Gyurkity Péter

Távoli eléréssel bővül az Xbox-app

Ennek révén a Windows-számítógépeken már két eltérő módon is elérhetjük a platformot.

Az Xbox-család kapcsán nemrég arról írtunk, hogy a frissített Series S várhatóan jövőre jön, eközben azonban a Microsoft saját felhő-játékplatformja is szépen alakul, így ott is folyamatosan beszámoltunk a főbb fejleményekről. Ez utóbbi immár a PC-s appon keresztül is elérhető, a szeptemberi frissítés azonban több más újítást is tartalmaz.

A hivatalos bejelentés szerint a szeptemberi konzolos szoftvercsomag már a Microsoft Edge böngésző friss változatával jelenik meg, amely gyorsabb és biztonságosabb futást biztosít majd a jelenlegi generáció két konzolján. Emellett három további fontos változtatást is felsorolnak, amelyek közül a távoli elérés két eltérő módját lehetővé tévő funkciókat tekinthetjük a legnagyobb újdonságnak, viszont az sem mellékes részlet, hogy a Play Later névre keresztelt opcióval összeállíthatjuk a saját Xbox Game Pass-listánkat, az azon megjelölt játékokat pedig elmenthetjük, hogy a későbbiekben bármikor elővegyük és kényelmesen futtassuk azokat.

Ami a távoli elérést illeti, ez a Windows-pécéken, a Microsoft Store keretein belül elérhető saját Xbox-app frissítése révén megjelenő két lehetőséggel bővül most ki. Az egyik segítségével már az alkalmazás puszta futtatása is elegendő az Xbox Cloud Gaming igénybe vételéhez, bár ez hazánkban továbbra is hiányzik, mivel Magyarországon nem elérhető a szintén megkövetelt Xbox Game Pass Ultimate csomag – maga a felhő-platform amúgy a jelenleg támogatott 22 különböző államban továbbra is bétafázisban van. A másik változtatás révén az Xbox Series X vagy Series S konzolunkat bármikor elérhetjük a PC-n keresztül, amihez nyilván szükség van az említett konzolos hardverre, ez tehát a legnagyobb különbséget jelenti az előző opcióhoz képest.

A szeptemberi frissítés a jelek szerint egyes konzol-tulajdonosok számára már elérhető, ennek kiszórása jelenleg is zajlik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!