Berta Sándor

Ingyenes internet lesz az összes német regionális vonaton

Az ICE járatok mellett más szerelvényekre is kiterjesztik a szolgáltatást. A szolgáltatás ingyenes lesz.

A Német Vasút (DB) több szolgáltatóra támaszkodó rendszert vezet be a regionális vonatokon is - ezt Jörg Sandvoß, a DB Regio vezetője jelentette be. Mindez azért is fontos, mert a naponta vasúton szállított 6,2 millió utas közül 5,2 millió használja az elővárosi és a regionális szerelvényeket. A DB az elmúlt hónapokban megvizsgálta a teljes regionális vonalhálózatát és kiderült, hogy a vonalak 87 százaléka mentén van megfelelő WLAN-lefedettség. Egy új műszaki rendszernek köszönhetően a három nagy kommunikációs szolgáltató megoldásait úgy ötvözik, hogy azok ajánlataihoz minden utas hozzáférhessen. A konszern által kifejlesztett „Multi-Provider-System“ már üzemkész.

A költségeket elsősorban a vasúti közlekedést megrendelő cégek és szervezetek fogják állni, amelyek ezt kötelességüknek is érzik. Jörg Sandvoß azt mondta, hogy abból indult ki, hogy az emberek nem akarnak a WLAN-használatért fizetni és ezt nem is kell majd megtenniük.

Thomas Geyer, a vasúti személyszállítási megrendeléseket leadók szövetségének (BAG-SPNV) elnöke kijelentette, hogy természetesen teljesen mértékben támogatják a vasúttársaság terveit és a gyors internetezés egy olyan minőségi jellemző lehet, amelynek segítségével a vasút megelőzheti a konkurens buszközlekedést. Emellett észszerű dolog is, hogy az ICE járatokról átszálló utasok a csatlakozás után is szörfölhetnek az világhálón.

A mostani bejelentés megerősíti a tavaly januári hírt, miszerint minden német vonaton jöhet az ingyenes WLAN - ezt korábban Alexander Dobrindt német közlekedési és digitális infrastruktúrákért felelős miniszter vetette fel. A DB egyébként nemrég tesztelni kezdte a legújabb LTE Advanced technológiát, amelynek köszönhetően külföldön is ingyenes WLAN-eléréseket kínálna a szerelvényein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esemve #1
    Vajh olyan "jól" fog működni mint az IC-ken a wifi?