Berta Sándor

Arizonában engedélyeznék a bitcoinban való adófizetést

Az amerikai szövetségi államban már be is nyújtották az ezzel kapcsolatos törvénytervezetet.

A dokumentum alapján a helyi polgároknak lehetőségük lesz a jövőben arra, hogy a rájuk vonatkozó adókat dollár mellett akár bitcoinban is befizessék. A tervezetet Jeff Weninger republikánus képviselő nyújtotta be. A lépéssel a kriptovaluta-üzletben jelen lévő cégeket akarja megszólítani. Weninger egyúttal rámutatott arra is, hogy nagyon egyszerű a hivatalos illeték- és adófizetéseket virtuális készpénzzel bonyolítani és mindez akár tévénézés közben is megvalósítható.

A politikus arról nem beszélt, hogy egy ilyen megoldást, hogyan lehetne integrálni az adózási rendszerbe. Az elsődleges és legnagyobb akadályt - a digitális pénzekkel szembeni ellenállás mellett - az árfolyam kiszámíthatatlansága jelenti, hiszen például a bitcoin tavaly decemberben több mint 20 000 dollárt is ért, míg a múlt héten pénteken a Coinmarketcap rendszerében már csak alig több, mint 8400 dollárt.

Nem ez az első ilyen jellegű kezdeményezés az Amerikai Egyesült Államokban, hiszen New Hampshire szövetségi államban is felmerült egy ilyen törvénytervezet, de azt 2016-ban leszavazták. A különböző helyi díjak és illetékek kriptovalutákban való megfizetésével már kísérleteznek más országokban is, például több svájci településen Chiassóban vagy Zugban. Ugyanakkor ezeken a helyeken is csak kisebb összegeket lehet bitcoinban vagy más virtuális készpénzben kiegyenlíteni. A helyi döntések alapján Chiassóban ez az összeg legfeljebb 250, míg Zugban 200 svájci frank.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #4
    Hat mar jo ideje csak feleannyit er mint a csucson...
    Teljesen majd valoszinuleg az donti be, amikor talalnak egy jobb kriptovalutat.

    De nem a lufisagrol van szo, hanem a brutalis ingadozasokrol amiket linkeltel, amik miatt egy kockazatkerulo intezmeny szamara egy rettentoen rossz dolog ebben tartani a penzt barmennyi ideig. Barmilyen adofizetoi penzbol mukodo intezmeny pedig eredendoen kockazatkerulo, foleg az adohatosag.
  • bdzsana #3
    Miért hogy áll? Itt van összesítve hányszor durrant ki a "lufi".
    Ez a korrekció ami most történt még csak nem is a legnagyobb volt.

    bitcoin
  • Sequoyah #2
    Nem fonyeremeny, ha masnapra csak $3000-et er, amire meg az esely is tobb, ahogy a dolgok allnak. Az allamnak nem palya a spekulacio es hazardjatek. Persze biztos van akinek elonyos, aki ezt a torvenyt szeretne attolni, de ketlem, hogy sikerulne.
    A spekulacio maradjon ott ahol helye van, a tozsden es a kockazati befektetoknel.
  • Tinman #1
    Van 6000$-nyi adód. Befizeted hétfőn. Péntekre a befizetésed 15000$-t érhet. Ami az államnak főnyeremény. Főleg, mivel egy állam mindenféle BTC-t támogató intézkedésekkel DURVÁN befolyásolhatja a BTC aktuális árát.

    Aki még mindig nem látja, mi a gond ezzel a szarral, az javaslom fossa össze magát.
    (Nem, nem a mögötte rejlő techno a gond.)