Gyurkity Péter

Részletfizetéssel bővül ki az Apple Pay

Két opció közül választhatnánk, ezek egyike már a hitelezés kérdését is felveti.

Az Apple (és fő riválisai) az elmúlt néhány évben betörtek az online fizetések piacára, ezen a területen komoly részesedést hasítva ki maguknak. Most egy újabb szegmenst hódítanának meg, saját szolgáltatásuk ugyanis a részletfizetések lehetőségével bővülne ki, akár már a hitelezés és a kamatok beszedésének opciójával.

A Bloomberg számolt be a napokban arról, hogy saját értesülésük alapján erre a lépésre számíthatunk, bár arról még nem szól a fáma, hogy ezt pontosan mikor valósítanák meg. Az Apple részéről mindenképpen logikusnak tűnik egy ilyen manőver, hiszen erre a különböző online platformok esetében már bőven van példa, elég ha csak a PayPal Pay in 4, illetve az Affirm által nyújtott opciókra gondolunk. A jelek szerint előbbi választási lehetőség jelenne meg az Apple Pay rendszerében is, ennek kiválasztása esetén pedig (akár még a hagyományos offline üzletekben való vásárláskor is) összesen 4 részletben fizethetnénk ki a teljes árat, amit a tranzakciót következő 2 hónap során kellene megtennünk. Ez lenne az Apple Pay in 4, aminek legnagyobb előnye a kamatmentes fizetés lenne.

A másik opció már egy jóval hosszabb időszakra tolja ki a teljes összeg kiegyenlítését, ebben az esetben viszont megjelenne a hitelezés és ennek megfelelően a kamatok beszedésének feladata, amivel az Apple a bankok és a hitelkártya-cégek területére merészkedne be – a kép persze ma már nem ennyire tiszta, hiszen az elmúlt években számos új szereplő mutatta be saját hitelkártyáit, legyen szó internetes óriásokról, vagy akár üzletláncokról. Jelen pillanatban még nem tudni, hogy a cég milyen kamatrátákkal dolgozna, a pontos részleteket tehát csak később ismerjük majd meg, már amennyiben valóban a piaci bevezetés mellett döntenek.

Az Apple egyelőre nem kommentálta a hírt, könnyen lehet viszont, hogy néhány napon belül sort kerítenek erre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!