Berta Sándor

Az EU vizsgálná a Facebook kripto­valutáját

Úgy tűnik, egyre több akadály állja útját a virtuális fizetőeszköz bevezetésének.

A Bloomberg belső dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy az Európai Bizottság azt tanulmányozza, hogy a Libra bevezetésekor fennáll-e a potenciális versenyellenes magatartás lehetősége vagy sem. Amennyiben igen, az azt jelentené, hogy a Libra Association a vetélytársait kiszorítaná a versenyből. Szintén az előzetes vizsgálatok tárgyát képezi annak eldöntése, hogy a Libra-alkalmazások integrálása a WhatsAppba és a Facebook Messengerbe jogellenes-e, illetve versenyellenes-e. A cikket eddig sem az Európai Bizottság, sem a konszern nem kommentálta, miként hasonlóan cselekedett a Libra projekt partnerének számító Visa és Mastercard is.

Joseph Simons, az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának (FTC) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Instagram és a WhatsApp lehetséges átnevezése, valamint a Facebookkal tervezett összevonása elsősorban azt a célt szolgálhatja, hogy a társaság elkerülje a lehetséges kartellügyi döntéseket. Amennyiben ugyanis megtörténne ez a folyamat, akkor a szolgáltatásokat a jelenleginél sokkal nehezebben lehetne eltávolítani a Facebook rendszeréből és a jogsértéseket is nehezebb lenne kivizsgálni.

Július közepén Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter aggodalmának adott hangot a digitális pénz bevezetésével kapcsolatban, az amerikai kormányzat álláspontja szerint egy ilyen kriptovaluta alkalmas lehet az adóhivatal kijátszására vagy akár pénzmosásra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!