Gyurkity Péter

Lezuhan a második kínai űrlabor

Ezúttal igyekeznek elkerülni a blamát, a megsemmisülés ezért irányított lesz.

Márciusban mi is hírt adtunk az első kínai űrlabor várható lezuhanásáról, valamint annak megsemmisüléséről. Tekintettel arra, hogy a kínai irányítás számára nem minden alakult a tervezettnek megfelelően, némi szégyenérzetük volt az eset után, most azonban igyekeznek helyreállítani az imázst, mindent megtéve annak érdekében, hogy a sorrendben második manőver esetében minden jól alakuljon.

A most közzétett beszámolóból rögtön kiderül, hogy egyelőre minden jól üzemel a Tiangong-2 fedélzetén, amely kisebb mérete miatt még mindig nem érdemelte ki az „űrállomás” titulust. Elegendő üzemanyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy a második mennyei palotát az előre kijelölt pályán, a meghatározott menetrend szerint térítsék le eddigi útvonaláról, hogy ezt követően az a légkörbe visszatérve, a belépés során égjen el, illetve essen apró darabokra. Erről szeptember 20-án már megszületett a döntés, jövő júliusig azonban folytatódnak a kísérletek és a tudományos munka, hogy kihasználják a hátralévő időt.


A 8,6 tonnás monstrum rendelkezik azon rendszerekkel, amelyek megfelelő módon reagálnak egy esetleges vészhelyzetben, így elkerülhetőnek tűnik az újabb blamázs. Az eredetileg 2016 szeptemberében fellőtt űrlabor adott otthont az eddigi leghosszabb kínai expedíciónak, itt több fontos kísérletet folytattak le, egyben felkészülve a 2020-ra tervezett, immár 20 tonnás modul útnak indítására és majdani kihasználására. A Tiangong-2 idén júniusban váratlanul 295 km-re csökkentette magasságát, magyarázatot nem kaptunk erre, eközben azonban folytatódott a Föld megfigyelése, különös tekintettel a tengerszintre, valamint a gamma-sugárzásra.

A megsemmisülés júliusban jöhet el, addig nyilván lesz miről beszámolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)