Berta Sándor

Google Play Store-alternatívát készítenek a kínai gyártók

A kialakított együttműködés keretében négy konszern fogott össze.

A Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi úgy döntött, hogy létrehoz egy olyan szoftvert, amely a Google Play Store alternatívája lehet. A négy legfontosabb kínai okostelefongyártó lehetővé akarja tenni a fejlesztők számára, hogy az alkalmazásaikat közvetlenül az új szoftverboltban jelentethessék meg és kitörhessenek a Google rendszeréből, illetve megdönthessék annak szoftverpiaci egyeduralmát. A projektről a Reuters számolt be.

A távlati elképzelések között szerepel a Kínán kívüli összefogás, az eddigi piacterek összevonása és jövőbeli szinkronizálása. A fejlesztők a jövőben a Huawei, az Oppo, a Vivo és a Xiaomi piacterén is megjelentethetik a játékaikat, a zenéiket és a filmjeiket. A lépést a Global Developer Service Alliance (GDSA) keretében szerveznék meg, a szervezetnek mind a négy technológiai vállalat tagja. A GSDA már márciusban felveheti a munkát Kínán kívül és később akár egy egységes Google Play Store-alternatíva is elérhetővé válhat. A tervezett platform előnye, hogy gyártóktól független lenne, így ahhoz később bármely más piaci szereplő is csatlakozhat majd. Az új ajánlat először kilenc régióban válik hozzáférhetővé, az érintett országok között lesz India, Indonézia és Oroszország.

A négy cég piaci részesedése a tavalyi esztendő utolsó negyedévében több mint 40 százalékot tett ki. Nicole Peng, a Canalys alelnöke úgy vélte, hogy a szövetség létrehozásával mindegyik társaság igyekszik majd kihasználni a többiek egyes régiókra jellemző előnyeit. Így a Xiaomi Indiában, a Vivo és az Oppo Délkelet-Ázsiában, míg a Huawei Európában rendelkezik komoly felhasználói táborral.

Katie Williams, a Sensor Tower elemzője hozzátette, hogy a Play Store tavaly 8,8 milliárd dolláros bevételt biztosított a Google számára. Az összeg alkalmazások, filmek, zenék és könyvek eladásából tevődött össze. Egy gyártóktól független platform viszont vonzóbb lehet a fejlesztőknek, akiket arra motiválhat, hogy a Play Store rendszerén kívül is elérhetővé tegyék a termékeiket és azokkal több felhasználót érjenek el olyan régiókban, ahol a négy kínai gyártó erősen jelen van. A GDSA egyúttal biztosítékot is jelenthet arra az esetre, ha az Amerikai Egyesült Államok kiterjesztené más gyártókra is a gazdasági szankciókat. Továbbá egy jól működő alkalmazásbolt előfeltétele egy Androidra épülő mobil operációs rendszer, például a Huawei Harmony OS elterjedésének.

Tavaly szeptemberben a Huawei alkalmazásboltjának kínálatában csak 11 000 program szerepelt. 2019 decemberében ismertté vált, hogy a gyártó új mobilszolgáltatási rendszere (HMS) a zene-streamingtől a böngészésen át az adattárolásig teljes körű alkalmazás-ökoszisztémát nyújt a Huawei készülékek tulajdonosainak. A HMS magába foglalja a Huawei AppGallery-t, a Huawei Böngészőt, a Huawei Mobile Cloud-ot, valamint a Huawei Témák és Huawei Zene alkalmazásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!