter

Nem nyűgözi le a felhasználókat az iPhone 13

Ezt mutatja meg egy új felmérés, az Apple eközben újabb chipeket rendelt meg.

Az ősz folyamán mi is beszámoltunk arról, hogy bemutatkozott az új iPhone-generáció, nem sokkal később pedig már arról is írtunk, hogy várhatóan átalakul a család, mivel a cég több komoly változással is készül. Most egy új felmérés világít rá arra, hogy az idei telefonok nem nyűgözték le a felhasználókat, bár az Apple eközben egyre nagyobb hangsúlyt helyez a friss típusokra.

A tengerentúlon tevékenykedő SellCell tette közzé a napokban felmérésének részletes eredményeit, amelyek azt jelzik számunkra, hogy az Apple korábbi megoldásait használó vásárlók nem igazán elégedettek az idei generációval, annak újításaival. Az új A15 Bionic chipet, további kamerafunkciókat, kisebb bevágást és hosszabb üzemidőt kínáló sorozat tagjai ugyanis a többség számára nem elég forradalmiak: a megkérdezett 5 ezer amerikai 64 százalékát hidegen hagyják ezen módosítások, az elutasítást választó tábor 76 százaléka pedig nem is tervezi a váltást. A nemmel válaszolók 29 százaléka a Touch ID hiányát hozza fel elsődleges indokként, ezt követi a sorban az érdekes új funkciók hiánya (20%), az always-on kijelző elmaradása (10%), valamint a felső bevágás jelenléte (7%).

Azok, akik be szeretnék szerezni az idei generáció valamelyik tagját, ezt leginkább a 120 Hz-es frissítést kínáló ProMotion-kijelző miatt tennék meg, az ő arányuk ezen a szeleten belül eléri a 34,1 százalékot. A hosszabb üzemidő 25,1 százalék számára elsődleges tényező, míg 16 százalék egyszerűen úgy érzi, hogy elérkezett az idő a váltásra. Az iPhone-t jelenleg is használók körében az idei generáción belül a 6,1 hüvelykes iPhone 13 Pro számít a legnépszerűbb változatnak, a nemmel válaszolók durván egyharmada viszont inkább megvárja a következő generációt – 32 százalékuk két éven belül nem tervez váltást, 16 százalék pedig a Google Pixel-sorozata vagy a Samsung saját androidos telefonjai felé fordulna.

Az Apple a jelek szerint nem igazán aggódik a fentiek miatt, hiszen a napokban újabb megrendelést adtak le a TSMC-nek, amelyben még több A15-chip leszállítását kérik. A korábbi generációkban szolgálatot teljesítő típusok aránya eközben jelentős mértékben csökken, így egyre nagyobb hangsúly helyeződik a friss megoldásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #14
    Az emberek egyre nagyobb többsége.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2021.10.11. 18:42:42
  • M2 #13
    Ezt minden évben megírja a sok zseni "hír"portál, aztán minden évben rekordokat döntenek a bevételek és az eladások. Vajon akkor ki a hülye?
  • 1519 #12
    Nem beszélve arról, hogy az iPhone-ok igen kellemetlen hiányosságokkal rendelkeznek szoftver terén az androidhoz képest... :( Még mindig...
  • cateran #11
    Azert valakik csak megveszik....es nem hinnem, hogy az osszes uj vevo androidrol valtana vagy 4-5 eves iphonerol....
    Amugy lipovics kommentjevel ertek egyet, miszerint "Most nem cseréltem 3 éve, mert olyan kicsik a változások, hogy nem éri meg az árát." A mai flagshipek imho eszmeletlenul tularazottak, az ar/ertek aranyuk lepkefingnyi. Utolso flagshipem 1 S9+ volt, most meg 1 OnePlus Nord 5G-vel tolom....
  • Tetsuo #10
    De ki mondta, hogy vedd meg? Ha elégedett vagy az előzővel, akkor semmi probléma.
  • Sequoyah #9
    Miert cserelnel le egy 1 eves telefont. A Corollat sem csereljuk le minden evben csak mert a Toyota kiadta a 2022-es Corollat a 2021-es utan:)

    Akinek regi iPhone-ja van, annak viszont a 13 egy nagyszeru valasztas.
  • asgh #8
    Nekem is 5 éves SE van, de én anno droidról váltottam és azt többet bottal se piszkálnám. Ha számít az ár, akkor SE-ről most simán megéri 12-esre minire váltani, azt már lehet újonnan is annyiért kapni (legrosszabb esetben szürkén, áfacsaló gsm boltokban), mint amennyibe anno az SE került.
  • Voltan #7
    2016 végén vettem az Iphone SE-met, azóta az van :D:D Most már eléggé halódik sajnos az aksija, meg a 16 iga háttértár igencsak vicces kategória ma már, lassan nagyon beérik a váltás, viszont erősen kétlem, hogy Iphone lesz az utód. Nincs vele semmi bajom, sőt, csak egyszerűen nekem nem ér ennyi pénzt, eleve kevés funkcióját használom.
    Ugyanakkor meg tartok kicsit a migrációtól Androidra, sose volt olyan telefonom - az előző egy Iphone 3gs volt, ami szintén 5 évet szolgált :). Na, szóval nem tudom, hogy androidra hogyan lehet átmigrálni a különböző jelszó-managereket, steam app-ot, satöbbit. Viszont több százezret nem akarok telefonért adni. Nem olyan fontos számomra ez a platform, hogy érne ennyit.
  • asgh #6
    Ugyan miért kellene minden évben fél millióért új telefont venni?
    A drága telefon akor éri meg, ha egyben kiadsz érte sokat és 4-5 évre telefon kérdés letudva.
    Melyik lenne jobb, ha az Apple csak két évente frissítené a telefon generációkat, mint ahogy a laptopjaival teszi, vagy ha évente upgradel rajtuk valamennyit, így akinek pont akkor fut ki a 3-4-5 éves telefonja, az mindig a legfrissebb hardverre tud váltani?

    Amúgy ez megint egy clickbait felmérés: eleve nem világos, hogy a válaszadók közül hánynak van androidos telefonja és eleve nem váltana iOS-re, hánynak van iPhone 11 vagy 12-es, amiknek még mindig erősebb a hardvere, mint hogy az alkalmazások ki tudnák használni és hánynak van XS vagy korábbi. Mert ugye az utóbbi az Apple célcsoportja, tehát az összes válasz közül valójában az ő véleményük érdekes.
  • lipovics #5
    Nem csak apple-nél van. Kb 2018-ig évente megvettem egy flagshipet. Most nem cseréltem 3 éve, mert olyan kicsik a változások, hogy nem éri meg az árát.
    Talán 4 éves viszonylatban már komolyan érezhető lesz a fejlődés.