Berta Sándor

Kartellvád a Microsoft ellen a Windows Defender miatt

A Microsoftot ezúttal azért érte kritika, mert a biztonsági programja szorosan kapcsolódik a Windows 10 operációs rendszerhez.

Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab alapítója még a múlt hét végén fordult Oroszország, az Európai Unió és világszerte számos állam versenyhivatalához, s azt állította, hogy a redmondi társaság célzottan hátrányos helyzetbe hozza a független biztonsági cégeket. Az orosz Szövetségi Monopólium-ellenes Szolgálat (FAS) már el is indította a vizsgálatát "a verseny korlátozására vagy megszüntetésére", illetve "harmadik fél vagy a fogyasztók sérelmére elkövetett jogsértésekre" hivatkozva.

A szakember szerint a Microsoft egyértelműen versenyellenes magatartást valósít meg és úgy vélte, hogy az, hogy a Windows 10-be integrálták a Defendert, alapvetően csökkenti az ő esélyeiket a piacon. Azt is felvetette, hogy a társaság szigorította a külső fejlesztők biztonsági termékeivel szemben támasztott követelményeket, ezzel pedig megnehezítette azok kifejlesztését és használatát.

Kaspersky rámutatott, hogy ha valaki frissít a Windows 10-re, akkor az operációs rendszer automatikusan kikapcsolja és minden előzetes figyelmeztetés nélkül törli a feltelepített - "nem kompatibilis" - biztonsági szoftvereket, amelyeket aztán kivétel nélkül minden esetben a saját Defender programjával pótol.

Az is komoly problémát jelent, hogy a Microsoft - egy új Windows 10-verzió megjelenése után - már nem két hónap, hanem csupán egyetlen hét időt ad a fejlesztőknek arra, hogy a termékeiket az operációs rendszerhez igazítsák. Emiatt érthetően a követelések között volt az is, hogy a Microsoftnak a jövőben elegendő időt kellene hagynia arra, hogy a fejlesztők biztosíthassák a termékeik Windows 10-kompatibilitását.

Ezenkívül előfordul, hogy egy frissítés után a Windows Defender automatikusan azzal az üzenettel nyílik meg, hogy ki van kapcsolva. A felhasználót pedig felszólítja a rendszer arra, hogy törölje le a meglévő vírusirtót, hogy be lehessen kapcsolni a Defendert. S meghatározták azt is, hogy összesen kettő aktív biztonsági alkalmazás lehet egy számítógépen, ezek közül pedig az egyik a Microsoft saját megoldása. Amennyiben valaki még egy programot feltelepít, akkor a Windows 10 az összes külsős védelmi megoldást kikapcsolja és aktiválja a Defendert. Kaspersky végül leszögezte, hogy a Microsoft megpróbálja lépésenként kiszorítani a független fejlesztőket a Windows ökorendszerből akkor, ha már egy bizonyos feladat elvégzésére rendelkezik saját alkalmazással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flexcsi #23
    Valójában, ha csak a rendszermag önvédelméről lenne szó, akkor egyáltalán nem kritizálhatnánk az MS-t. Sőt én kikapcsolhatatlanul beépíteném oda (most ugye ideiglenes kikapcsolható). Viszont csak oda, csak a windows mappát védje, de azt nagyon! Azt hogy a saját dolgaimat mivel védem, az viszont legyen választható. Aki pedig rosszul választ, az szívja meg, hogy egy életre megtanulja, hogy ne bízzon ellustult antivirus programokban, amik a saját sikerükben megfeledkeznek a legfontosabbról, a naprakészségről és a felhasználó biztonságban tartásáról.
    Az elmúlt években egyre megbízhatatlanabbak az ilyen programok és ez igaz a defenderre is. Ha nem virtuális gépet használnék egy egy program tesztelésére, akár minden hónapban telepíthetném újra a gépem.
  • ostoros #22
    Ez igaz.
  • attes #21
    Az a legdurvább, hogy csak regisrty-ben lehet kikapcsolni a real time protectiont.
    A egy mac együgyűnek nézi a user-t az valahol bájos, ha a windows az nem az.
  • gforce9 #20
    Utánakerestem. Lehet valóban, hogy tévedek. Mindenesetre az alapállítás ugyanúgy áll. Nem annak volt köszönhető a firefox sikere. A kiszorítósdit is hiába kezdte el. Nem lett több ie user.
  • ostoros #19
    Ez tévedés, rosszul emlékszel az időrendre! Először a firefox lenyomta az IE-t mert jobb volt, és UTÁNA elkezdte az MS a kiszorítósdit, mire válaszul ezek keresztül vitték a böngészőválasztást.
  • ugh #18
    Pont nem emiatt kene kartellvaddal dobalozni hanem azzal, hogy maganak a windowsnak nincs alternativaja.
    A linux meg a tobbi egy talicska hulladek,
    En inkabb a microfos-nvidia-amd-intel kozti megallapodasokat vizsgalnam.
    Miert nincsennek normals driverek, normalis apik stb. pingvinseggre pl.?
    Az ms a toketlen linuxal csak nyer mert rafoghatja, hogy van alternativa (csak nem jo semmire) es kb. annyi vizet zavar mint egy lepkefing.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2016.11.16. 17:13:06
  • Ender Wiggin #17
    Fárasztó már, hogy mindig sír valaki. Vazze, a PiciPuha azt integrál a saját oprendszerébe, amit akar. Szívük joga. Ettől még a felhasználó párhuzamisan telepíthet böngészőt is meg antivírust is meg tűzfalat is. A többség nem ért hozzá, nekik meg pont kényelmes, hogy van integrált védelem (és az sem mellékes, hogy kifizeti a Winfos árát, amiben benne van a Defender, akkor utána még fizessen majdnem annyit egy másik cég programjáért?)
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.11.16. 14:15:32
  • hungi #16
    Én a tömörítőprogram gyártók helyében perelném a microsoftot mert beépitette a zip támogatást a fajlkezelőbe, azóta senki nem tudja mi az a rar ace 7z stb. :-)

    Egyetértek amúgy végre egy normális av integrálva az oprendszerbe (pl a gdata win10-en egy rakás lagos ramzabáró fos, plusz 2gb ram kell azonnal a gépekbe csak miatta). Megnézném egyébként hogy mi lenne ha nem tartalmazná hány nap után rohadna le homepistike vagy cégesgizi gépe...
  • TokraFan #15
    "Versenytárs nélkül ezt minden cég meglépi."

    Mondjuk volt alternatíva, sőt, nem is alternatíva! A Netscape már akkor létezett, amikor az IE-t még nem integrálták az oprendszerbe (w95 környékén). Ez volt az első nagy vita/per, ahol felmerült az MS részéről a monopol helyzettel történő visszaélése. A netscape -mely tkp. a firefox elődje-, már akkor messze előttük járt a böngésző fejlesztésben, az email kliensük pedig legendásan kiváló volt. Akkoriban az outlook egy kalap szart nem ért, bár ez még ma is így van.
    Természetes, hogy minden cég próbál piaci fölényt elérni, de éppen ezért természetes az is, hogy amikor kvázi monopol helyzettel történő visszaélés van, akkor az érintett gazdasági szereplők is próbálják védeni magukat.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2016.11.16. 13:06:33
  • gforce9 #14
    "amíg az ms-t nem baszogatták az explorerért, az "internetet gyakorlatilag ie-re fejlesztették". szabványok helyett activex, mai napig szopás céges környezetben az "elmúlttizenötév"."

    Versenytárs nélkül ezt minden cég meglépi. Saját szabványok, idóta elgondolások. Az ügyfelek a lehető legjobban magához láncolásával. Undorító szokás, de sokat tenni ez ellen nem lehet, főleg, ha nincs életképes, szabványos és elterjedt alternatíva 1-1 problémára.

    "és persze, kellett a változáshoz az is, hogy az ms szart bele az egészbe, de míg egy böngészőt "folyamatosan" használsz, szem előtt van, fáj ha rossz, addig a defender akár mekkora retek, az átlagjuzer nemigazán találkozik vele... "
    A vírusirtót a hatékonyság vs ár határozza meg. Mivel jelenleg defenderrel egyátalán nem hoznak be hozzám több vírusos gépet, mint bármilyen más ingyenes megoldással, sőt fizetőssel sem, így teljesen életképes alternatíva otthoni környezetre. A Vista idejében meg a win7 kezdeti éveiben szart volt. Akkor a 3. féltől származó megoldás alapvetőnek számított mindenkinél. Mosmeg már nem, pedig a defender működése ugyanolyan láthatatlan volt az átlagusernek akkor is és most is. Csak anno szar sem ért és ezt tudták. Annyit azért az átlauser is tud, hogy a vírusvédelem fontos, ha többet nem is.

    "arról nem beszélek, hogy a win10 a genyózásával már engem is vett rá, hogy leszedjem az antivirus szoftverem (egyszerre ment a kettő, elegem lett a macerából, feladtam a küzdelmet), de végül csak győzött a paranoiám és megoldottam. nice try, ms! :("
    A win10 egy külön történet teljesen. Az agresszív kampány ellenére sem terjed, sőt talán némileg vissza is esett (volt is róla cikk). Én sem tudom senkinek jó szívvel javasolni, mert amit csinál az MS e kapcsán az bicskanyitogató és a több mint 1 éves pályafutása alatt + a bétatesztek ideje, még mindig nem sikerült olyanra összekalapálniuk, hogy havonta hetente ne jelenne meg cikk XY új gondokról.

    "szóval messze nem csak arról van itt szó, hogy az ms saját szoftverrel indul a "versenyben", hanem az a fő gond, hogy az OS-monopóliumát használja annak előnybe hozására. dehát ezek mindig is ilyen patkányok voltak, a juzer meg hóthülye a géphez...."
    ios-t sem támadják mondjuk a safari miatt. Pedig a saját gépein belül monopol helyzete van.

    Továbbra is tartom és nem tudok jobb példát hozni: Az FF anno a sikerét annak köszönhette, hogy jobb volt. És kicsitsem annak, hogy valami bizottság böngészőválasztó ikont erőltetett a windows asztalára. Nem értem mitől aludtam volna át az elmúlt 15 évet. Látom a folyamatokat. De az ebben a cikkben szereplő cégek azon is gondolkodhatnának, hogy X problémára vajon miért használ belső megoldást a user és Y problémára miért használ külső programot. Mert marhakönnyű azzal takarózni, hogy az MS beletette előre a sajátját, de akkor médialejátszásra pl. miért használnak rengetegen alternatív megoldást? Pedig van a win ben médialejátszó.

    A win 10 erőszakos uninstallja viszont tényleg gond. Semmi köze az MS-nek ahhoz, hogy egy megvásárolt oprendszerre mit telepítesz vagy mit nem. Legalábbis nem szabadnak közének lennie. Esetleg azt, hogy tanácsoljon vagy ne tanácsoljon XY szoftvert azt elfogadom, de a döntés nehogymás ne az user kezében legyen....
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.11.16. 09:47:36