Gyurkity Péter

Leépít a Moto-vonalon a Lenovo

A cég három sorozatra koncentrálna, a Moto X-család búcsúzhat.

Az új, illetve érkezőben lévő új Motorola okostelefonokról az év elején mi is többször beszámoltunk, legutóbb a Moto X4 új változatáról írtunk. A Lenovo a jelek szerint azóta komoly leépítésről döntött, bár azt cáfolják, hogy ez az amerikai részleg jelentős részét érintené.

A múlt héten eredetileg még olyan hírek láttak napvilágot, miszerint végleg kukázták a Moto X5 típust, dacára annak, hogy erről korábban már korai prototípus is felbukkant, legalábbis a külső források így értékelték az ismertté vált részleteket. Akkor emellett még arról is beszámoltak, hogy a chicagói részleg felét elküldték, ami szintén komoly takarékossági intézkedésekre utalt, ezzel egy időben pedig a jövőben piacra dobandó Moto Mod kiegészítők számát is alaposan korlátozzák, hogy valahogy nyereségessé tegyék ezt az üzletágat – ez ugyanis eddig nem jött össze a kínai gyártónak.

A Lenovo erre a napokban saját szóvivőjén keresztül úgy reagált, hogy pontatlanok a korábban megjelent hírek. Állításuk szerint messze nem a chicagói csoport feléről van szó, a korlátozások pedig semmilyen formában nem érintik majd a Moto Z-családot, amelynek várható új tagjairól egyébként korábban már szintén megjelentek bizonyos információk. A külső szivárogtatók még arról írtak, hogy a jövőben mindössze három sorozat maradna meg, a Moto E-, G-, illetve Z-család tagjait láthatjuk majd továbbra is a boltokban, míg a Moto X-vonalon már nem lesz több új fejlesztés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!