18
  • gforce9
    #18
    A szomorú az, hogy nem vagyunk jobbak a fejlődő és a fejletlen országokhoz képest, sőt! Sokkal rosszabbak vagyunk. A perfőre levetített fogyasztás a nyugati fejlett országokban a legnagyobb. Kína is mögöttünk áll. Az lehet, hogy a mi fogyasztásunk miatti környezetszennyezés az nem nálunk realizálódik, hanem náluk, de attól még ugyanazt a földet szennyezzük és nagyobbrészben a fejlett nyugati világ igényei miatt.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.01.14. 14:05:51
  • jkedzs
    #17
    bullshit^3

    eleve a modern élet / fejlett világ durván környezetszennyező az óriási mennyiségű energia felhasználás miatt, amit ugye elő kell állítani. itt arról beszélni, hogy környezetbarát, az GIGA LOÁL.

    a fejlődő és fejletlen országok még inkább, de nyilván ott pont leszarják a környezetvédelmet, nincs miről beszélni.
    persze lehet mondani, hogy hozzájuk képest mi jobbak vagyunk, de ki a szart érdekelnek az ilyen idióta összehasonlítások. a lényegen nem változtat semmit: a túlszaporodott emberiség eleve nem lehet környezetbarát.
  • gforce9
    #16
    Azért mert reklámértéke van. És így már ez nekik megéri. Főleg, ha támogatás is van rá vagy épp adókedvezmény, márpedig van.
  • bdzsana
    #15
    "Hányszor írjam le még ugyanazt a cirka 10-20 oldalt összefoglaláskor az "zöld" energiáról, hogy mekkora humbug, nem fenttartható ráadásul még drága is?"

    Oké, én nem vagyok nagy szaktekintély a témában, de azért érdekelne, hogy akkor vajon a profitorientált IT gigacégek miért ölnek bele ennyi pénzt, ha rohadtul nem éri meg. Azért azt nem gondolnám, hogy ennyi pénzt elb.sznának, csak azért mert trendi.
  • gforce9
    #14
    Ezeket a veszélyes anyagokat nemzetközi egyezmények és szabályok hatására vonta ki minden gyártó, aki nem szarik rá magasról. Inkább az eleve cserélhetetlenné tervezett akuról beszélj, amit elve ilyenre szándékosan terveznek, nem azért mert a gyártás így alakult ki. És csak felhasználói nyomásra és perek miatt engedtek belőle. Beleszarnak vastagon a környezetvédelembe ők is pontosan ugyanúgy.
  • gforce9
    #13
    Egyrészt facebookot nem használok, másrészt kerülön az agyonscriptelt minden szarral tele lévő weboldalakat, harmadrész, tudom hogy ez bántásnak fog tűnni, de: Olyan jó hallani, azt, hogyha valaki az észerűtlen baromságokat megemlíti a kapcsán, amit a GP vagy bármely más szervezet, intézmény, kormány csinál, hogy "visszatérni a barlangokba". Te tényleg ennyire hülye vagy? Hol párhuzamos ez a kettő. Hogy valami nem ésszerű és baromság az nem jelenti azt, hogy nem lehet ésszerűen csinálni valamit azt meg főképp nem, hogy én technológiaellenes lennék. Én hülyeségellenes vagyok. Nagy különbség. Ha az indokokat amiket felsoroltam nem értesz velük egyet, hozz fel ellenérvet. A barlangozást meg tartsd meg magadnak.
  • prometheus13
    #12
    Oké, újra bizonyítottad, hogy nem néztél utána annak, amiről beszélsz, ,,az Apple olyan termékeket is gyárt, amik iszonyatosan környezetszennyezőek. Jaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy annak az áramtermeléshez nincs köze, ezétr nem jelenik meg?"
    Egyrészt igen, így is lehetne, mert ez az áramtermelésről szólt, másrészt az Apple az egyetlen gyártó, aki (szintén a Greenpeace nyomására) kivont egy csomó veszélyes anyagot a termékeiből (ilyen rangsor is van) pl. a PVC-t.
    Könyörgöm olvass már utána a dolgoknak, mielőtt leírod! Hogy jönnek ezek? Eszedbe jut valami, hogy ez biztos így van, aztán tényként leírod?
  • prometheus13
    #11
    oké tehát szerinted 100 oldalas kutatásokban kellene elmondani az embereknek, mert az úgy pontos, igaz azt senki nem olvasná el 2 kutatón kívül, de remek lenne még ha céltalan is.
    Egyébként a Greenpeace International oldalán fent vannak részletesen is ezek, tudományos igényességgel, mivel szakemberek csinálják ezeket nem újságírók, viszont itt az olvasók többsége nem szakember, ezért ez tök felesleges lenne itt.
    De ha szerinted sokat fogyaszt a Facebook, Google stb. és innentől rossz lehet, akkor le lehet csatlakozni a netről és visszatérni a barlangokba.
  • M2 #10
    Jajj, megint idegyűlt pár idióta, aki megállapítja, hogy az a legkevésbé ártalmas a környezetre, ha nem csinálunk semmit. Jé, bazmeg, ezt eddig rajtad kívül senki se tudta! Zseni vagy!
  • molnibalage83
    #9
    Hányszor írjam le még ugyanazt a cirka 10-20 oldalt összefoglaláskor az "zöld" energiáról, hogy mekkora humbug, nem fenttartható ráadásul még drága is? Nézd már meg a német áramárat. Mevan? A kötelező átvétel? Hm? Hát az, hogy semmilyen kiegészítő beruházást nem tettek?

    Tökéletes parasztvakítás az, hogy zöldek ezek a cégek, csak mert szélkereket vagy PV cellát tesznek le. Arról nem is beszélve, hogy az Apple olyan termékeket is gyárt, amik iszonyatosan környezetszennyezőek. Jaaaaaaaaaaaaaaaa, hogy annak az áramtermeléshez nincs köze, ezétr nem jelenik meg?
  • gforce9
    #8
    Ahogy elmondtam, az egyéb dolgokat figyelmen kívül hagyod, ahogy a GP is.

    Az IT ipar állítja elő kb a legtöbb olyan szart, ami vagy eleve halott ötlet, vagy 1 év múlva lesz helyette új. Legyen szó akár eszközökről, akár szoftveres megoldásokról. Én az IT-t mind zöld iparágat említeni eleve röhejesnek tartom. Indokot is írtam miért.

    " ki csinálja ezt kevésbé szennyezően." Attól hogy újrafeldolgozott papírból szórólapozik valaki attól lehet kevesebb fát vágnak ki, de a környezeti terhelése általánosságban alig kisebb, mert az újrafeldolgozás se épp egy energiamentes folyamat. És senki sem fogja "zöldnek" nevezni csak ezért. Mármint az nem aki tovább lát épp egy GP statisztikánál.

    Hogy jönnek ide a dolgok? Úgy hogy ez a világ összefüggő rendszert alkot. És ha egy facebook megteremt egy közösségi hálózatot akihez csatlakozik mindenki, akkor nem illik csak azt statisztikázni, hogy egy szervertelem mennyit fogyaszt, miközben egy szarult megírt script miatt, minden facebookot megjelenítő eszköz üzemideje súlyos százalékokkal esik, sűrűsödik a töltési idő így milliónyi vagy milliárdnyi akkumulátor elhasználódása nő. Tudod ezek komplex dolgok. A GP meg addig jutott el agyban, hogy megnézzenek pár szervertermet. Tapsolni tudok a látókörükhöz.

    A 2. pontra. A GP ha ilyen munkát végez akkor igen, hagyjon fel vele. Szar munka csak többet árt, mint használ. Ha majd képesek lesznek egy problémakört mindenre (vagy a lehetőségekhez képest a lehető legtöbb dologra) kiterjedően vizsgálni, akkor statisztikázzanak. Amíg az agyuk anyira elég, hogy összeszorozzák a napelemek felületét egy wattórával felesleges.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.01.13. 14:10:03
  • prometheus13
    #7
    most akkor azt mondod, hogy az IT cégek között nem lehet különbséget tenni, ugyanolyan rosszak, mert profitorientált módon működnek és sok hülyeség megvásárlására buzdítanak?
    1. ez hogy jön ide? ezt a tevékenységet lehet szénerőművekből és napelemből biztosítani, ez a lista nem arról szól, h jó dolog hülyeségeket reklámozni, hanem arról, h ki csinálja ezt kevésbé szennyezően.
    2. Gondolom valamiről te is írsz, szóval vettél valamit HP, Samsung, Apple vagy más cégektől, szóval megint nem értem a megközelítésed, mert kb azt sugallod, h a legjobb az lenne, ha egyszerűen felhagynának a munkájukkal
    3. ha az emberek nem vennék igénybe ezeket a szolgáltatásokat, akkor nem lenne szükség ilyen listára, ami alapján választhatjuk a kevésbé rosszat, én tudatos fogyasztóként ezt teszem és a Greenpeace számtalanszor bizonyította előttem hitelességét, így amíg nem mutatsz jobb forrást, addig személy szerint én rájuk hallgatok
  • prometheus13
    #6
    legalább nem az vagyok, aki itt büszkélkedik a tájékozatlanságával :) téged szerencsére nem lehet félrevezetni, mert csak saját kútfőből tolod azt, ami eszedbe jut. Tudsz tanulmányt posztolni, ami cáfolja a fentieket? Hivatkozás? Gondolom nem, csak itt töltöd unalmas óráid.
  • gforce9
    #5
    Hát az az IT ipar, amely számítási kapacitása, sávszélessége és minden kiépített infrastruktúrájának jó nagy részét arra használja, hogy reklámozzon különféle termékeket, személyre szabottan és új és még újabb módszereket talál ki arra, hogy az X-edik marhaság vagy épp szolgáltatás megvásárlására ösztönözze a fogyasztókat, zöldnek nevezni, elképesztő szűklátókörűség. Az meg már csak hab a tortán, hogy Amerikában pár szerverterem fogyasztását lestatisztikázzák és kényelmesen az egész világon megnőtt infrastruktúra kiépítését és üzemeltetését figyelmen kívül hagyják.

    Tudod ezek az IT cégek, egy olyan szabvány bevezetésével, hogy egy reklámbanner egy egy eszközön X processzoridőt és X sávszélességet igényelhet maximum, elérhetnék, hogy az eszközök és a szükséges infrastruktúra sokkal kevésbé legyen terhelve. Ezzel kímélve az eszközöket az elektromos áramot és lehetővé tenné a mostani rohamléptékű infrastruktúra bővítés lassulását. (pátévente új mobilszabvány, új eszközök emiatt stb.). Nos ilyeneket nem vesznek figyelembe, csak azt, hogy állami támogatásból vagy épp saját pénzből, zöldmarketinges célból kiszúrják a greenpeace szintű "vizsgálóbizottságok" szemét azzal, hogy felszerelnek pár napelemet meg szélkereket. Szűk látókörű ostoba banda, mint mindig is volt.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.01.13. 13:31:41
  • molnibalage83
    #4
    Ezek szerint te vagy az, akik két perc alatt félre lehet vezetni...
  • prometheus13
    #3
    Rendszeresen követem a Greenpeace jelentéseit, azt kell mondjam, hogy ez a mostani is elég informatív, én pl figyelembe veszem ezeket, amikor vásárolok.
  • cylontoaster
    #2
    "Persze az amerikai óriáscégek számítógép-központjai még mindig erősen függenek az atom- és a szénerőművektől. A létesítményeknek csak a 17 százaléka támogatja a zöld energiák használatát."

    Ráadásul a cikk jó szokás szerint egyenértékű szinonímaként kezeli a zöld és megújuló szavakat.
  • molnibalage83
    #1
    GP. Röhögök...