Gyurkity Péter
Önálló drónt küld a Titánra a NASA
Összeállt a drón, amely többnyire korábbi megoldásokra épül.
Az amerikai űrügynökség jó ideje töri a fejét a Szaturnusz, illetve a Jupiter egyes holdjainak közelebbi vizsgálatán, az ehhez szükséges küldetések kialakításán. Korábban az Europa tűnt kiszemelt célpontnak, most azonban a Titán került előtérbe, és bár a rajtig még évek vannak hátra, az erre kijelölt drón már nagyjából elnyerte végleges formáját.
Az illetékesek a Dragonfly nevet adták az érdekes megoldásnak, ami első látásra nem sokban különbözik a különböző webáruházakban jelenleg is beszerezhető iker-quadkopterektől. Az X8 oktokopter néven is futó fejlesztések azonban jóval egyszerűbbek, hiszen itt egyrészt nagyobb, egy kompakt autó méreteivel vetekedő paraméterekről, másrészt pedig nukleáris meghajtásól van szó, ez utóbbi pedig nyilván nem elérhető a kereskedelmi forgalomban. A NASA még a nyár folyamán jelölte ki a fejlesztést a helyszíni vizsgálódás elsődleges eszközeként, ezt pedig a napokban követte egy interjú, utóbbi révén pedig megtudtuk, hogy a kialakításért felelős csapat miként gondolkodik az eszközről.
Kiemelik, hogy nem túl sok valóban új technológiát használnak fel, a legtöbb komponens ugyanis már a korábbi hasonló fejlesztésekben megtalálható volt. A nukleáris meghajtás a Curiosity esetében alkalmazott rendszerre épül, itt azonban fontos szerepet kap az önálló repülés, hiszen a Titán esetében nem áll rendelkezésünkre részletes térkép, illetve a tájékozódásban és navigálásban segítséget nyújtó mágneses mező – a gyenge gravitáció viszont megkönnyíti a repülést. Az egység a légkörbe érkezést követően válik majd le, hogy leszálljon a felszínre, az ezt követő két év során pedig több kisebb-nagyobb ugrást hajt majd végre, folyamatosan újabb felvételeket készítve a környékről, hogy önálló módon közlekedjen tovább. Nagyobb gondokba nem futhatnak bele, itt még azt is örömmel vennék, ha véletlenül nekimennének valamilyen szerves objektumnak, így például egy fának, hiszen ez esetben kijelenthetnék, hogy első alkalommal bukkantak ilyen objektumra a holdon.
A felszínen tulajdonképpen méretes kémiai kísérletek folynak, itt ugyanis szerves molekulák találhatók, viszont a kellemetlen klíma megakadályozza az élet kialakulását – abba viszont betekintést nyerhetünk, hogy a Földön miként zajlott le a fontos folyamat ezen szakasza. A rajt még kissé odébb van, erre a tervek szerint 2026-ban kerítenek majd sort, hogy azután 2034-ben szálljanak le a felszínre. Tekintettel arra, hogy a kommunikációban nagyjából másfél óra késleltetéssel kell számolni, az önálló repülés kap majd főszerepet az ezt követő vizsgálatokban.
Az amerikai űrügynökség jó ideje töri a fejét a Szaturnusz, illetve a Jupiter egyes holdjainak közelebbi vizsgálatán, az ehhez szükséges küldetések kialakításán. Korábban az Europa tűnt kiszemelt célpontnak, most azonban a Titán került előtérbe, és bár a rajtig még évek vannak hátra, az erre kijelölt drón már nagyjából elnyerte végleges formáját.
Az illetékesek a Dragonfly nevet adták az érdekes megoldásnak, ami első látásra nem sokban különbözik a különböző webáruházakban jelenleg is beszerezhető iker-quadkopterektől. Az X8 oktokopter néven is futó fejlesztések azonban jóval egyszerűbbek, hiszen itt egyrészt nagyobb, egy kompakt autó méreteivel vetekedő paraméterekről, másrészt pedig nukleáris meghajtásól van szó, ez utóbbi pedig nyilván nem elérhető a kereskedelmi forgalomban. A NASA még a nyár folyamán jelölte ki a fejlesztést a helyszíni vizsgálódás elsődleges eszközeként, ezt pedig a napokban követte egy interjú, utóbbi révén pedig megtudtuk, hogy a kialakításért felelős csapat miként gondolkodik az eszközről.
Kiemelik, hogy nem túl sok valóban új technológiát használnak fel, a legtöbb komponens ugyanis már a korábbi hasonló fejlesztésekben megtalálható volt. A nukleáris meghajtás a Curiosity esetében alkalmazott rendszerre épül, itt azonban fontos szerepet kap az önálló repülés, hiszen a Titán esetében nem áll rendelkezésünkre részletes térkép, illetve a tájékozódásban és navigálásban segítséget nyújtó mágneses mező – a gyenge gravitáció viszont megkönnyíti a repülést. Az egység a légkörbe érkezést követően válik majd le, hogy leszálljon a felszínre, az ezt követő két év során pedig több kisebb-nagyobb ugrást hajt majd végre, folyamatosan újabb felvételeket készítve a környékről, hogy önálló módon közlekedjen tovább. Nagyobb gondokba nem futhatnak bele, itt még azt is örömmel vennék, ha véletlenül nekimennének valamilyen szerves objektumnak, így például egy fának, hiszen ez esetben kijelenthetnék, hogy első alkalommal bukkantak ilyen objektumra a holdon.
A felszínen tulajdonképpen méretes kémiai kísérletek folynak, itt ugyanis szerves molekulák találhatók, viszont a kellemetlen klíma megakadályozza az élet kialakulását – abba viszont betekintést nyerhetünk, hogy a Földön miként zajlott le a fontos folyamat ezen szakasza. A rajt még kissé odébb van, erre a tervek szerint 2026-ban kerítenek majd sort, hogy azután 2034-ben szálljanak le a felszínre. Tekintettel arra, hogy a kommunikációban nagyjából másfél óra késleltetéssel kell számolni, az önálló repülés kap majd főszerepet az ezt követő vizsgálatokban.