Gyurkity Péter

Teljesen átalakul az iPhone

A jövő évi generáció fontos változásokkal futna be, a külalak és a belső is módosulna.

Szeptember közepén mi is hírt adtunk arról, hogy végre bemutatkozott az iPhone 13-család, amely ezúttal is több eltérő tagot foglal magába. Ez a sorozat tulajdonképpen kisebb változtatásokat hozott magával a tavalyi elődökhöz képest, ezzel kapcsolatban többnyire a nagyobb akkumulátort említik meg, viszont jövőre jóval komolyabb módosításokra számíthatunk.

Erre vonatkozó hírt tett közzé a Bloomberg munkatársa, aki saját (fizetős) hírlevelében írt a napokban arról, hogy az iPhone 14 több drasztikus változással jelenik majd meg a piacon – már amennyiben a telefonok végleges változatai a jelenleg ismert részleteknek felelnek majd meg. A pontos lépéseket ugyan az illető nem említi meg a beszámolóban, mivel azonban az elmúlt hetekben ezzel kapcsolatban több külsős értesülést is láthattunk, nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk az Apple háza táján. Úgy tűnik például, hogy már nem dobnak majd piacra egy kisebb, 5,4 hüvelykes típust, a felállás ehelyett két 6,1 és két 6,7 hüvelykes példányból állna, bár az alapváltozat jó eséllyel megtartja saját 60 Hz-es kijelzőjét.

A felső bevágást már végleg elhagynák, ehelyett egy apró lyuk jelenne meg az előlapon, míg a Face ID érzékelőit megpróbálnák a kijelző alá elrejteni – a panel alatt megbúvó Touch ID jelenléte nem tűnik valószínűnek. A Pro-típusok esetében a jelenleg alkalmazott rozsdamentes acél keretet már a titánból készült változat váltaná fel, az iPhone Pro Max pedig kerek gombokat nyújtana számunkra az oldalsó felületeken. A kameramodult rejtő komponens várhatóan kevésbé emelkedik majd ki a hátoldalból, a drágább példányokon itt egy 48 megapixeles főérzékelő kapna helyet. Ami a töltést illeti, jövőre is megmaradnának a Lightning mellett, jóllehet az Európai Unió már egységes töltőkábelt akar előírni a különböző gyártók számára, az ezt követő generációknál viszont vezetéknélküli opció váltaná fel ezt a megoldást.

A 2022-es vonal egy 4 nanométeren készülő chipre épülne, a cég azonban már dolgozik saját hajlítható telefonján is, amely később, jó eséllyel csak 2024-ben jelenne meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #6
    "drasztikus változással jelenik majd meg a piacon"

    A szokasos teglalap helyett, biztos haromszogletu lesz.
  • wraithLord #5
    A jelenlegi akkumulátor- és vezetéknélküli töltési technológiák mellett biztos nem vennék csak vezetéknélküli töltéses telefont. Otthon még azt mondom, tökmindegy, mert lerakom az indukciós töltőplatformra, aztán majd csak feltöltődik (ha nem gyullad ki az asztal :D ), de menet közben ez nem működik. A mikrohullámú töltést viszont kihagynám egészségügyi szempontból is, és azért is, mert nagyon veszteséges. Azért kell majd nagy kapacitású powerbank, hogy talán egy alkalommal fel tudd tölteni a telefont. És a melegedés nem használ a forrasztásoknak. Én nem szoktam sokat vagy legalábbis hosszú ideig full terhelésen használni a telefonomat, tehát csak elvétve melegszik fel nagyon, de a vezetéknélküli töltés miatt minden töltésnél melegebb lenne, mint azt a NYÁK szereti.

    A szerelhetőségről nem is beszélve. A 2014-es telefonomban még tudtam alaplapot cserélni simán egy csavarhúzóval és egy egyszerű műanyag piszkátorral, ami a ház szétpattintáshoz kellett. De az akksicsere se utolsó szempont. Bár egy 5 Ah-s akksiban van annyi plusz, hogy elmegy 3-4 évig úgy, hogy ennek az időintervallumnak a végén még bírni fogja addig egy töltéssel, mint régebben egy ~3 Ah-s akksival szerelt, IPS kijelzős telefon újonnan.
  • kvp #4
    "Tehát a vezetékes töltést nem kiegészíti, hanem felváltja majd a vezetéknélküli? Remélem, ezt az innovációt nem fogja követni senki."

    Ha elhagynak a csatlakozot es a gombokat, akkor teljesen ki tudnak onteni a keszulekhazat. (lasd potting: https://en.wikipedia.org/wiki/Potting_(electronics) ) Ez nemcsak teljes por es vizallosagot biztositana a keszuleknek, de garantaltan nem lenne javithato semmilyen modon. Ha az oldalso gombokat is lecserelnek erinto panelekre, akkor gyakorlatilag a kijelzon es a hatlapi kameran kivul semmi nem logna ki a vizallosagot biztosito mugyanta tombbol. (se nyomogomb, se csatlakozo, semmi mozgo alkatresz) Raadasul akkor a kulso burkolat is sokkal vekonyabb (es konnyebb) lehetne, mivel nem lenne teherbiro szerepe, igy akar minden oldalon (az eleken is) lehetne tisztan uvegbol.
  • wraithLord #3
    Azt nem értem, ha minden más eszközüknél képesek Thunderbolt 3-at használni a sok bigyula helyett (pl. Magsafe 1/2/3/n+1), akkor miért kell a telefonoknál Lightningot? :D (Írói/költői kérdés, gondolom olyasmi az oka, hogy a Lightning proprietary, az USB-C meg nem az, és nem tejelnének a 3rd party iPhone kiegészítőket gyártó cégek... és az iPhone eladásból van a legnagyobb bevétel.)

    Tehát a vezetékes töltést nem kiegészíti, hanem felváltja majd a vezetéknélküli? Remélem, ezt az innovációt nem fogja követni senki. Mármint hosszútávon, röviden biztos, mint minden mást.
  • Csaba161 #2
    Dehogynem alakul át, az új alakot le lehet védetni és így a versenytársakat megint ki lehet tiltatni az USÁ-ból...
  • M2 #1
    Átalakul az eszed tokja!
    (mondaná megboldogult nagyikám)

    Mára nagyobb hülyeséget nem sikerült előkaparni?