Berta Sándor

HoloLens, mesterséges intelligencia és 3D-nyomtatás a vasút jövője

Az osztrák vasúttársaság felmérte, hogy mely modern technológiával érdemes foglalkoznia, és mivel nem.

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) egy speciális munkacsoportot hozott létre annak felmérésére, hogy megtudják mely modern informatikai technológiával érdemes foglalkozniuk. A 2017 közepén alapított Digi@ttack nevű csapat most közölte eredményeit, melyek alapján a vállalat kidolgozhatja új digitális üzleti stratégiáját, amelynek többek között része a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a hálózatba kötöttség. Az állami szervezet egyszerre akar hatékony, nyereséges és innovatív lenni, ezért cél volt, hogy az üzleti folyamatoknak átláthatóbbnak és kevésbé összetetteknek kell lenniük, illetve hogy az innovációs folyamatokból szerzett tanulságokat is hasznosítsák.

Az új digitális üzleti stratégia keretében öt fontos területet jelöltek ki. Az Osztrák Szövetségi Vasút az ügyfeleknek mindenekelőtt korszerű és hálózatba kötött utazási élményt akar kínálni. Ebbe tartozik az is, hogy az összes tömegközlekedési eszközhöz egységes helyfoglalási rendszert alakítanak ki, valamint minden kalauzt tablettel látnak el. A második terület a hálózatba kötött logisztika, amelynek keretében felépítenek egy digitális szállítmányozási hálózatot, amellyel az árucikkek akár több országon át is követhetők. A harmadik elem, hogy minden szerelvényt, kocsit és motorvonatot szenzorokkal látnak el, amelyek azután valós időben továbbítják a jármű állapotát.

A negyedik terület a hálózatba kötött műveleteké. Ez azt jelenti, hogy egyre pontosabb adatok válnak elérhetővé, s az ÖBB egyre több digitális készüléket fog alkalmazni a hatékonyság növelése és a papírfelhasználás csökkentése céljából. Az ötödik elem pedig, hogy minden munkatárs digitális személyazonosságot, okostelefont és táblagépet kap, hogy gyorsabban tudják megosztani egymással az információkat, a tudásukat és a tapasztalatukat.


Kiterjesztett valóság-alkalmazással segítik a bécsi pályaudvaron való eligazodást

Az egyik új technológia, amelyet az Osztrák Szövetségi Vasút számára a Digi@ttack tesztel, a Microsoft HoloLens. A vegyes valóság szemüveg egyaránt hasznos lehet a hálózatba kötött műveletek és munkatársak területén. A társaság informatikai vezetője, Marcus Frantz szerint a HoloLens segíthet majd például a virtuális vonatalkatrészek 3D-ben való felmérésében, elforgatásában és nagyításában, továbbá alkalmazhatják az új szakemberek képzésében. A csoport ugyanakkor más gyártók készülékeit is kipróbálja.

Tesztelik a mesterséges intelligencia alkalmazását a menetrendek koordinációjában. Frantz példaként megemlítette, hogy nemrég Linzben elégett egy kábel és az eset miatt az egész pályaudvart le kellett zárni. A menetrend viszont nagyon zsúfolt, ezért gyorsan alternatív útvonalat kellett találniuk. Mindezt a sok tapasztalattal rendelkező alkalmazottak segítségével sikerült megvalósítani, viszont utána közel két hétbe telt, amíg helyreállt a menetrend. Ekkor merült fel a kérdés, hogy a mesterséges intelligenciát, miként lehetne rávenni arra, hogy a menetrendtervezést koordinálja.


A karbantartásnál is segíthet a kiterjesztett valóság

Vannak tervek a 3D-nyomtatás használatára is. A legyártott elemeket a vonatok karbantartásánál alkalmaznák, néha ugyanis csak egy apró alkatrészre van szükség. A vagonok élettartama nagyon hosszú, így az eredeti termékek gyakran 30-40 évesek és a gyártójuk sokszor már nem is létezik. Ilyenkor lehet hasznos a 3D-nyomtatás, továbbá felmerült egy 3D-nyomtatási szolgáltatásközpont létrehozása. Azáltal, hogy az ÖBB nyit az új technológiák felé, vonzóbb munkaadóvá válik a fiatalok számára, egyúttal a munkavállalók láthatják, hogy mely területeken milyen szintre fejlődhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!