Berta Sándor

Emberekre cserél 500 robotot a Walmart

A döntés hátterében hatékonysági szempontok állnak.

A The Wall Street Journal arról számolt be, hogy az amerikai áruházlánc emberekre cseréli le a Bossa Nova Robotics cégtől tavaly tavasszal beszerzett 500 robotot. A Walmart indoklása szerint a humán munkaerő ugyanolyan hatékonyan képes feltölteni az üzletek polcait, mint a gépek. Az utóbbiakat egy tavaly tavasszal kötött szerződésnek köszönhetően állították üzembe néhány boltban.

Az újság hozzátette, hogy a gyakorlatilag azonos hatékonyság mellett az is szempont volt a döntésben, hogy a vállalat számos vásárlótól kapott negatív reakciókat a robotok munkába állítása miatt. Ezt korábban John Furner, a Walmart vezetője is elismerte.

A társaság ugyanakkor – a mostani intézkedésétől függetlenül - nem tett le a tulajdonában lévő szupermarketek korszerűsítéséről és a Handelsblatt német gazdasági lap értesülései alapján az áruházakat úgy építi át, hogy azok mindegyikében érintés nélküli fizetést lehetővé tévő pénztárakat fog működtetni. A vállalat az Amazon Go üzletek példáját követi, amelyek kassza nélkül üzemelnek. A tervek szerint először a Walmart négy boltjában tesztelik majd az új elektronikus kereskedelmi rendszert. Az egyelőre nem ismert, hogy az óriáscég erre a célra pontosan melyik megoldást fogja alkalmazni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #5
    De a robotot karban kell tartani, és nem lehet kirúgni.
  • Akva #4
    "a humán munkaerő ugyanolyan hatékonyan képes feltölteni az üzletek polcait, mint a gépek."

    Vagyis a biorobot hatékonyabb... Főleg nem kell úgy vigyázni rá. Ha elromlik, ki lehet rúgni.
  • kvp #3
    Nem voltak olyan hatekonyak, meg mindig dragabbak es a vasarlok utaljak oket. Ezek utan trivialis, hogy lecsereltek oket.
  • Nabateus #2
    Pont erre gondoltam.
    A hir pozitiv, de meglepo.
    Talan dragak a kis terminatorok?
  • peterx #1
    Ha ugyanolyan hatékonyan működik a robot mint az ember akkor nem pont h a robot a jobb "munkaerő"? Robotnak nem kell fizut adni..