Gyurkity Péter

Három telefonnal készül a HTC

Ezek már az első negyedévben felbukkannak, a Vive viszont még nem frissül.

Néhány nappal ezelőtt összegeztük a tajvani telefongyártók 2016-os eredményeit, ami nem volt túl biztató a számukra. Többek között ezen igyekszik most javítani a HTC, amely egyszerre három készüléket dobna piacra, bár a részletek még homályba burkolóznak.

Az év vége felé közeledve több eltérő értesülés is megjelent a világhálón, ezek egyikében például arról számoltak be, hogy az Ocean koncepcióra alapozva jelenne meg az új család, amely az Ocean Master, Ocean Note, illetve Ocean Smart névvel különböztetné meg az egyes változatokat. Ezek egyike kifejezetten zászlóshajóként bukkanna fel, míg a többiek pontos besorolásáról még nem volt hír, időközben azonban egy kínai portál is megszólalt az ügyben, ők pedig egy január 12-i debütálást vetítenek előre, méghozzá az Ocean Note számára.

Több kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, hiszen a HTC nemrég maga is előrevetítette a január 12-i dátumot, akkor azonban mindössze egy „U” logó látott napvilágot, miközben a cég sorsa iránt érdeklődők és egyes külső források a HTC X10 közelgő megjelenéséről beszéltek. Nem egészen világos tehát, hogy mely készülék mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, ám a gyártónak valami nagyot kell durrantania ahhoz, hogy újból magához csábítsa a felhasználókat. Azt még nem tudjuk, hogy ez mennyiben sikerülhet, de a január közepi bemutató nagyon fontos állomás lesz.

Az már szinte biztos, hogy a hónap elején induló CES 2017 során nem mutatják be a Vive 2 típust, mint ahogy az Oculus sem lesz túlzottan aktív a rendezvényen. A tajvani cég a VR-platform kiszélesítését és az ökoszisztéma kiépítését tartja most elsődleges feladatnak, hogy biztosítsák az eddigi jó szereplés folytatódását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!