Berta Sándor

A weben is nyomulni kezd az IKEA

Csökken a nagyvárosok szélén lévő óriási áruházak forgalma, miközben egyre erősebb az online konkurencia. Stratégiaváltás kell.

A svéd bútoráruházlánc az eddiginél jobban fog összpontosítani a digitális üzletekre. Az IKEA sokáig azt a stratégiát követte, hogy nagy áruházakat helyezett el a városok szélén, de úgy tűnik, hogy a közeljövőben feladja ezt a koncepciót. A cég ugyanis bejelentette, hogy a saját honlapja mellett más platformokon is elérhetővé fogja tenni a bútorait. A stratégiaváltás oka az egyre erősebb online konkurenciában (a brit Argos, a francia Conforama, a német Home24 stb.) és az áruházban vásárlók számának csökkenésében keresendő.

Torbjörn Lööf, az Inter IKEA csoport vezetője azt nyilatkozta, hogy a váltás része egy nagy revíziónak, amely többek között magába foglalja azt is, hogy a belvárosokban új üzletkoncepciót kell alkalmazni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyek lesznek azok az internetes kereskedők, amelyekkel az IKEA együtt akar dolgozni, de az mindenképpen jelzés értékű lehet, hogy a vállalat júniusban már elindította a saját online boltjának tesztüzemét az Amazonon.

Lööf hozzátette, hogy a koncepció kitalálása óta - az ügyfelekkel való kapcsolattartás tekintetében - ez a legnagyobb módosítás. Elsődleges cél lesz, hogy a teljes termékpaletta a világhálón is hozzáférhető legyen. Az elmúlt üzleti évben az online rendelések közel 30 százalékkal nőttek, ennek ellenére az IKEA 34 milliárd eurós éves forgalmában az internetes kereskedelem alig 5 százalékot tesz ki. A társaságon belül sokáig ellenállás bontakozott ki a változtatással kapcsolatban. Az új koncepció részét fogják képezni a belvárosi csomaggyűjtő állomások és kisebb bemutatótermek kialakítása is, amihez az óriáscégnek a logisztikai rendszerét is át kell gondolnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEOreg3 #1
    siethetnének, kellene az egyik forgószékük otthonra :D