Berta Sándor

Az Apple, a Facebook és a Google a legzöldebb internetes cégek

A Greenpeace legújabb jelentéséből nem csupán az derült ki, hogy melyek az igazán környezetbarát IT-konszernek.

Az internet egyre több áramot emészt fel; egyre többen csatlakoznak a világhálóhoz, folyamatosan nő a streamajánlatokat használók, a chatelők, az e-mailezők és a videokészítők száma. Az idén az IT-szektor harmincszor annyi energiát fog elfogyasztani, mint egész Ausztria. A globális áramfogyasztás 7 százalékáért az IT-ágazat felelős.

Hanna Simons, a Greenpeace szóvivője elmondta, hogy az internetezők már most hatalmas mennyiségű áramot fogyasztanak a zenék és a filmek streamelésével. Amennyiben az internet egy ország lenne, akkor globális viszonylatban a hatodik legnagyobb áramfogyasztással rendelkezne. A szervezet éppen ezért arra szólította fel az internetes vállalatokat, hogy járuljanak hozzá a klímavédelemhez és az energiafogyasztásukat teljesen állítsák át a megújuló energiákra. Az aktuális jelentésből láthatóvá vált, hogy ez nem csak álom, hanem néhány társaság számára már most ez a valóság.


A lista első helyén az Apple található, amely jelenleg az áramszükséglete 83 százalékát fedezi megújuló energiákból. A második helyen a Facebook van 67, míg a harmadikon a Google 56 százalékkal. A Hewlett-Packard esetében ez az arány 50 százalék, a Microsoftéban 32, az IBM-ében 29 százalék. A lista végén az Adobe (23 százalék), az Amazon Web Services (17 százalék), a Samsung SDS (11 százalék) és az Oracle (8 százalék) található.

Persze az amerikai óriáscégek számítógép-központjai még mindig erősen függenek az atom- és a szénerőművektől. A létesítményeknek csak a 17 százaléka támogatja a zöld energiák használatát. A Google vagy a Facebook viszont bebizonyították, hogy rövid idő alatt is át lehet térni a megújuló energiák alkalmazására. Eddig összesen 20 nagyvállalat követte ezt a példát. A felhőszolgáltatásokra való átváltás egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet, hiszen ugyan ezek a szolgáltatók energiahatékonyabban működnek és az üzemeltetők egy része kötelezi magát arra, hogy száz százalékig megújuló energiákat használ, de minél több az ilyen platform, azzal párhuzamosan nő az energiaigényük is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #18
    A szomorú az, hogy nem vagyunk jobbak a fejlődő és a fejletlen országokhoz képest, sőt! Sokkal rosszabbak vagyunk. A perfőre levetített fogyasztás a nyugati fejlett országokban a legnagyobb. Kína is mögöttünk áll. Az lehet, hogy a mi fogyasztásunk miatti környezetszennyezés az nem nálunk realizálódik, hanem náluk, de attól még ugyanazt a földet szennyezzük és nagyobbrészben a fejlett nyugati világ igényei miatt.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.01.14. 14:05:51
  • jkedzs #17
    bullshit^3

    eleve a modern élet / fejlett világ durván környezetszennyező az óriási mennyiségű energia felhasználás miatt, amit ugye elő kell állítani. itt arról beszélni, hogy környezetbarát, az GIGA LOÁL.

    a fejlődő és fejletlen országok még inkább, de nyilván ott pont leszarják a környezetvédelmet, nincs miről beszélni.
    persze lehet mondani, hogy hozzájuk képest mi jobbak vagyunk, de ki a szart érdekelnek az ilyen idióta összehasonlítások. a lényegen nem változtat semmit: a túlszaporodott emberiség eleve nem lehet környezetbarát.
  • gforce9 #16
    Azért mert reklámértéke van. És így már ez nekik megéri. Főleg, ha támogatás is van rá vagy épp adókedvezmény, márpedig van.
  • bdzsana #15
    "Hányszor írjam le még ugyanazt a cirka 10-20 oldalt összefoglaláskor az "zöld" energiáról, hogy mekkora humbug, nem fenttartható ráadásul még drága is?"

    Oké, én nem vagyok nagy szaktekintély a témában, de azért érdekelne, hogy akkor vajon a profitorientált IT gigacégek miért ölnek bele ennyi pénzt, ha rohadtul nem éri meg. Azért azt nem gondolnám, hogy ennyi pénzt elb.sznának, csak azért mert trendi.
  • gforce9 #14
    Ezeket a veszélyes anyagokat nemzetközi egyezmények és szabályok hatására vonta ki minden gyártó, aki nem szarik rá magasról. Inkább az eleve cserélhetetlenné tervezett akuról beszélj, amit elve ilyenre szándékosan terveznek, nem azért mert a gyártás így alakult ki. És csak felhasználói nyomásra és perek miatt engedtek belőle. Beleszarnak vastagon a környezetvédelembe ők is pontosan ugyanúgy.
  • gforce9 #13
    Egyrészt facebookot nem használok, másrészt kerülön az agyonscriptelt minden szarral tele lévő weboldalakat, harmadrész, tudom hogy ez bántásnak fog tűnni, de: Olyan jó hallani, azt, hogyha valaki az észerűtlen baromságokat megemlíti a kapcsán, amit a GP vagy bármely más szervezet, intézmény, kormány csinál, hogy "visszatérni a barlangokba". Te tényleg ennyire hülye vagy? Hol párhuzamos ez a kettő. Hogy valami nem ésszerű és baromság az nem jelenti azt, hogy nem lehet ésszerűen csinálni valamit azt meg főképp nem, hogy én technológiaellenes lennék. Én hülyeségellenes vagyok. Nagy különbség. Ha az indokokat amiket felsoroltam nem értesz velük egyet, hozz fel ellenérvet. A barlangozást meg tartsd meg magadnak.
  • prometheus13 #12
    Oké, újra bizonyítottad, hogy nem néztél utána annak, amiről beszélsz, ,,az Apple olyan termékeket is gyárt, amik iszonyatosan környezetszennyezőek. Jaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy annak az áramtermeléshez nincs köze, ezétr nem jelenik meg?"
    Egyrészt igen, így is lehetne, mert ez az áramtermelésről szólt, másrészt az Apple az egyetlen gyártó, aki (szintén a Greenpeace nyomására) kivont egy csomó veszélyes anyagot a termékeiből (ilyen rangsor is van) pl. a PVC-t.
    Könyörgöm olvass már utána a dolgoknak, mielőtt leírod! Hogy jönnek ezek? Eszedbe jut valami, hogy ez biztos így van, aztán tényként leírod?
  • prometheus13 #11
    oké tehát szerinted 100 oldalas kutatásokban kellene elmondani az embereknek, mert az úgy pontos, igaz azt senki nem olvasná el 2 kutatón kívül, de remek lenne még ha céltalan is.
    Egyébként a Greenpeace International oldalán fent vannak részletesen is ezek, tudományos igényességgel, mivel szakemberek csinálják ezeket nem újságírók, viszont itt az olvasók többsége nem szakember, ezért ez tök felesleges lenne itt.
    De ha szerinted sokat fogyaszt a Facebook, Google stb. és innentől rossz lehet, akkor le lehet csatlakozni a netről és visszatérni a barlangokba.
  • M2 #10
    Jajj, megint idegyűlt pár idióta, aki megállapítja, hogy az a legkevésbé ártalmas a környezetre, ha nem csinálunk semmit. Jé, bazmeg, ezt eddig rajtad kívül senki se tudta! Zseni vagy!
  • molnibalage83 #9
    Hányszor írjam le még ugyanazt a cirka 10-20 oldalt összefoglaláskor az "zöld" energiáról, hogy mekkora humbug, nem fenttartható ráadásul még drága is? Nézd már meg a német áramárat. Mevan? A kötelező átvétel? Hm? Hát az, hogy semmilyen kiegészítő beruházást nem tettek?

    Tökéletes parasztvakítás az, hogy zöldek ezek a cégek, csak mert szélkereket vagy PV cellát tesznek le. Arról nem is beszélve, hogy az Apple olyan termékeket is gyárt, amik iszonyatosan környezetszennyezőek. Jaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy annak az áramtermeléshez nincs köze, ezétr nem jelenik meg?