Gyurkity Péter

Maradt veszteséges a HTC

A kevesebb készüléket fejlesztő tajvani gyártó nem tud kikecmeregni a gödörből.

A HTC évek óta komoly problémákkal küzd, a most közzétett friss eredmények pedig arra utalnak, hogy ezeket továbbra sem tudják áthidalni. A cég ismét veszteséges volt, és bár a kiadásokat sikerült némileg lefaragni, idén várhatóan kevesebb erős modellt dobnak majd piacra.

Az első három hónap eredményét összefoglaló jelentésben arról olvashatunk, hogy a veszteség ezúttal 66 millió dollárra rúgott, amivel sorrendben a nyolcadik negatív negyedévet zárták le. Maga a veszteség ugyan harmadával csökkent az ünnepi időszakhoz képest, eközben pedig az átszervezések és leépítések révén a kiadásokat is sikerült nagyjából 20 százalékkal mérsékelni, ez még mindig volt elég ahhoz, hogy akár csak megközelítsék a nullszaldót. Ennek megfelelően módosítják az idei évre vonatkozó stratégiát, itt mindössze 5-6 csúcskategóriás megoldást mutatnának be, bár a fejlesztésekre fordított összeget nem szeretnék megvágni.

A napokban mi is beszámoltunk a HTC U 11 várható befutásáról, amelyet ezúttal hardveres részletek egészítettek ki. Nem kellett sokat várni az újabb benchmark eredményre sem, ezt most a GFXBench jóvoltából ismerhetjük meg, bár a részletes lista már nem tartogat számunkra komoly meglepetést. Itt is ugyanazon 5,5 hüvelykes kijelző, az 1440p felbontás, a Snapdragon 835 chip, 4 RAM, 64 GB-os tároló, valamint a 12 megapixeles hátoldali és 16 megapixeles előlapi kamera kapott helyet, míg a szoftveres oldalon az Android 7.1.1 látható.

A telefon akár már 16-án bemutatkozhat a nagyközönség előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dyra #3
    Szerintem meg hozzák. Sőt. A régebbi telefonjaik is kapnak frissítést. Megbízható jó telefonok. Mi a cégnél próbálkoztunk Kinai telefonokkal némelyiket playstore nélkül szállították frissítés nincs. Nem egy közülük botrányos működik. Sokra nekünk kellet európai romot feltenni. Amire amúgy szinten nem jön frissítés sose. HTC telok megbízhatóak jól működnek jól néznek ki és van hozzá frissítés. Nettó 100 körül ahol mi telokat vásárlunk abszolúte versenyképesek és vállalati környezetbe rendbe vannak. Minőségi jó telefonok. Úgy látszik sok embernek manapság ez már nem hozzáadott érték.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2017.05.17. 06:17:22
  • codaco #2
    A cím magyarul: Veszteséges maradt a HTC.
    Utoljára szerkesztette: codaco, 2017.05.16. 08:27:50
  • CairoJack #1
    Ez a cég fullba nyomja a kretént, nem csoda, hogy évek óta veszteséges. Kb. azóta, hogy saját márkanevük van. Az árképzésük vicc, piaci érték * 2, kb. Apple-nek képzelik magukat, 0 hozzáadott értékkel. A zászlós hajóik kerülnek annyira, mint a konkurens csúcsmodellek, holott sem esztétikailag, sem műszakilag nem hozzák még a kötelezőt sem.
    Igazából jó lenne már ha csődbe mennének, nincs már annyi veszteség a világon, amennyit ezek felhalmoztak. No meg legalább nem kéne minden hónapban a szerencsétlenkedéseiket olvasni.